Kép az uszódi hajóállomáson készült.

Bárth János könyvében szerepel

 

Még mi is emlékszünk a hajóállomásra, hiszen 10 évesek voltunk, amikor 1966-ban megszűnt a rendszeres személy és teherszállítás a Dunán. 

Emlékezünk a hajók nevére is: Rákóczi, Kossuth..., a kürtjük hangjára, a bambira, amit én csak a hajón ihattam, a motorház zajára, amikor lelopakodtunk a lépcsőkig, az elegáns utastérre, ahova mi csak bepillanthattunk. 

Láttuk a nagy, "terhessel" levarrt salátás kosarakat, amikor bepakolták a hajók gyomrába, s vártuk szüleinket, nagyszüleinket az állomáson a piacról hazatérni.

Az uszódiak zöldségtermesztése régi időkre nyúlik vissza. A kisebb kertekben megtermelt zöldségféléket nem csak saját fogyasztásra, de a piacra is termelték. Pontosabban: a szebb termést a piacra, a silányabbat saját fogyasztásra.

Itt is  igaz nagyapám mondása: A paraszt csirkét akkor eszik, ha vagy a csirke döglődik, vagy a paraszt.

Kora tavasszal vitték az ősszel elültetett fejes salátát, retket, újhagymát, kiegészítve száraz babbal, mákkal, tojással, túróval, tejföllel, ami a háznál volt, hogy pénzzé tegyék.

Mikor minek volt a termőideje, mindig azt készítették főként elő eladásra, de mindig volt egyéb árulni való is.

Kezdetben dereglyével jártak Paksra. Pach Jani nagyapjának is volt dereglyéje. Akkor is voltak, akik a biskói révvel keltek át. Ám onnét még vagy lovaskocsikkal felvitték őket a városba, vagy gyalogoltak, cipekedtek. Tették ezt hetente kétszer.

A kis piacokra az asszonyok annyi árut vittek, amit a hátukon batyuban, karjaikon kosarakban elbírtak.

Így nézett ki 1903-ban a hajókikötő.

 

A raktárak.

 

Az írás szerint 1934-ben készült a kép.

 

 

Egyre távolabbi piacokat is felkerestek a Duna vonalában.

Így jártak Ercsibe, Budafokra, Pestre. Ezeken a helyeken több árut tudtak értékesíteni, ezért a hajó fedélzetén, mivel ők ott utaztak, gyakran bizony szűkösen volt hely.

Nem védte őket semmi az időjárás viszontagságaitól. Eső esetén az asszonyok a felső szoknyájukat a hátukra terítették.

Persze akkor is voltak rafinált emberek.

Mesélték, egy asszony, mivel nem tudott leülni, el kezdett vakarózni, mintha bolhás volna! Sőt! Hogy jobban felhívja magára a figyelmet, még hangosan is mondta: nem tudja, milyen idő jön, de úgy csípik a bolhák!

Pillanatokon belül annyi helye lett, hogy még a retket is tudta csomózni, nem csak ülhetett!

A távolabbi piacokra a délutáni hajóval mentek. Utaztak egész éjszaka. Sok ismeretséget kötöttek a délről jöttekkel is. 

 

Megosztás a facebookon