A léányos házná mögatták a móggyát a zágy kikérésinek

A vánkusok singölése alatt rúzsaszín mög világoskék, esetleg sárga selyöm vót.

A kevés idejig tartó vendéglátás után mögint a vőfény szót:

Tisztőtt jó urak mög jó asszonyságok!

Figyejjenek rám, mer kentökhő szólok!

Tuggyák kentök, hogy messzi fődrű gyüttünk,

de vissza is kő mönnünk, még be nem sütétül.

Vőlegényünknek kő valamit vinni,

mivee mögunt má subába háni,

kedvesinek ágyát kívánnya má látni.

Sublattyát, dunyháját, vánkusát,

mög hogy puha lönne, belévaló tollát.

Szívesköggyenek hát kezünkhő anni,

aszt, hogy mi a zára, ki fogjuk fizetni!

Ekkó a lányos ház vőfénye is végre szóhó jutott.

Tisztőtt vőfény uram, engödelmet kérök,

azon készületökkee mink nem vagyunk készök.

Most kűttem ee segíccségöt híni.

Csakugyan a fonók össze vannak híva,

tollukér a csirkék rosta alá csukva.

Csak kis türelöm kő, hogy eekészűjjenek,

a zárátú pedig sémmit sé féjjenek!

Ez arra vót jó, hogy még égy pohár bórt a zembörök, legényök mögigyanak. Asztán hozzáfogtak a kocsira való húrcókodáshó. Mikó mindön fönn vót, mindönki főűt rá. A fijús ház vőfénye így köszönt ee.

Eevégesztem mindönt, most haza indulok.

Tögye szöröncséssé a jó Isten utunk,

hogy szöröncséssen haza vihessük a mönyasszony ágyát.

Aggyon a zúristen víg jó éccakát!

Máá sok éve nem viszik a mönyasszony ágyát mint régön

 Bódizsár Gáborné Sívó Julis néni mög a férje a falura hagyatkosztak. Haláluk úta a ház, ahun laktak, Emlékházként működik. Ott láthattyuk még a vetött ágyat. Julis néni pingáát is, ezér van a falon a festött koszorú. Ez Úszódon nem vót szokásba. Őrizzük keze munkáját. Minket most csak a zágy érdeköl. Abbú is csak a zégyik. Az vót a szokás, hogy a lányok átkőtösztek a fijús házhó a lakodalom után, mönyecskének möntek.

Át köllött kőtösztetni ágyneműjit, sifonérját, amibe a stafírungja vót. De eszt sé csöndbe tötték ám!

Ez is égy alkalom vót arra, hogy történnyön valami ünnepéjös dolog.

Lakodalom előtt égy-két nappaa a legényös házhó möntek a fijatal mönyecskék, embörök segédközni. A lovakat befogta a gazda a csöngős kocsiba. Főűtek rá a vőfénnyee égyütt, így möntek a lányos házhó.

A zuccákon mindönki figyeete ám! Tutták, vissza is gyünnek majd a zággya, így kinn marattak nízelőnni.

A lányos házhó érve a vőfény így versőt:

Szöröncsés jó napot kívánok maguknak!

Én kűdöttye vagyok égy néhány asszonynak,

néhány legénynek, kik kinn várakoznak.

Kentöktű bíz azok engödelmöt várnak.

Áátalam hát kentöket főkérik,

begyühetnek.é azt mögkérdik.

Betessékőték űket, mög is kínááták, lé is űtették. Ott vótak a léány édösszüléji ,násznagya. Újra a vőfényé vót a szó:

Tisztőtt násznagyuram miután bétértünk,

ám a léűléshő engedéjt nem kértünk,

remélöm nem fognak ránk nezesztőni,

ha kevés időre lételepödünk mi. 

Majd ha előaggyuk, mi a szándékunk,

kielégítik a mi kívánságunk.

Akkó tovább mögyünk, vissza hazánk felé,

de elébb beüllünk ezön asztal mellé.

A hagyomány szerint tejes kávévaa, mög üres sós kiflivee kínáták űket. Közbe viccölőttek. Égy mönyecske szoknyája alá tojást csempésztek, majd kijabáták: Mög tójt! Mög tójt! De fijas-é? Eevótak égy kis idejig. 

