Kukorica kása

Amikor a kukoricát még csak kézzel szedték, otthon "fosztották", a legszebb csöveket félretették. Morzsoláskor a hegyét, valamint a vastag végén levő szemeket az állatoknak, a szép, középsőket maguknak morzsolták, majd darálták. Ezután az őrleményt szitán átszitálták. Ami lepotyogott, az volt a liszt, ami a szitában maradt, az lett a dara, a kásának való.

A régi Uszódon télen gyakran készítették ezt az ételt  "früstökre". Ezzel ki lehetett bírni a kései ebédig. 

Hozzávalók 4 személyre:

20-25 dkg kukorica dara, kb. másfél liter víz, só ízlés szerint

Tetejére:

1 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál fagyos zsír, 1 evőkanál törött paprika. Ha fel szeretnénk még turbózni, zsír helyett süssünk meg apróra vágott füstölt szalonnát, füstölt házi kolbászt is, s ebben a zsírban fonnyasszuk majd meg a hagymát.

Elkészítése

A sós vízben állandó keverés mellett főzzük puhára a darát. Tegyük lapos tálra, simítsuk egyenletesre. A hagymát apróra vágva fonnyasszuk meg vagy a sima zsírban, vagy az előre kisütött szalonna, kolbász zsírjában, szórjuk bele a törött paprikát. Még melegen öntsük a kására. Kenyérrel már fogyaszthatjuk is.

Vigyázat! Nagyon laktató!

 

Kófic

Egy hete nem írtam, nehogy leszokjatok a blogom olvasásáról! Még nagyon sok régi ételről szeretnék írni, sőt, régi uszódi szokásról is! De az elmúlt időben nagymamáskodtam.

A kóficot reggelire készítették, pontosabban früstökre. Gyorsan, olcsón, ízletes reggelit adhatunk az asztalra. Ma inkább a hétvége alkalmas erre. Érdemes kipróbálni.

Hozzávalók:

1 nagy fej fokhagyma, 3 evőkanál liszt, fél evőkanál törött paprika, 2-3 evőkanál olaj vagy olvasztott zsír, fejenként minimum 2 tojás, de lehet több is, víz, ecet, friss kenyér, pékáru.

Tisztítsuk meg a fokhagymát, apróra daraboljuk, de le is reszelhetjük. Tegyünk a tűzhelyre egy közepes lábost, készítsük bele a zsiradékot, szórjuk bele a fokhagymát, dinszteljük meg. Vigyázzunk, mert könnyen megéghet!

Szórjuk rá a lisztet, kissé pirítsuk azzal is, majd jöhet a törött paprika. Öntsük fel hideg vízzel. Állandóan keverve ahogy sűrűsödik a mártás, pótoljuk a vizet addig, míg forráskor a kívánt mártás sűrűséget elérjük. Sózzuk. Tovább forralva üssük bele egymás mellé a tojásokat. Ekkor már nem keverhetjük. Hagyjuk kicsit lassan forrni, míg a tojások sárgája is megfő. Ha leragad, nem baj, mindig az a legkelendőbb a végén.

A tányérunkba szedett ételt mindenki ízlése szerint savanyíthatja az ecettel. 

Ugyanezt az ételt sok, karikára metélt vöröshagymával is elkészíthetjük. Az elkészítés menete megegyezik a kóficéval. Az egy másik reggeli.

Ha előző este 3-4 nagy fej vöröshagymát felkarikázunk, besózunk, másnap a sóból kinyomkodjuk és édes ecetes lébe még legalább egy órát állni hagyjuk, finom salátát kapunk, amit sült húsokhoz ebédre, de sült szalonnához reggelire is tálalhatjuk.

Aki emlékszik ezekre a reggelikre, jó emlékezést, majd a gyermekkori ízek felelevenítését főzéssel, kívánom, aki nem ismeri, bátran próbálja ki!