Az Uszódi Ált. Isk. tablói 1967-1970-ig

Közben Raffai Sarolta tanító néninkről

Köszönet Vénné Marinak, hogy közrebocsátotta tablóképét!

 

 

Vollár Ferenc tanár úr lett az intézmény igazgatója

 

Angeli Tamás és Raffai Sarolta távozott a falunkból ennek a tanévnek a végén. Kalocsára költöztek. 

Raffai Sarolta 1968 - 1972. között könyvtárosként dolgozott tovább. 

1971 - 1985. között Bács-Kiskun megye országgyűlési képviselője volt, eközben 1975 - 1980. között ellátta az országgyűlés alelnöki feladatait is. Volt a Forrás című folyóirat versrovatának vezetője, majd a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója.

1983-ban vonult nyugdíjba. Közben sorra jelentek meg versei, regényei. 

1968-ban József Attila-díjat kapott, 1972-ben SZOT-díjjal tüntették ki.

 

 

1989. szeptember 20-án, 59 évesen hunyt el.

 

Szabó Gáborné tanította az orosz nyelvet Tamara után.

 

 

A tanári kar változatlan.

 

 

A képről Tóth István hiányzik. Tablóképének helye Kóré Mari mellett, Simon Laci alatt van.

Kommentek
  1. Én