 

Jelönt a vőfény a végzött hívogatásrú a zasszonyok tésztát gyúrnak

A lagzi előtt mindig vót valami ünnepéjösség, valami tönnivaló

                                                       Égy édösszülének három léánykája

A kendő kézbe tartása ünnepkó, vasárnap kötelező vót. A vasárnapi a templomba a léányok még égy szál rozmaringot, vagy vijolát is vittek magukkaa. Az vót a zakkori parfüm!

A vőfény végzött a hívogatássaa, hát visszamönt a gazdáhó jelöntést tönni.

Ugye hogy mindönre gondótak? Mindig vót valami érdekösség, ünnepéjösség a lakodalomig.

Tisztőt házigazdám, íme mögérkösztem,

Kötelességöm röndössen végesztem.

Röndössen végesztem mindön dógomat,

möghíttam szérdára a kedves rokonokat.

De én aszt az égyet kikéröm magamnak,

hogy kigyeemetöket séhova sé híttam.

Azér jó gazdám bocsássa mög néköm

engeggye ee éccő a zén gyöngeségöm!

Még hát jó gazdám égy szavam vagyon:

Isten áldása szájjon lé réátok!

Szívembű kívánom!

No, mögin kapott égy pohár bórt. A gazda mögköszönte a végzött dógot. Szó esött még kösztük, hogy mikó lössz a zágyvitel. Legközelebb akkó kő intészkönnije.

Két, három nappaa a lakodalom előtt, ebéd után összegyüttek a leközelebbi asszonyok tésztát gyúrni, külön mind a két házná. Ekkó má vitték a "kosarat", amibe 1-2 kg liszt, tojás kerűt, segítve ezze a lakodalmat tartó gazdát. Majd, ha űk tartottak, visszakapták.

Természetössen kézzee nyútották, metééték. Siflit /kiskocka/, vagy zabszömöt készítöttek, az vót a zünnepi levesbe való. A kész tésztát abroszokra terítötték a főhasználásig.

A vendéglátásnak nem kerítöttek nagy feneket! Lékváros buktát, vagy lékváros kiflit sütöttek a kemöncébee. Azzaa kínáták mög a segíccségöt.

Hívogat a vőfény

Illött, hogy gyalog mönnyön mindön házhóó. Későbbi időkbe biciglire űtek, de akkó má több dóguk is vót, mer nagyobbak löttek a lakodalmak.

Ezután má a vőfényön mút, hogyan ossza be a zidejit. Késő délutánonkénn, esténkénn járt hívogatni. Persze látták a zuccákon is, hogy mén. Montták: No, má hívogat ám a lakodalomba! Akihő eemönt, az má várta áátalába a tiszta szobába. A zasztalon égy kancsó, mög két decis pohár. Mikó belépött, kalapját lévötte, mögáát a gazdávaa szömbe. Addigra a ház népe is odagyűt. A gyerökök tátott szájjaa nízték a díszös legényt. Az mög így szót:

Álggya mög az isten gazdáját é háznak, 

mejnek hajlékába lábaim mögáátak!

Ezön tisztös házba bátorságga léptem,

noha engödelmet sénkitű sé kértem.

De Kovács Jani körösztapám parancsára

jelöntem mög itt, mint hű szógáája.

Möghajtom magamat alázatossággaa,

szavamra figyejjenek kéröm, pontossággaa!

Kovács Jani körösztapám kérésire,

az ű kedves lánya mennyegzőjire

tisztölöm e háznak dérék urát, nejét,

mindön hozzátartozó cseléccségét.

A mennyegző szérdára van tervezve, 

a mulaccság déébe lészön kezdve.

Gyűjjenek ee téhát röggee jókó,

tarcsuk mög a szokást, mint tartotta a zókór.

Templomba kísérve a zúj párt zenévee,

álgya mög a pap űket mind a két kezivee.

Én is ott löszök, szógálok mindönnee,

engödelmet kérök illő tisztelettee.

Többsző má nem gyüvök, most mög aszt kívánom:

Isten oltalmába kentöket ajállom!

