Az utolsó uszódi tablók

 

A tantestület nem változott. 17 végzős tanuló volt!

 

 

 

A tanárok közül már többen  más intézményben is tanítottak.

 

 

 

Balogh Tamás és Kapitány Richárd a tantestületben.

 

 

 

 

 

Már csak látszólagos az állandóság.

 

 

 

Az utolsó Uszódon végzett 8. osztály.

 

 

Majd 300 éves iskolatörténetnek szomorú, siralmas vége. Visszajutottunk szinte az 1700-as évek elején működő iskola állapotához. Az okok? Válaszolja meg mindenki saját tudása, véleménye szerint önmagának!

2001 - 2005-ig készült tablók az uszódi iskolából

A napköziben Katus Dóra tanárnő.

De jó kis osztályom voltatok! 

Közöttük is van, akinek gyermekét igaz nyugdíjasként, tanítom.

 

 

Kocsis Brigitta fiatalítja a tantestületet!

 

 

 

 

Szabó Róbert és Beck János kisebbségben.

 

Kondé Katalin, Csada Anita, Kapitányné Erdei Ilona először az uszódi tablókon.

 

 

 

Itt a teljes tantestület látható. Bár a búcsúzó osztály csak 8 fő, akkor az iskola létszáma még 70-80 között volt.

Először szerepel a képen Varjúné, Edit tanár néni, aki matematikát, fizikát tanított sok évig Uszódon.

Szintén 4 évig tanítottalak benneteket. 

 

 

 

1997 - 2000. évi iskolai tablók

Szabó Zsoltné és Tóthné Szabó Aranka, valamint Kovács Dóra a testületben.

Őket is négy évig tanítottam. Nem is volt olyan régen!

 

 

 

 

A tantestület alig változott.

 

 

 

Az angolt Bukor Emese tanította.

Sajnos már csak ennyien voltak a 8. osztályosok.

 

 

Szabó Róbert is Uszódon tanított.

Ismét szép létszámú osztály volt.

 

Eddig kimaradt tablók. 1966-os,1979-es

 

 

Holczer Esztertől került az iskolába a hiányzó 1966-os tabló. Köszönjük! Sajnos nem látszik minden jól. Aki tudja, ki a kép bal sarkában lévő nevelő és a jobb alsó sarokban nem látszó fiú, kérem, írja meg!

 

 

Tóth Erzsébettől kaptam meg ezt a képet az 1979-ben Géderlakon végzett 8. osztályosokról. Azért Géderlak, mert az akkori uszódi nyolcadikosok odajártak.

 

 

1993-1996. között végzett uszódi 8. osztályosok

 

Ivanics Gyuláné, Kovács Zsigmondné, Nemes Gabriella, Mezei Péter, Würtz Attila a tanárok, tanítók között. Gitta Attila és felesége Zsóka 1987. óta nem dolgozott az uszódi iskolában. 1991-től Kerekes Lajosné volt az igazgató.

 

 

 

Ratter Marianna 1991-ben szerepel először tablón. Váradi Borbálát új nevelőként látjuk a tablón.

 

 

 

Hogy hívták Szegedi Ottóné melletti  nevelőt? Tamás Lászlóné először szerepel tablónkon.

 A gyermeklétszám ebben az osztályban ismét 20 fő!

 

 

Sztankovics Mariann is tanított nálunk.

Az osztálylétszám először 10 fő!

1988-1992 közötti iskolai tablók

A tanárok nem cserélődtek.

 

 

 

Máté Jánosné először jelenik meg a tablón, mint az osztály tanítóinak egyike.

 

 

 

30-s osztálylétszám! Ratter Marianna már iskolánkban tanít.

 

 

 

Szegedi Ottóné volt az osztály tanító nénije.

 

 

 

Mindannyian, kik őket tanítottuk, (tanítók, tanárok) először s utoljára együtt a tablón. Farkas tanár bácsi is már nyugdíjba ment.

Megtörtént a generáció váltás. Jolika néni nyugdíjasként dolgozott.