1970. kulturális hírei Uszódról

"A MEGYE LEGJOBB népi énekesei és népi zenészei találkoztak vasárnap a Szelidi-tónál. A hangulatos környezetben többek között SZABÓ FÜLÖP uszódi tárogatós mutatja be tudását." - írta augusztusban a Petőfi Népe.

 

Novemberben ismét szépet írt falunkról az újság.

"Uszódi táncosok sikere

Régi hagyományai vannak Úszódon a népi táncnak. Lakodalmakon, családi ünnepeken, összejöveteleken a nagyanyáktól, nagyapáktól tanult táncokkal szórakoznak.

A közelmúltban a pécsváradi országos páros csárdásversenyen Úszódról három pár vett részt. Máté János és felesége második helyezést ért el. Borsos János és felesége, valamint Nemes Gábor és felesége elnyerte a Baranya megyei tsz-ek díját, s mindhárom pár megkapta Baranya megye bronzplakettjét.

Ezzel a rendező megye által adományozott hat bronzplakett közül 3 Uszódra került.

Selyem kendők és kontyok

A "gubbantás" pillanata

Levél a múltból 1929. augusztus 27.

 

A bejegyzéseimben szóba került már, hogy az 1929-1933-s nagy gazdasági világválság falunkban is sok családot késztetett sorsdöntő lépésre.

Az apák, családfők a jobb élet reményében vették vállukra a tarisznyát, s mint mesebeli vándorlegények indultak a messzeségbe. Uszódról többen Kanadában kötöttek ki. Ottani munkájukból, ha volt, küldték haza a kis pénzt, ami nem volt elég arra, hogy a közben árverezésre került földecskét visszavásárolják, adósságaikat törlesszék. Volt, aki csalódva tért haza a családjához, de legalább haza jött. Volt, aki után a felesége a "nagyiskolás" fiával ment ki. Haza egyikőjük sem jött.

A közel múltban hozzám került levél hitelesíti az akkori viszonyokat. Betekintést enged amellett abba is, hogy Kanadában is az itthon maradt család dolgai körül forgott az emberek gondolata.

A levél Kvalla Gáborné Dóra Rita által jutott hozzám. Apukája, Dóra Tibor hagyatéka között találta. 

Köszönet érte!

 

 

Munka és szórakozás 1967-1968.

 

 

 

1967. nyarán már én is mentem a tsz-be uborkát szedni. Júliusban és augusztus elején.

Bevettek minket nagyobb lányokat, az asszonyok brigádjába. Biztosan azért történt ez így, hogy lássák, boldogulunk-e az általuk diktált tempóval. Szégyen lett volna ránk nézve, ha nem bizonyítunk!

Délben megállt a munka, lehetett a fák, bokrok hűsében ebédelni, megpihenni. No, de mi már csak otthon ebédelünk! Az első héten 2 km-t bicikliztünk ezért pluszban.

A következő héttől már mi is vittük magunkkal az ebédet. Elég volt reggel 6-ra kibiciklizni, este 6-kor hazabiciklizni. Az igaz, hogy mire hazaértünk, a derekunk egészen megpihent.

A fárasztó munka ellenére nagyon szerettem a fiatal asszonyokkal együtt dolgozni, mert annyi mindent hallottam a régi időkről, annyi pletykát az akkor élőkről, annyi szép régi népdalt, nótát, katona dalt megtanultam, hogy ez más módon nem lett volna lehetséges!

Reggel, harmatban jó szedni az uborkát, ám amikor felszárad roppantul tud szúrni! No, ekkor kezdődtek az előbb felsoroltak. Különösen hálás vagyok Nemes Ferencné Bözsike néninek, mert mindig ő kezdett el először énekelni. Jókedvűen dolgoztunk a forróság ellenére is.

Persze, azért csak gyerekek voltunk, s nagyon tudtunk örülni egy kiadós esőnek, ami hazazavarta a brigádot!

Történt egyszer, egy nagy zivatar alkalmával, hogy bőrig ázva hazakeveredtem, átöltöztem szárazba, s mint aki jól végezte dolgát, lefeküdtem. Dehogy számítottam arra, hogy aznap még dolgozni kell! Hanem, egyszer csak hallom, hogy kiabálják be a nevemet, menjek, mert ugyan az uborkához már nem érdemes kimenni, de a falu határában van egy gyümölcsös, ahol piszkét kell szedni. No, bármennyire szeretem is, ez még sem töltött el örömmel. 

A következő nyáron ismét mentem dolgozni, már beszokott brigádtag voltam. Nem volt ott szó KISZ-ről, csak munkáról, teljesítményről, és persze a keresetről, amiért én dolgoztam meg. Ez jóleső érzéssel töltött el. Főleg, hogy arra költhettem, amire nagyon szerettem volna.

