Még mindig lakodalmi versek 1890-ből

 

Bakos Esztike a Felvidékről. Később Sipos Istvánné, nekem Eszti mama.

 

A lakodalmi versek gyűjtésekor még nem ismertem az uszódi Nagyidai Sztojka Ferenc 1890-ben kiadott gyűjteményét. Ő akkor lejegyezte a falunkban használatos verseket. Miközben olvassuk ezeket, rácsodálkozhatunk, hogy a majd 130 év távlatából mennyi minden fennmaradt ezekből is. Ma kissé lerövidítettek, de az eredetet felfedezzük a ma mondottakban is. Így van ez a következőknél:

Vers a káposzta bevitelekor

1.Paradicsom kertből éppen most érkeztem,

   Mely gyönyörű kertnek gyümölcséből ettem,

   Mivel, hogy sokat ottan kertészkedtem,

   Szép fejes káposztát bőven termesztettem.

 

2.Magyarország részét sokfelé bejártam,

   Ily káposzta félét sehol se találtam,

   De annyit mondhatok, hogy ahol csak jártam,

   Mindenütt dicsérték, fülemmel hallottam.

 

3.Szárma és káposzta, az étkek vezére,

   Nemes magyar hazánk s országunk czímere,

   Még királyunknak is gondja vagyon erre,

   Áldott a föld, ahol terem a gyökere.

 

4.A váczi káposztát sokfelé dicsérik,

   Mert azt savanyúan tányér számra mérik,

   Nem is lakodalom ahol ezt nem főzik,

   És ahol a kellő húst bele nem teszik.

 

5.De amit én hoztam teli vagyon hússal,

   Meg van eszkábálva, mint a szekér gúzzsal,

   Nem is tányér számra hoztam én ezeket,

   Kinek mennyi tetszik csak egyen eleget.

 

6.Mégis nem dicsérem, dicsérje meg magát,

   Mert belevágattam nagy fél ó szalonnát,

   Tizenkét disznónak elejét, hátulját,

   Keresse meg benne ki-ki fülét, farkát.

Sipos István, nagyon sokáig borbélykodott Uszódon.

Nem csak borotválkozni, hajat vágatni, hanem a mindennapi eseményeket megbeszélni jártak hozzá szombaton, vasárnap délelőtt az "embörök", na és kártyázni is.

 

Paprikás húsra mondott vers

 

1.Ismét megérkeztem uraim sokára, 

   De merem mondani, nem jártam hiába,

   Mert olyan jó étket hoztam valójába,

   Mely első eminecs, az étkek sorába.

 

2.Ezen eledelért nagy próbát is tettem,

   Egy szilaj bikával hét nap verekedtem,

   Kicsinyben múlt, hogy fogam ott nem feledtem,

   De oda se neki, csak hogy legyőzhettem.

 

3.Nosza hevenyében a bőrét levettem,

   S a fejét nyakastól egyszerre leszeltem,

   Ezt a jó eledelt abból készítettem,

   Megvallom uraim, ezt én is szeretem.

 

4.Mivel hogy nincs több ilyen ízes étek, 

   Erre a magyarnak vizet inni vétek,

   Itt a jó paprikás uraim vegyék el,

   Széles jó étvággyal kívánom egyétek.

Fehér ruhás kosárban viszik a frissen sült kiflit Janó Ákos képén.

 

Sült húsra mondott vers

1.Itt hozok sülteket, számtalan sok félét,

   Azért köszörülje ki-ki jól meg a kését,

   Hogy el ne csorbítsa a tányérja szélét,

   Húzza kend meg komám rekedt hegedűjét.

 

2.Nincs párja étkek közt a jó pecsenyének,

   Mert ez vidámságot okoz az elmének,

   Ősatyáink azért voltak olyan vének,

   Miért? mert borral és pecsenyével éltek.

 

3.Tessék hát uraim! vegyék kezemből,

   Jó nagy darabokat metéljenek ebből,

   De bort is igyék rá aki ezt szereti,

   Mert ha bort nem iszik, nagy foga nő neki.

 

Felköszöntő vers

1.Mikor Krisztus urunk lakodalmat tartott,

   Sok tanítványival víg mulatságba volt,

   De ezen mulatság hogy neki megtetszett,

   Azért rendelt nekünk hitünkben is ilyet.

