Szüret Uszódon

A képekért köszönet Samu Ernának

A mi falunkban kevés volt a szőlőműveléshez alkalmas terület. Ehhez, mint az öregektől hallottam, "megfordították" a földet.

Így történt ez állítólag a Kis síkon is, ahol ettől homokosabbá vált a talaj, itt alakítottak ki maguknak kis szőlőskerteket az uszódi gazdák. Volt aztán a benedeki határban, a töltés mellett is, ma is van, ahol az uszódiaknak is volt szőlőjük. No, nem nagy területek voltak ezek.

Aztán egy sor, vagy egy lugas akadt a házaknál is. 

A következő régi szőlőfajtákról hallottam, aki tud többet is, örömmel veszem, ha megírja:

Noa,/Nova/ Ottelló, Izabella, Delavera, később jött a "Kecskecsöcsű", ami már csemege szőlő volt.

A szőlőművelés itt is ugyanúgy zajlott, mint bárhol az országban.

Permetezésre a rézgálicot, "kékküvet" használták. Csak úgy kékült a szőlő permetezés után!

Amikor ősszel elérkezett a szüret ideje, összefogott a rokonság, s együtt szüreteltek. Ám lehet, hogy egy vagy két gazdának volt közülük szőleje. Annál nagyobb szó volt szüretre menni!

Nekünk gyerekeknek is megvolt a dolgunk. A lehullott szemeket kellett összeszedni. A legrosszabb az volt, amikor véletlenül a Novát megrántották, mert annak aztán szinte minden szeme a földre hullott. Lehet, hogy direkt tették, addig is el voltunk foglalva?

 Volt, amikor szép októberi időben szüreteltünk, de az is előfordult, hogy majd lefagyott az ujjunk reggelében.

A leszüretelt szőlőt otthon a férfiak nagy fa kádba ledarálták, s már ihattuk is a mustot!

A gazdasszony finom ebéddel készült, amit akkor ettünk meg, amikor már a darálással végeztek. Ez lehetett birkapörkölt krumplival, de kakaspörkölt is.

A lényeg az volt, hogy reggel előtudja készíteni, odarakni, esetleg rábízni az öreg szülére a felügyeletét, de ha senki nem maradt otthon, a darálás alatt készre tudta főzni.

Akkor már senki nem sietett sehová.

Amikor a legtöbben végeztek a szürettel, szüreti bált rendeztek. Ennek megszervezéséről, lefolyásáról már írtam, de a mostani bejegyzésemben is közreadok kettő régi fényképet. 

Az egyiken épp szüretel a család, süt a nap, szép idő van.

A régebbin Kóbor Maris néni, K.Tóth Margit néni piros gyöngyös pruszlikban nagylányként látható.

A nem túl régi fényképen gyalog vonulnak a fiatalok.

Így is lehet!

A cikk a Petőfi Népében jelent meg 1970. decemberében. Sajnos a képeket nem lehet ide jelenleg feltölteni.

 

Az épp kávészünetet tartó tsz konyhán dolgozókat látjuk a tsz elnökével, amint a szomszédos presszóban kiszolgálja őket Erzsi néni.

 

"Közös gazdaságaink jó részének régi gondja, visszatérő problémája a tagság mindennapos étkeztetésének megnyugtató, kielégítő megoldása. Szinte mindenütt él a törekvés: felszámolni a tarisznyából való falatozást, rendszeresen ellátni meleg étellel a huzamosan nehéz fizikai munkát végző, s a friss, tápláló elemózsiát joggal elváró gazdákat.

Az uszódi Egyetértés Tsz vezetői már két éve kipipálhatták legfontosabb teendőik közül az étkezés ügyét. Azóta működik ugyanis - és elmondhatjuk, közmegelégedésre - az üzemi konyhájuk és étkezdéjük. Napjában mintegy százhúsz személynek készül itt meleg étel, méghozzá nem is akármilyen: ízletes, zamatos falatok és bőséges adagok várják a vendégeket.

Érdemes az iránt is vizsgálódni: kikből tevődik össze a tsz-étterem látogatóinak tekintélyes létszáma. A nagyüzem saját dolgozóin kívül az öregek napközi otthonának lakóit is ellátja élelemmel.

A 45 idős ember nemcsak kifogástalan ebédet kap, hanem - -községi tanács anyagi hozzájárulásának köszönhetőentízórait és uzsonnát is. Ezek a kiegészítő étkezések is jó kiadósak, hiszen rendre az étlapon szerepelnek a laktató felvágottak, szalonna, disznósajt, stb.

Ha a blog egyszer megengedi, itt az idősek klubjának egy csoportja lesz látható.

 

A tsz-konyháról étkezik sok olyan család is, amelyben a házas felek mindegyike dolgozik, s így nem tudnak háztartást vezetni. Az üzemi konyhán mindig akad annyi pótadag, hogy a községen át közlekedő autóbuszjáratok alkalmazottai is meleg ételhez juthassanak olykor. De az Úszódra nagy ritkán elvetődő utas sem marad éhen. Ottlétünkkor például finom karalábéleves és galuskával dúsított, savanyúsággal körített borjúpörkölt volt a menü. 

