Amikor a lányos házhoz értek, a kapu csukva volt. Volt, hogy elhúzták a "Nyisd ki babám az ajtót" nótát, olyan is volt, hogy nem. Ha volt zene, akkor a menyasszonynak csak a 3. eljátszásra illet kimenni, nehogy azt higgyék, nagyon akar már férjhez menni. Pedig, dehogy nem! Ha nem volt nóta, a násznagy ment kinyitni a kaput, engedte be a vendégsereget. A fiús ház vőfénye beköszönt:

Jó napot tisztelt ház, mindenkinek!

Akik e háznál összegyülekeztek!

Nem akarunk hosszas és unalmas lenni,

Önök engedelméből bátorkodunk jönni.

Ezen tisztelt házhoz jöttünk mi egyenest,

szállást kérünk pedig csak ideiglenest.

Hogyha adnának egy kevés időre,

aztán úgy fogunk lépni majd előre.

A lányos ház vőfénye fogadta:

Én e tisztelt háznak megbízottja vagyok,

vendégszeretetből Önöknek szállást adok.

Jőjjenek előre, foglaljanak helyet!

Kívánságuknak célja bizony fontos lehet.

Óhajtásukra szerint parancsukra állok,

amiben csak lehet, szívesen szolgálok!

A vőlegény vőfénye kikérte a menyasszonyt:

Jó napot kívánok násznagy uraméknak!

Bocsássanak meg, hogy felnyitottuk ajtaját e háznak!

Bizonyára mondom, nagy utat megtettünk, 

el is fáradtunk, míg ideértünk.

Tudomása van násznagy uraméknak,

mi célja van mostani utunknak.

A mi vőlegényünk nagyon szépen kéri,

drága menyasszonyát ezennel adná ki!

Ekkor a leány vőfénye ugyan úgy elbúcsúztatta a lányt szüleitől, testvérétől, lánypajtásaitól, mint már a fiús háznál leírtam. Most csak azokat a rigmusokat közlöm, amelyek azoktól eltérnek.

Halljátok búcsúmat, akiket szeretek,

mert körötökben már nem soká lehetek.

Mint a fecskének, el kell vándorolnom,

miért most szomorú könnyeimet ontom.

Kedves édesatyám, aki hűn szerettél,

féltő, őrző gonddal fölneveltél.

Látom, hogy keseregsz, könnybe lábad szemed,űbánattal van tele jó apai szíved.

Halld meg búcsúszavam, jöjj hozzám közelebb, 

csókold meg búcsú csókkal hű leány gyermekedet!

Ne hullasd könnyedet, tudod, ahhoz megyek,

akit a világon a legjobban szeretek.

Köszönöm azon sok végtelen jóságod,

mellyel elárasztál engemet, leányod.

Fogadd hála képpen e búcsú csókomat,

Ne zokogj, bocsásd el békével menyasszony lányodat!

A menyasszony átölelte édesapját.

Édesanyám 3 évesen veszítette el édesanyját. Ilyenkor elbúcsúztatták a menyasszonyt tőle is.

Ekkor volt itt az ideje a rá való emlékezésnek, könnyeknek. Így beszélt a vőfény:

Hozzád nem szólhatok, kedves édesanyám,

sokat éjszakázó felnevelő dajkám.

Szemeim nem látnak akár hogy kereslek,

ezért hullanak búsan könnyei szememnek.

Elvesztettelek még kisleány koromban,

elragadt a halál tőlem mély sírodba.

Ahol azóta már csendben elenyésztél, 

kedves édesanyám, ki engem szerettél.

Nem köszönhetem meg a tengernyi jóságod, 

rengő bölcsőm felett való virrasztásod.

Nem ölelhetlek meg búcsúzóul téged.

Hogy örülne szíved, ha most engem látnál,

szerető kebledre forrón odazárnál.

Ó, de nem láthatod menyasszony leányod,

mert alszod csendben az örökös álmot.

Gondolhatjuk, mennyire meghatódott mindenki! Ezután elbúcsúztatta a vőfény a nevelőanyától is amár az előzőekben leírt verssel.

Most következett a féltestvér és a mostohatestvér:

Kedves testvéreim, akiket szerettem,

látom, hogy ti is búsultok mellettem.

Óh, ne zokogjatok, nekem is fáj nagyon,

hogy tőletek el kell e napon válnom.

Jőjjetek keblemre búcsúra most hát,

csókoljuk meg egymást e szülői háznál.

Karom felétek búcsúra kitárom,

én megyek, titeket az Isten megáldjon!

Összeborultak a testvérek

 

 

Megosztás a facebookon