Bódizsár Gáborné Sívó Julis néni mög a férje a falura hagyatkosztak. Haláluk úta a ház, ahun laktak, Emlékházként működik. Ott láthattyuk még a vetött ágyat. Julis néni pingáát is, ezér van a falon a festött koszorú. Ez Úszódon nem vót szokásba. Őrizzük keze munkáját. Minket most csak a zágy érdeköl. Abbú is csak a zégyik. Az vót a szokás, hogy a lányok átkőtösztek a fijús házhó a lakodalom után, mönyecskének möntek.

Át köllött kőtösztetni ágyneműjit, sifonérját, amibe a stafírungja vót. De eszt sé csöndbe tötték ám!

Ez is égy alkalom vót arra, hogy történnyön valami ünnepéjös dolog.

Lakodalom előtt égy-két nappaa a legényös házhó möntek a fijatal mönyecskék, embörök segédközni. A lovakat befogta a gazda a csöngős kocsiba. Főűtek rá a vőfénnyee égyütt, így möntek a lányos házhó.

A zuccákon mindönki figyeete ám! Tutták, vissza is gyünnek majd a zággya, így kinn marattak nízelőnni.

A lányos házhó érve a vőfény így versőt:

Szöröncsés jó napot kívánok maguknak!

Én kűdöttye vagyok égy néhány asszonynak,

néhány legénynek, kik kinn várakoznak.

Kentöktű bíz azok engödelmöt várnak.

Áátalam hát kentöket főkérik,

begyühetnek.é azt mögkérdik.

Betessékőték űket, mög is kínááták, lé is űtették. Ott vótak a léány édösszüléji ,násznagya. Újra a vőfényé vót a szó:

Tisztőtt násznagyuram miután bétértünk,

ám a léűléshő engedéjt nem kértünk,

remélöm nem fognak ránk nezesztőni,

ha kevés időre lételepödünk mi. 

Majd ha előaggyuk, mi a szándékunk,

kielégítik a mi kívánságunk.

Akkó tovább mögyünk, vissza hazánk felé,

de elébb beüllünk ezön asztal mellé.

A hagyomány szerint tejes kávévaa, mög üres sós kiflivee kínáták űket. Közbe viccölőttek. Égy mönyecske szoknyája alá tojást csempésztek, majd kijabáták: Mög tójt! Mög tójt! De fijas-é? Eevótak égy kis idejig. 

 

Megosztás a facebookon