Kép az idősek napközi otthonából.

 

Persze, félreértés ne essék: nemcsak a hamisítatlan uszódi ízeket, s a mindenkit kielégítő mennyiségű adagokat dicsérjük. Sokkal inkább a kezdeményezést, s a határozottságot, amellyel a szándékot gyorsan, célratörően megvalósították, megelőzve sok, náluk előnyösebb helyzetben levő községet, illetve szövetkezeti gazdaságot. Bebizonyították: így is lehet!

Mindezért csak üdvözölhetjük az Egyetértés vezetőit, sok sikert kívánva egyúttal egyéb, hasonlóan életrevaló ötleteik megvalósításához!"

 

1970. kulturális hírei Uszódról

"A MEGYE LEGJOBB népi énekesei és népi zenészei találkoztak vasárnap a Szelidi-tónál. A hangulatos környezetben többek között SZABÓ FÜLÖP uszódi tárogatós mutatja be tudását." - írta augusztusban a Petőfi Népe.

 

Novemberben ismét szépet írt falunkról az újság.

"Uszódi táncosok sikere

Régi hagyományai vannak Úszódon a népi táncnak. Lakodalmakon, családi ünnepeken, összejöveteleken a nagyanyáktól, nagyapáktól tanult táncokkal szórakoznak.

A közelmúltban a pécsváradi országos páros csárdásversenyen Úszódról három pár vett részt. Máté János és felesége második helyezést ért el. Borsos János és felesége, valamint Nemes Gábor és felesége elnyerte a Baranya megyei tsz-ek díját, s mindhárom pár megkapta Baranya megye bronzplakettjét.

Ezzel a rendező megye által adományozott hat bronzplakett közül 3 Uszódra került.

Selyem kendők és kontyok

A "gubbantás" pillanata

Levél a múltból 1929. augusztus 27.

 

A bejegyzéseimben szóba került már, hogy az 1929-1933-s nagy gazdasági világválság falunkban is sok családot késztetett sorsdöntő lépésre.

Az apák, családfők a jobb élet reményében vették vállukra a tarisznyát, s mint mesebeli vándorlegények indultak a messzeségbe. Uszódról többen Kanadában kötöttek ki. Ottani munkájukból, ha volt, küldték haza a kis pénzt, ami nem volt elég arra, hogy a közben árverezésre került földecskét visszavásárolják, adósságaikat törlesszék. Volt, aki csalódva tért haza a családjához, de legalább haza jött. Volt, aki után a felesége a "nagyiskolás" fiával ment ki. Haza egyikőjük sem jött.

A közel múltban hozzám került levél hitelesíti az akkori viszonyokat. Betekintést enged amellett abba is, hogy Kanadában is az itthon maradt család dolgai körül forgott az emberek gondolata.

A levél Kvalla Gáborné Dóra Rita által jutott hozzám. Apukája, Dóra Tibor hagyatéka között találta. 

Köszönet érte!

 

 

Munka és szórakozás 1967-1968.

 

 

 

1967. nyarán már én is mentem a tsz-be uborkát szedni. Júliusban és augusztus elején.

Bevettek minket nagyobb lányokat, az asszonyok brigádjába. Biztosan azért történt ez így, hogy lássák, boldogulunk-e az általuk diktált tempóval. Szégyen lett volna ránk nézve, ha nem bizonyítunk!

Délben megállt a munka, lehetett a fák, bokrok hűsében ebédelni, megpihenni. No, de mi már csak otthon ebédelünk! Az első héten 2 km-t bicikliztünk ezért pluszban.

A következő héttől már mi is vittük magunkkal az ebédet. Elég volt reggel 6-ra kibiciklizni, este 6-kor hazabiciklizni. Az igaz, hogy mire hazaértünk, a derekunk egészen megpihent.

A fárasztó munka ellenére nagyon szerettem a fiatal asszonyokkal együtt dolgozni, mert annyi mindent hallottam a régi időkről, annyi pletykát az akkor élőkről, annyi szép régi népdalt, nótát, katona dalt megtanultam, hogy ez más módon nem lett volna lehetséges!

Reggel, harmatban jó szedni az uborkát, ám amikor felszárad roppantul tud szúrni! No, ekkor kezdődtek az előbb felsoroltak. Különösen hálás vagyok Nemes Ferencné Bözsike néninek, mert mindig ő kezdett el először énekelni. Jókedvűen dolgoztunk a forróság ellenére is.

Persze, azért csak gyerekek voltunk, s nagyon tudtunk örülni egy kiadós esőnek, ami hazazavarta a brigádot!

Történt egyszer, egy nagy zivatar alkalmával, hogy bőrig ázva hazakeveredtem, átöltöztem szárazba, s mint aki jól végezte dolgát, lefeküdtem. Dehogy számítottam arra, hogy aznap még dolgozni kell! Hanem, egyszer csak hallom, hogy kiabálják be a nevemet, menjek, mert ugyan az uborkához már nem érdemes kimenni, de a falu határában van egy gyümölcsös, ahol piszkét kell szedni. No, bármennyire szeretem is, ez még sem töltött el örömmel. 

