Megosztás a facebookon

Megosztás a facebookon

Megosztás a facebookon

Még vége se volt az ebédnek, a menyasszonynak, vőlegénynek öltöznie kellett.

A vőlegényen fehér ing, lila vagy bordó melegüng, fekete mellény, fekete kiskabát, csizmanadrág, csizma, fején kalap volt.

Az 1950-es évektől kezdett a pantallós, kabátos divat elterjedni. Ehhez már cipő illett, kalapot sem tettek a vőlegény fejére. Az öltönyt varratni kellett, szabó pedig csak Kalocsán vagy Pakson volt. Mivel rendszeres volt  hajójárat Paksra, az uszódiak odajártak bevásárolni, szabóhoz is. Kalocsára a busz naponta csak ritkán járt.

Ezt az öltönyt aztán a falusi emberek igazán megbecsülték, kihasználták. Ezt viselték minden ünnepi alkalmon, legyen az örömteli, pl. poszéta/keresztelő/, vagy szomorú, mint a temetés.

A menyasszonyt öltöztették. Volt akinek tellett új ruhára, volt akinek nem.

Régen a fekete ruha volt az esküvőn megszokott, a gazdagabb lányoknak aranycsipkés főkötő volt a fején.

Az 1950-es évek elején változott a divat, s kezdtek a menyasszonyok fehér selyem szoknyába, réklibe, köténybe öltözni.

Az árva, félárva lányok ekkor is feketébe öltöztek.

A következő ruhákat adták a menyasszonyra: rövid ujjú, fehérrel kivarrott ujjú, nyakú ing, fehér pöndő, fart kötöttek, 6-7 keményített hófehér csipkés aljú alsószoknya, színessel hímzett pruszlik/ujjatlan, elől gombos, szoros mellényke, ami a melltartó szerepét is betöltötte/, a színes vagy fekete selyem vagy bársony felső szoknya, a hozzá illő rékli, a fekete csipkés vagy riselinezett kötény.

Lábukra fehér kötött harisnya, fekete spanglis cipő került.

Hajukat rozmaringágra fonták, kontyba tűzték. Ekkor került a fejükre a fehér viaszvirágból készült koszorú, aminek a szárait a kontyra tekerték, ezzel még azt megerősítették.

Majd felkerült nyakukra  a kétsoros gyöngy, hátul fehér, rózsaszín, kék masnival. Készen állt az ékes menyasszony.

Eddigre megérkeztek a vendégek és a zenekar.

Legtöbbször rezesbanda volt, de hívtak citera zenekart és cigányzenekart is. Utóbbiak benedekiek voltak, a Csicsóék. Köztük muzsikált egy asszony is, aki különösen tudta mulattatni a vendéget.

Megosztás a facebookon

A lakodalom napján, miután mindenki ellátta az állatokat, ismét mentek a segítségek a lakodalmas házakhoz. Egy idősebb asszonyrokon volt a szakácsné, az idősebb asszonyok a "keze alá" dolgoztak. Megtisztították a zöldségeket, összemetélték a hagymát, figyeltek a bogrács alatt a tűzre.

Ebédet csak a segítségeknek főztek. Tyúkokból gulyás levest. Utána diós, kakaós kuglóf volt.

A fiatal asszonyok a szomszédokból összehordott tányérokat, tálakat, kanalakat, villákat, bornak üvegeket, poharakat mosogatták el. Az asztalokat, padokat papírral borították be.

Mások a kuglófot,"kúcsos" kalácsot dagasztották, kelesztették, fonták, majd sütötték vagy a kemencékben, vagy a már említett pékhez vitték.

A fiatal lányok a leveshez való csipetkét gyúrták, nyújtották, majd csipedték. Amikor ezzel készen voltak, színes krepp szalagokkal díszítették a lakodalmi helyiségeket.

A férfiak szódát hoztak a szódástól /Mácsai János bácsi/, a borosüvegekbe bort töltöttek, amit a család egy idősebb rokona, a csapos, adott ki a csapra vert hordóból.

Az ebédfőzéssel igyekezni kellett, hisz magát az ebédelést megelőzte egy szép szokás, mégpedig az ebédhordás.

