Az uszódi református templom

Az újszülöttet addig nem vitték utcára, míg meg nem keresztelték. Az 1950-es évektől már ritkán haltak meg újszülöttek, de azért egy hónapos korában megkeresztelték a babát. A keresztelőbe való hívogatás a bába néni dolga volt.

Komák sokan voltak. Egyrészt öröklődtek a nagyszülőkről: Az édesanya keresztanyjainak lányai, fiai, ugyanígy az édesapa részéről is. Mindegy volt, hogy felnőtt, vagy esetleg még gyerekkorú-e az illető. Aztán komának hívták a lánykori barátnőket, legénykori  barátokat.

Igazi keresztanya, keresztapa persze csak egy volt közülük. Ők voltak a tartó keresztszülők, a többiek a lógó komák.

Ebből adódott, ha gyerekként végig mentünk a falun, vagy keresztanyákkal, apákkal, sógorokkal, ángyokkal, nagybácsikkal, nagynénikkel találkoztunk. Nekik illett is a titulust mondani, mert különben szüleink, nagyszüleink szégyellhették miattunk magukat!

Az iskolában pedig együtt jártunk a kis komákkal, akiket majd a mi gyerekünk keresztelőjére illett meghívni. Természetesen a közeli rokonok is hivatalosak voltak.

Az első gyerek keresztelőjén nem sokkal voltak kevesebben, mint egy kisebb lakodalomban. A következőknek már nem tartottak ekkora poszétát.

Engem március elején, pont egy hónapos koromban kereszteltek az uszódi református templomban. A télen hullott rengeteg hó már olvadt, így rettentő nagy sár volt a falu akkor még földes utcáin.

Az utcáknak csak egyik oldalán volt járda, mi pont a másikon laktunk! Édesapám az úton keresztben kukorica szárat rakott le, arra szalmát tett, hogy a vendégek át tudjanak kelni.

Ezen a régi képen, amit Uszód község honlapján is meg lehet nézni, látszik, hogy olvadáskor a szekér és a lovak mekkora sárban járnak!

Megosztás a facebookon