A következő nyáron ismét mentem dolgozni, már beszokott brigádtag voltam. Nem volt ott szó KISZ-ről, csak munkáról, teljesítményről, és persze a keresetről, amiért én dolgoztam meg. Ez jóleső érzéssel töltött el. Főleg, hogy arra költhettem, amire nagyon szerettem volna.

 

1968. augusztusában az uszódi Zrínyi Ilona Úttörőcsapat Szorgalom őrse jó munkájának jutalmául Csillebércen tölthetett két hetet.

 

 

 

 

 

A Szorgalom őrs Csillebércen

Nekünk, vidéki gyerekeknek már az odajutás is örökre szóló élmény volt. A szüleink összefogtak, s úgy vittek bennünket Kalocsára a vasútállomásra. Ott gyűjtötte össze az utazó gyerekeket az úttörővezető. Akkor utaztam először vonaton. A táborban ma már elképzelhetetlen körülmények között aludtunk. Nagy 20, vagy még több személyes katonai sátorban, vas ágyakon. De kit érdekeltek akkor ezek a dolgok!

Több ezer gyerek, állandó érdekes programok, akadályverseny, ahol eltévedtünk, éjszakai őrség, ahol reszkettünk, film nézés, addig talán még moziban sem voltam, karnevál, ebédelések, daltanulások, vetélkedők.

Szüleink az első hét végén meglátogathattak minket. Ők, miközben hallgatták az élménybeszámolóinkat, csak azt látták, hogy úristen, de koszosak, fáradtak, elnyűttek vagyunk. De ezt csak ők látták. Mi nagyon jól éreztük magunkat.

Közben volt augusztus 20-a, estefelé az erdőn keresztül mentünk megnézni a tűzijátékot

A rajvezető Éva nénit, a helyettesét Marika nénit nagyon megszerettük. Fájó szívvel szálltunk fel a tábor befejezésekor a vonatra.

A dalokat, amit ott tanultunk, én még tanító néni koromban is megtanítottam a gyerekeknek. Mivel épp ez az idő volt az, amikor Gagarin már körberepülte az űrben a Földet, Amerika nagy léptekkel haladt előre, így nekünk sem maradhatott ki az űrhajózás, legalább is dalban.

Íme:

Hívnak a csillagok Mars és a Hold,

Száz csoda vár ott reánk,

S a végtelen égbolton vágtatva fel

Mi nem feledünk Föld Anyánk!

Hát rajta! Szállj csak a magas égbe űrhajó!

Vidd a béke zászlaját!

A szép jövőbe véled szárnyalunk.

Ifjúság, fel hát!

2 hét múlva a vonat füstjétől még koszosabban, fáradtan, de rengeteg élménnyel tértünk haza.

Raffai Sarolta 1967. márciusi nyilatkozata a Petőfi Népében

Búcsú, Tanévzáró, 50 év, Emlékek a Tanítóról

Az idén 50 éve, hogy elbúcsúztunk az uszódi iskolától, mint nyolcadikos diákok. Ahogy már évtizedek óta szokás volt, a tanévzáró ünnepség és a ballagás uszódi búcsúkor vasárnap délután volt az iskola udvarán. Búcsúkor, mert az mindig közel esett a tanév befejezéséhez, a búcsúra pedig más faluból való vendégek is érkeztek, így még nagyobb lehetett a nyolcadikosok ünnepi alkalma, hiszen tolongtak a népek az iskola udvarán.

Este tartották a ballagó bált. A miénket szintén az udvaron.

Első simulós táncok, első szerelmek szövődése!!

A régebbi tablókon nem szerepeltek a tanítók, csak a tanárok.

Pedig a jó tanító adta a gyermek kezébe a lehetőséget a tudás megszerzésére!

Ő tanította meg írni, olvasni, számolni. A szülők mellett ő mutatott példát szorgalomból, kitartásból, becsületből, emberségből.

Nekünk, az 1970-ben végzetteknek 4 évig Raffai Sarolta volt a Tanító!

Mindannyiunknak van emléke róla. Hogyan ásított, milyen sikkesen tette szája elé közben a kezét, hogyan viselte a haját, hányszor olvastatta el a hibás mondatot, hogyan magyarázta a el a mondatfajtákat, stb. Ki mehetett el az ebédjükért, ki vihette el a postára a leveleiket... mind, mind megannyi kedves emlék.

Akkor még csak annyit tudtunk, hogy verseket is ír, regénye jelent meg. Nem gyerekeknek szólt, így én csak középiskolás koromban kezdtem megismerni költői, írói munkásságát. 

 

 

 

53 év távlatából ezzel a cikkel adózom kedves Tanító Nénink emlékének.

 

1966-ban jelent meg Részeg virágzás címmel a verseskötete. 

A vers címe amiről a cikkben szó esik : A megszolgált magányig.

Az első regénye amiről szintén beszél az újság: Egy szál magam