 

1968. augusztusában az uszódi Zrínyi Ilona Úttörőcsapat Szorgalom őrse jó munkájának jutalmául Csillebércen tölthetett két hetet.

 

 

 

 

 

A Szorgalom őrs Csillebércen

Nekünk, vidéki gyerekeknek már az odajutás is örökre szóló élmény volt. A szüleink összefogtak, s úgy vittek bennünket Kalocsára a vasútállomásra. Ott gyűjtötte össze az utazó gyerekeket az úttörővezető. Akkor utaztam először vonaton. A táborban ma már elképzelhetetlen körülmények között aludtunk. Nagy 20, vagy még több személyes katonai sátorban, vas ágyakon. De kit érdekeltek akkor ezek a dolgok!

Több ezer gyerek, állandó érdekes programok, akadályverseny, ahol eltévedtünk, éjszakai őrség, ahol reszkettünk, film nézés, addig talán még moziban sem voltam, karnevál, ebédelések, daltanulások, vetélkedők.

Szüleink az első hét végén meglátogathattak minket. Ők, miközben hallgatták az élménybeszámolóinkat, csak azt látták, hogy úristen, de koszosak, fáradtak, elnyűttek vagyunk. De ezt csak ők látták. Mi nagyon jól éreztük magunkat.

Közben volt augusztus 20-a, estefelé az erdőn keresztül mentünk megnézni a tűzijátékot

A rajvezető Éva nénit, a helyettesét Marika nénit nagyon megszerettük. Fájó szívvel szálltunk fel a tábor befejezésekor a vonatra.

A dalokat, amit ott tanultunk, én még tanító néni koromban is megtanítottam a gyerekeknek. Mivel épp ez az idő volt az, amikor Gagarin már körberepülte az űrben a Földet, Amerika nagy léptekkel haladt előre, így nekünk sem maradhatott ki az űrhajózás, legalább is dalban.

Íme:

Hívnak a csillagok Mars és a Hold,

Száz csoda vár ott reánk,

S a végtelen égbolton vágtatva fel

Mi nem feledünk Föld Anyánk!

Hát rajta! Szállj csak a magas égbe űrhajó!

Vidd a béke zászlaját!

A szép jövőbe véled szárnyalunk.

Ifjúság, fel hát!

2 hét múlva a vonat füstjétől még koszosabban, fáradtan, de rengeteg élménnyel tértünk haza.

Raffai Sarolta 1967. márciusi nyilatkozata a Petőfi Népében

Búcsú, Tanévzáró, 50 év, Emlékek a Tanítóról

Az idén 50 éve, hogy elbúcsúztunk az uszódi iskolától, mint nyolcadikos diákok. Ahogy már évtizedek óta szokás volt, a tanévzáró ünnepség és a ballagás uszódi búcsúkor vasárnap délután volt az iskola udvarán. Búcsúkor, mert az mindig közel esett a tanév befejezéséhez, a búcsúra pedig más faluból való vendégek is érkeztek, így még nagyobb lehetett a nyolcadikosok ünnepi alkalma, hiszen tolongtak a népek az iskola udvarán.

Este tartották a ballagó bált. A miénket szintén az udvaron.

Első simulós táncok, első szerelmek szövődése!!

A régebbi tablókon nem szerepeltek a tanítók, csak a tanárok.

Pedig a jó tanító adta a gyermek kezébe a lehetőséget a tudás megszerzésére!

Ő tanította meg írni, olvasni, számolni. A szülők mellett ő mutatott példát szorgalomból, kitartásból, becsületből, emberségből.

Nekünk, az 1970-ben végzetteknek 4 évig Raffai Sarolta volt a Tanító!

Mindannyiunknak van emléke róla. Hogyan ásított, milyen sikkesen tette szája elé közben a kezét, hogyan viselte a haját, hányszor olvastatta el a hibás mondatot, hogyan magyarázta a el a mondatfajtákat, stb. Ki mehetett el az ebédjükért, ki vihette el a postára a leveleiket... mind, mind megannyi kedves emlék.

Akkor még csak annyit tudtunk, hogy verseket is ír, regénye jelent meg. Nem gyerekeknek szólt, így én csak középiskolás koromban kezdtem megismerni költői, írói munkásságát. 

 

 

 

53 év távlatából ezzel a cikkel adózom kedves Tanító Nénink emlékének.

 

1966-ban jelent meg Részeg virágzás címmel a verseskötete. 

A vers címe amiről a cikkben szó esik : A megszolgált magányig.