Azoknak a rokonoknak, akik már idősek voltak, vagy betegek, ezért nem tudtak elmenni a lakodalomba, ebédet vittek a menyecskék. Kosárban egyfülű porcelán /inkább babliszt/ bögrében levest, 1-2 szelet kuglófot.

Csak ezután ültek le ebédelni. Az asztalon kenyér, só, bors, üvegekben bor volt.A szakácsok 6-7 személyre számítottak a főzésnél egy tyúkot, a tálalásnál is így tették le a tálakat.

A szakácsé adagolta tálakba a levest, a menyecskék fehér készülődős fehér kötényben hordták az asztalokra. Ahol kiürült a tál, újat vittek a helyére. Közben már szeletelték a frissen sült kuglófot, amit vegyesen tettek tányérokra, így hordták az asztalokra.

A férfiak közben boroztak, koccintgattak, beszélgettek.

Az ebédnél még nem volt ott a zenekar.

Az asztalok gyors letakarítása, mosogatás után mindenki sietett haza, hogy ünneplőbe öltözzön az esküvőre.

Csak néhány idősebb asszony, még régebben a gazdáék maradtak a háznál, hogy feltegyék a vacsorát főni, és előkészüljenek az esküvő utáni vendégfogadásra.

Megosztás a facebookon

Régen a lakodalmakat ősztől tavaszig tartották. A lakodalmak napja hétfő és szerda volt. Helyük a kitakarított istálló vagy szín, szobák, sátor.

A lagzit megelőző napon a közeli meghívott asszonyok, férfiak mentek segíteni.

Ekkor vitték a kosárban a lisztet, egy bögre zsírt, házanként 1-2 élő tyúkot, egy tányér száraz süteményt, ami pl. "fogkefe",habcsók, hamis mézes, linzer, később üres piskóta. Torta akkor még nem volt. Amelyik asszony tudott "pörkőtt cukrot" /Grillázs/ készíteni, az spirál formákra mintázta a csíkokat, abból a tányérra torta formát rakott, azt vitte. Ezeket a sütiket kiürített, papírral bélelt sublat fiókba öntözték, majd a lakodalom estéjén innét rakták tányérokra vegyesen.

A férfiak összehordták a sátorhoz való oszlopokat, ponyvákat, a sátor alját meghordták a falu szélén lévő homokgödörből homokkal, majd felállították a sátrat. Padokat ácsoltak deszkákból. A szomszédokból elhozták a kazánokat, bográcsokat, asztalokat.

A még korábbi időkben olyan is volt, hogy a nyitott konyhában a katlan elé erre az alkalomra falaztak tűzhelynek valót, amin a lakodalom napján nagy cserép fazekakban úgy főtt az étel, hogy körülöttük égett a tűz. Ezt az alkalmasságot a lagzi után lebontották. Micsoda íze lehetett ezeknek az ételeknek!

Mi idősebbek hallottunk arról, hogy volt olyan időszak, amikor engedély nélkül tilos volt disznót, birkát, borjút vágni. Persze azért a parasztember leleményes volt, főleg, ha még mersze is volt, ekkor éjjel egy megbízható komájával csak levágta amit erre az alkalomra szánt! Ám ebben a korban legtöbbször az ünnepi menüt tyúkokból, kakasokból állították elő, de azt is hallottam, volt amikor a töltött káposztát füstölt sonkából készítették. Nem lehetett rossz!!!

Az asszonyok ezen a napon a tyúkok levágásával, felpucolásával, kenyérsütéssel foglalkoztak. A kenyeret a gazda, a szomszédság kemencéiben sütötték. Könnyebb lett a helyzet, amikor a faluba költözött egy fiatal pékmester a családjával /Benke János bácsi/. Attól kezdve "csak" a dagasztás, kelesztés volt az asszonyi munka, de a kemence befűtése, a sütés már nem rájuk hárult.

A vendéglátást ezen a napon nem vitték túlzásba. Megsütötték a tyúkok vérét hagymásan, tojással. Friss házikenyérrel, pár pohár borral elégedett volt mindenki.

A munkák közben az asszonyok beszélgettek, pletykálkodtak, a férfiak iszogattak. Estére kelve már nótázásra is sor került. De mindenkinek sietnie kellett haza ellátni az állatokat, esetleg fejni, így túl hosszúra nem nyúlt ez a készülődős nap.

Megosztás a facebookon