 

2.Hajnali szép csillag, tündöklő fényesség!

   Királyi virtusság ékeskedő szépség,

   Kinek ajkára kiömlött kényesség,

   Kívánom Istentől hogy legyen csendesség.

 

3.Szent háromság Isten! segíts minket erre,

   Hogy a mulatságunk jól menjen végére,

   Kívánom fejenkint, hogy ki-ki elérje,

   Békével erővel az Isten segélje.

Rég elfeledett lakodalmi versek 1890-ből

Első tál étel, borköszöntő, csirke paprikás

Simon István és Szabó Julianna

Nagyidai Sztojka Ferenc 1890-ben megjelent gyűjtésében találhatók a következő,abban az időben Uszódon használatos lakodalmi vőfély versek.

Első tál étel bevitelekor:

1.Érdemes uraim nem üresen jöttem,

   Étkekkel terhelve nagyon mind két kezem, 

   De mielőtt hozzá nyúlnak a kanálnak,

   Buzgó szívvel adjunk hálákat az úrnak.

 

2.Felséges Úristen! hallgasd szavaimat,

   A te színed elé nyújtom háláimat,

   Áldással nagy Isten! mert étket rendeltél,

   Adjál mind azoknak kiket teremtettél.

 

3.De hogy én most itten sokat ne papoljak,

   És a forró táltól sebeket ne kapjak,

   Itt tehát a leves melyet adott a jó hús,

   Különbre vágyásért senki ne legyen bús.

 

4.Tessék kóstolják meg szóltam-e igazat,

   És szívből kívánok hozzá jó étvágyat.

Régen, szélben Uszódnál a Dunán

 

Bor felköszöntő

1.Szívet vidámító bor van a kezemben,

   Melyről írt szent Dávid Zsoltáros könyvében,

   Ember táplálásra Isten teremtette,

   De az öreg Noé is nagyon szerette.

 

2.Mert ennek tőkéjét gyakran öntözgette,

   De a jó bor őtet is a földhöz verte,

   Ezzel tett az Isten egyszer egy nagy csudát,

   Kána mennyegzőben vízből alkottát.

 

3.Képesint jó ebből mindenkinek inni,

   De néha nekünk is megszokott ártani,

   Mi is lenne néha a szegény emberből?

   A bú feledésre, ha nem inna ebből.

 

4.De amikor ötöt avagy hatot iszik,

   A bút és bánatot a patvarok viszik,

   Azért jó uraim e borból igyanak,

   És annak utána vígan mulassanak.

 

5.Mit papoljak tovább, itt a jó bor, tessék,

   Vidám szívvel mondjuk: Jézus, dicsértessék.

Vesszőből font csőszkunyhó előtt az uszódi határban.

 

Csirke paprikáshoz

1.Elhoztam a kakast egész tarajával,

   Éppen most főzettem szerbia hagymával,

   Van benne paprika bőségesen elég,

   Amelyre majd a bort ihatja a nép.

 

2.Akinek erős lesz, öntözgesse borral,

   Mert még az is vagyon három nagy hordóval,

   Nem gondolt jó gazdánk a saját tyúkjával,

   Költsék jó ízűen Isten áldásával.

 

3.A szakács asszonyunk erősen esküszik,

   Hogy mióta a szép nap alatt sütközik,

   Jobb ízű eledelt ennél nem kóstolt,

   Pedig hetven éven már keresztül gázolt.

 

Lakodalmi versek 1890-ből. A levesekről.

Nagyidai Sztojka Ferenc Cigánylakodalom című munkájából

József főherceg a cigányságot szerette volna a korabeli társadalom színvonalára és egyenjogú állampolgárrá emelni. Amellett, hogy a cigány nyelv megtartásán fáradozott, igyekezett folklórjukat behatóbban megismerni. Anyagilag is támogatta a romákat.

Nagyidai Sztojka Ferenc cigány szótárához is rengeteg pénzt adományozott.

Sztojka levele már nyomtatott formában került Kiss Péterné Zsiga Etelka kezébe a Cigány Történeti, Oktatási, Kulturális és Holokauszt Központ vezetőjétől Hegedűs Sándortól.