Az első regénye amiről szintén beszél az újság: Egy szál magam

A pünkösdi ünnepkör

 

Áldozócsütörtök

 

A keresztyén egyház legősibb ünnepei között tartjuk számon a mennybemenetel napját, habár a kezdeti századokban különböző napokon emlékeztek meg a a feltámadott Krisztus mennybemeneteléről a húsvét és pünkösd közötti időben. Ez Húsvét utáni 40. napon, csütörtökön van. Az áldozócsütörtök elnevezés magyar szóalkotás, amit mi, protestánsok, továbbra is használunk.

Uszódon a lányok ezen a napon fehér réklit, fehér selyem felső szoknyát, fehér fehér kötényt viselte templomba menetelkor. Hűvösebb időben fehér kötött, horgolt pruszlikot is magukra vettek. Lábukra fehér harisnya, szandál került.

A kép 1953 körül készült

 

A lányok kezében ott az énekeskönyv és az elmaradhatatlan zsebkendő, valamint a virág.

Konfirmáció

A szó jelentése megerősítés. Az első úrvacsorát megelőző felkészítő tanítás, melynek célja a hitbeli megerősítés. Ez mindig a 14 évet betöltőket érintette. Ők az áldozócsütörtököt megelőző hónapokban a hittanoktatás mellett un. KÁTÉ-ra is jártak, ahol a majdani vizsga kérdéseire adott válaszokat tanulták meg, értelmezték. 

A 19. század(1800-s évek) második felétől a korábbi nagypéntek vagy húsvét helyett vált szokássá a vizsgát áldozócsütörtökön tartani.

A vizsga fontosságát, ünnepélyességét jelezte, hogy a presbitérium és a gyülekezet előtt zajlott. Kezdetben a délelőtti istentisztelet keretében, majd az idő előrehaladtával délutánra tolódott ez az alkalom.

Nem csak a gyülekezet, de a család életében is nagy napnak számított, utána általában otthon vendégséget ültek, ahová a már az egyház teljes jogú fiatal tagjának keresztszüleit is meghívták. 

Ezt bizonyítja az is, hogy már régen is igyekeztek megörökíteni fényképeken a vizsgán átesettek csoportjait. Az Uszód könyvben ezért lehet olyan sok kép erről az alkalomról. 

 

Ez a konfirmálókról hozzám eljuttatott kép 1934-s születésűekről készült. 

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott egyházi ünnep, amelyen a Szentlélek kiáradását ünnepeljük.

"Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte a házat, ahol ültek.

Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.

Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy ahogyan a lélek adta nekik, hogy szóljanak."

Nálunk ezen az ünnepen az asszonyok, lányok nagyon megadták a módját a viseletnek. Ilyenkor már legtöbbször jó idő volt, lehetett lengébben öltözni. A fehér selyem réklihez színes selyem szoknyát, fekete kötényt vettek magukra. A fejüket világos selyem, bársony, szövet kendővel kötötték be.

Régen elképzelhetetlen volt, hogy fejkendő nélkül üljenek be az asszonyok a templomba, ez csak a lányoknak volt lehetséges.

Persze, mint minden, ez is változott az idők folyamán. 

A képet Bedi Gyula készítette.

Az istentisztelet végeztével úrvacsora osztásra került sor.

Először a presbiterek járultak körben az úrasztalához kenyérért, majd a következő körnél a kehelyből egy kort bort ittak. (Régen csak férfi lehetett presbiter)

Ezután a frissen konfirmáltak következtek, akik most vehettek magukhoz először úrvacsorát. Természetesen elöl a fiúk, majd a lányok.

Végül az asszonyok vonultak ki.

Nálunk egyedi szép szokás, hogy az éppen úrvacsorázónak hozzátartozói a padokban felállva mutatják összetartozásukat vele.

 

 

Asszonyok ünneplőben - Bedi Gyula fotója

Pünkösdöt köszönteni délután elmentek egymáshoz az emberek. Gyermekek szüleikhez, unokák nagyszüleikhez, közeli rokonokhoz.

Pünkösd másnapja hasonlóan zajlott, de már mindenki abban a szoknyában, rékliben ment a templomba, amiben kedve tartotta, ám még mindig nagyon ünnepi öltözetben. 

Samu Ernától származik ez a fotó.

Amikor a viseletünkről írok, mindig hiány marad bennem, hiszen a férfiak, legények öltözetéről nem esik szó. Az ő öltözködésüket leginkább csak az évszak határozta meg. A "melegüngök" színét változtathatták, vagy hidegben kabátot is viseltek. Most mégis álljon itt két régi fénykép róluk is szintén Samu Ernától.

 

1964-65. Uszódon

1964. áprilisában az uszódi Egyetértés Tsz-ben kétfejű bárányt ellett az egyik anyajuh. A "V" alakban szétvált nyakon a bárány mindkét feje tökéletesen kifejlődött. Az ikerfejű bárány ellés közben elpusztult.