A gazda mögköszönte a hívást, mögkínáta a vőfényt égy pohár bórraa. Az mönt tovább a dógára.

Ha vót másik faluba való rokon, akkó oda szekérre möntek. Eekísérte a vőlegény, vagy mönyasszony, attú függött, kinek a vendége lössz. Vót, hogy a násznagy is mönt velük.

A hívogatás nem sok időt vött ígénybe, mer, mint má monttam, csak kis lakodalmakat tartottak, azt is külön a fijús, külön a léányos háznáá.

 

Keszkenyő kikérése után

A lakodalom mindön mozzanattyát ünnepéjössé igyekösztek tönni.

Ritka régi kép, ahun nemcsak a zifjú pár, hanem még csaláttagok  is szerepőnek.

A bot fődíszítése után a gazda mög a vőfény léűtek a zasztaahó, ahun má ott vót kancsóba a bór, mellette a decis boros pohár, amibű ittak égy-égy pohárraa. A zasszonyok, léányok áátak.

Ezután vagy odaatta a vőfénynek, vagy annak diktáták, hogy mejik házakhó köll eemönnije.

A vőfény égy házat híhatott kedve szerint. Ezután ű mögin verssee köszönt ee:

Eszt a szívességöt szépen mögköszönöm,

kívánol hejibe erőt, egésségöt!

Sok öröm és béke szájjon kentökre,

lögyön a zúj pár bódog örökre!

Hogy éétetökbe bánat sosé érjön,

mint é virágcsokor, ragyogyogjon éltök,

amej most kalapomon vagyon.

Lengjön hosszúra, mint az a pántlika,

mej botomat ijen díszbe hoszta!

Most jókívánságom éccő mögismétlöm:

éjjetök sokáig örök szeretetbe!

Ezután má ténnleg ee mönt, majd ű osztotta be magának, mikó kihő mén hívogatni.

Keszkenyő kikérése mög a vőfénybot fődízsítése

A versöket csak fojamatossan írom, mer ügön sok hejet foglaanának ee.

Ezön a régi képeslapon a református templom, a patika, mög a zöreg ucca parókija felüli ódala láccik. Még nem áát a zeeső világháborús emlékmű.

             A Kösségháza kapubeeseje régön. Én még emlékszöm, hogy így nízött ki gyerök koromba.

Ezöket a képeket azér raktam ide, hogy lássuk mijen vót a falunk a régi világba, hova möntek bejelöntközni a házasulandók.

No, de közbe sé át mög a lakodalmi készülődés! Égy-két héttee előtte kezdődött a vőfény dóga. Elősző a keszkenyő kikérése, a vőfénybot fődíszítése vót soron. Mindönnek mögatták a móggyát. Erre is versee készűt a vőfény. Ezök a versök, rigmusok a vőfényök között kézrű-kézre jártak má régtű fogva. Löhet, hogy itt-ott alakítgattak rajta, de ki tuggya hány év úta montták ugyanaszt! /Én ezöket a versöket Nyaka Atillátú kaptam, aki ugyancsak sok hejön bizonyította vőfényi rátermöccségét! /

De akinek montták, az mindig más vót! Hát örűtek neki.

Így fogott hozzá a vőfény égy este:

Kedves örömvirág, mönyasszony, édösöm, hogyha möghaagatná, vóna égy kérésöm. Én ujan hívatást vállaatam magamra, hogy vendégöt híjak a lakodalomra. De ha így mögyök vendégöt híni, sénki sé fog éngöm majd vőfénynem nízni. Hiányzik még nálam az a kűső jelvény, mi nékű az embör nem igazi vőfény. Keszkenyőt, pántlikát kérök a botomra, égy pár piros rúzsát pörge kalapomra. És így fődíszítve dógom után mögyök,kötelességömnek híven mögfelelök.

Ezután a magávaa hozott faragott, fényös, tetejin gombba végződő botot a mönyasszony kendőkkee, szallagokka fődíszítötte, a kalapra muskádlit, rozmaringot tűzött. A fijús házná ez ugyanígy vót, csak ott a díszítést léánytestvér, vagy valamejik fijatalasszony csináta.