Uszódon ő lett az első állami iskola igazgatója
Máté Jánosné találta nagyanyjánál a képet. Nem tudunk semmit róla: hol készült, ki a középen ülő tanító.
1948-ban államosították az iskolákat. Az Uszódi Általános Iskola első igazgatója Mácsai János lett.
Ezt a reformátusok nem nézték jó szemmel, de kénytelenek voltak belenyugodni.
Ekkor öt tanulócsoporttal dolgoztak. 3 református, 2 római katolikus osztály volt, az Uszódhoz tartozó újmajori iskolában pedig 1.
A református templom mellett 2 tanterem, 2 tanítói lakás volt. Ma is áll mindkettő.
Egyikben az Idősek Napközi Otthona működik, a másikat, a külsőt, visszakapta a református egyház. Alkalmanként használják.
A katolikus templom mellett 1 tanterem és 1 tanítói lakás volt. Ma a helyén a sportcsarnok áll.
Az épületek felújítására szükséges pénz előteremtéséért sokat kilincselt, majd a munkák végzését is felügyelte.
A falu közösségét is ápolta, hisz a felnőtteknek dalárdát, színjátszó kört szervezett.
Az akkori fiatalok, köztük édesanyám, szívesen emlékeznek a próbákra, előadásra.
Munkáját túl jól végezte, ezért az lett a jutalma, hogy elég hamar, már 1949-ben a Kiskunhalas-Felsőváros Általános Iskola igazgatójává nevezték ki.
A kinevezése úgy történt, hogy ha nem fogadja el, megszűnik uszódi kinevezése, munka nélkül marad. Abban a korban nem volt tanácsos szembehelyezkedni a felsőbb vezetéssel. Választása nem lévén, költözniük kellett.
Lányai mindig szerető szívvel gondoltak gyermekéveik kedves falujára, Uszódra.
Ezért is hozták el személyesen a dokumentumokat falunk iskolájába. Lássuk, ki volt az első állami iskola igazgatója, milyen utat járt be saját erejéből, akaratából, máskor politikai kényszerből.
Megosztás a facebookon