A Duna árvizeitől falunk régóta védekezett valamilyen formában. Ám a gátak rendben tartására gyakran nem jutott pénz, figyelem. Csak a Kiegyezés után (1862) lett mód és lehetőség, hogy sok ág átvágásával, töltések megerősítésével valamennyire védjék a mi vidékünk földjeit, lakóit is. Ennek ellenére voltak árvizek, amik elöntötték a termőföldeket. Ezért volt nagy szó, amit a következő cikkben olvashatunk:

1964. szeptemberében ezt írta a Petőfi Népe:

"A töltések erősítésének érdekes, korszerű módszerével kísérleteznek most az Országos Vízügyi Főigazgatóság kutatói és folyamszabályozási szakemberei. A Duna déli szakaszán, Uszód közelében két kilométer hosszú gátat szélesítettek ily módon.

A kísérleti szakaszon mintegy öt méter vastag és húsz méter széles homokréteggel támasztották meg a töltés mentett oldalát. A munka érdekessége, hogy a folyam volt a gátépítés legfontosabb eszköze. 

Közvetlenül a Duna medréből emelték ki az építőanyagot, melyet ugyancsak a Duna vize szállított el egy csövön át a munkahelyre.

Az új módszer azért jelentős, mert a hazai folyók gátjai mellett már nem szabad megbolygatni a talajt, a töltések építőanyagát tehát csak távoli bányákból hozathatják.

Az új módszer nemcsak az anyagbeszerzési gondokat enyhítette, hanem megoldotta a gátépítés teljes gépesítését is. Így előreláthatóan a felére csökken a gátak erősítésének építési költsége.

A kísérleteket most még Balatonmárián, a balatoni partfal feltöltésével és a Duna felső szakasza egyik gátjának megerősítésével folytatják, de év végére befejezik az új módszer végleges technológiájának kialakítását."

 

Ez Benedek Péter festményének egy kivágott részlete, nem jó minőségű, de arra megfelel, hogy lássuk rajta, mielőtt a töltést megszélesítették, Bencze Marciék háza után a töltésig volt még egy ház, valamint a töltés tetején, inkább a Duna felé eső oldalon egy feltöltésen szintén volt egy picike lakóépület.

Ezeket ekkor bontották le, valamint ekkor vettek el a töltéskertekből elég sokat lefelé és felfelé egyaránt.

Ezen a régi képeslapon a hajóállomás látható, a feljárattól Dunaszentbenedek felé esett. Ha elég jól figyeljük a töltést ezen a helyen, a feltöltéséből még ma is látszik egy kevés.

Én ekkor még kisgyermek voltam, nem igen emlékszem a munkákra. 

"November 7-én avatták fel az új iskolát. Nagyon nagy szükség volt rá. Addig a falu két iskolájában (katolikus, református) mindössze három tanterem volt, és kettős műszakban tanítottak a pedagógusok." Mi, gyerekek bizony volt, hogy elfelejtettük, délelőtt vagy délután kell mennünk.

"Az új épületben négy tanterem lett, azonkívül építettek pedagóguslakást és gondoltak a politechnikai teremre, nevelői, igazgatói szobára is." - írta októberben az újság. 

Mi, akik alsósok voltunk, irigykedtünk a felsősökre, akik birtokba vehették az új épületet. 

1965. májusában a Petőfi Népe megírta, hogy a NEMZETKÖZI GYERMEKNAPON úttörő- és kisdobosavatást rendeztek az uszódi 861. számú Zrínyi Ilona úttörőcsapatnál. Ez alkalommal már az első osztályos kisdiákokat is felvették a kisdobosok közé.

A következő hónapban, júniusban a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban őrsvezető képző tábort szerveztek. Ekkor 7 pajtás vett részt a táborban. Mi még mindig nem mehettünk!

Az 1964-es gáterősítés után 1965-ben ismét nagy víz mosta hosszú ideig a partokat. Uszódon és Ordason utcákat is ki kellett üríteni. Uszódon egy ház összedőlt, kettő pedig erősen megrongálódott. Később Ruman Vince tanácselnök elmondta, hogy az árvíz végül is 12 családot érintett. Három otthon kisebb kárt szenvedett, lakható. Hét hajlék ment teljesen tönkre. Két házat decemberre tető alá hoztak, öt családot pedig ingatlanvásárlás útján szándékoztak otthonokhoz juttatni, ám ez még nem sikerült, mert az OTP adminisztratív kifogásokat emelt, pedig az ideiglenes szerződéseket már szeptember elején megkötötték.

A belvíz sok gazdasági területet elöntött. Szeptemberben kezdtek csak színesedni a paprikacsövek.

Én ekkor kezdtem a 4. osztályt.