Ezt a régi képet Máté Jánosné adta közre. Az asszony kezében az elmaradhatatlan zsebkendő, a fej bekötése is más, mint ma. A férfin a hagyományos "melegüngös", mellényes, csizmás viselet.

Az előzőekben említett Herczeg Sámuel, feljegyzésében kiemeli az öreg Tóth József helytállását a veszedelemben.

Házát 1808-ban építette téglából.

Udvarára az állatokon kívül több, mint 300 embert fogadott. Amikor a víz átcsapott az udvaron, - a krónika szerint - sütőházát lerombolta, annak törmelékével a házak ajtónyílásait töltötte fel torlaszként a víz ellen. Téglájával az udvaron emelt torlaszt. Fájával a marhák állását emelte meg.

Ám amikor a víz ezeket is elöntötte, régi házának kéményét, konyháját bontotta le, hogy tovább magasíthassa a torlaszait.

Ezzel óvta azok életét, akik nála találtak menedéket az áradás ellen. Közöttük két gyermekágyas anya is volt.

Amikor a falu már megközelíthető volt a jégfal miatt, Paksról szállítóhajók jöttek, hogy a népet a magasabban fekvő településre vigyék. Ott házaknál elszállásolták őket. 

Gróf Kollonich László érsek kenyeret, hordóban ételt, főzeléket szállított a lecsigázott, a fagyos víztől, rettegéstől kimerült lakosoknak.

Isten kegyelme, hogy jóllehet ekkora veszedelmet addig sem nem jegyeztek, sem nem tartottak emlékezetben, mégsem került emberéletbe.

Az év következő része a helyreállítási munkálatokkal telt. 

Újra kellett építeni az összeomlott házakat. Valahogy be kellett indítani a falu életét. Nem kis terhet rótt ez minden egyes házra, családra! 

Mégis volt emellett erejük az összeomlott iskola újraépítésére is. Ennek alapját bővítették először 14 sor téglával, a tanítói lakást egy öllel. 

Ezeket a munkálatokat Benedek János, Benedek Péter, Nagy György János, Csire János végezték.

Lassan helyreállt a megszokott rend a közösségben. Újból élhették őseink dolgos mindennapjaikat, ünnepeiket. Nem hagyták magukat, még ha ideig-óráig a víz volt is az úr Uszódon!

/ A bejegyzésemhez P. Szabó Barnabás kutatási munkáját használtam/

Megosztás a facebookon