Kéri Benedek Atanáz atya a korabeli római katolikus egyházi anyakönyvekben további adatokat keresve talált rá az Egybekeltek anyakönyvében Sztojka házasságkötési adataira. Úszódon, 1899. március 22-én feleségül vette Lakatos Máriát, egy rézműves cigány lányát. Ekkor már bélyegzőkészítő van foglalkozásának feltüntetve.

Meghaltak anyakönyvében találhatóak a halálozási adatai: 1929. január 13. 74 évesen, aggkori végelgyengülés van halálának okánál feltüntetve.

Lakodalmas versgyűjteménye a korabeli levesekről, amit nem csak a cigány, hanem az akkori magyar lakodalmakban is elmondtak: 

 

1.A szakács mit főzött! hátha eltalálom,

   A levesek sorát mind előszámlálom.

   Első a rizskása mert boltban árulják,

   A kemény magot is sok helyen használják.

 

2.Vereshagyma leves nincs most itt a sorba,

   Nékem is vékonyan állna a gyomromban,

   Mi a krumpli leves? sertés tetem nélkül,

   Az árpa kásával már a konyhán elhűl.

 

3.De ha tehén hússal jól összevegyítik,

  Vendégek elébe, asztalra tehetik,

  Jó a kenyér leves, tejjel, fokhagymával,

  De ha összerakják, tyúk aprólékjával.

 

4.El lehet nyámogni gyöngén fölt májával,

   Vagy aki szereti, száraz kurczinával,

   Lencse, borsó, paszuly, ez mind jó eledel,

   De ha a szakács disznó húsokat szel.

 

5.Szeretik is ezt minden nemzeteknél,

   Megfőzik uraknál, úgy mint szegényeknél.

   Vannak gyúrt levesek, mind elő beszélem,

   Egyiket a másikkal ha fel nem cserélem.

 

Régi kép a Duna-parton

 

 

6.Van a koczkás tészta, csörge, morzsoltka, metélt is,

   Vékonyra szelt laska a deszkán sodort is,

   Őket szegényeket úgy összesodorják,

   Hegyeik vékonyak s így csigának hívják.

 

7.Rongyos kötött táska, sodort, reszelt tészta,

   Sok apró csipödött, ökölnyi galuska,

   Van vízen kullogó nagy száraz lebbencs,

   Jó a tarhonya is, csak nagy tállal billencs.

 

8.Hát még a gombóczka, az ám csak a deli,

   Nem is tréfa abból, tizennyolcat enni,

   De a czifra tészta gyönge tyúk czombokkal,

   Ez is ennivaló, de csak nagy kanállal.

 

9.Felséges eledel az apró gríz leves,

   Ember táplálásra méltó, dicséretes,

   Jó a szilva leves, esztendőben egyszer,

   Házi orvosságnak nem is kell különb szer.

Nagyon régen a még álló vízimalomnál

 

10.Van ám még egy leves, el nem feledhetem,

     Mert még ilyen levest én keveset ettem,

     Köles kásából van gyönge savanyássan,

     Talán böjtre való, de paprikássan.

 

11.Korhely leves is van betegeknek való,

     De az egészséges gyomorba csak tapló,

     Mámoros gyomorba orvosolni is jó,

     De ez csak többnyire vén asszonynak való.

 

12.Jó a czibere mert kuczkóban hallgat,

     Nincs helye asztalon ez mert ott csak aggat,

     Heptikus emberek szeretik ezt nagyon,

     Tóth országból hozták őseink a fagyon.

 

13.Nincs párja ezek közt a marhahús levesnek,

     Azért hallgatóim most majd abból esznek,

     De hogy szavaimnak most ura lehessek,

     Megyek a konyhára s utamra rest nem leszek.

Széthurcolkodás

Amint tegnap írtam, a tyúkverőzéssel és a reggelivel csak a vendégeknek volt vége a lakodalomnak.

A segítségek, akik most már a legközelebbi rokon férfiak, asszonyok voltak, otthon előbb ellátták az állatokat, megfejtek. Egyszóval elvégezték a reggeli feladataikat. Hétköznapi ruhába öltöztek és ezután mentek vissza a lakodalmas házakhoz.

Az asszonyok elmosogatták a reggelinél használt edényeket. Szétválogatták, melyik melyik szomszédé, rokoné, majd a ruháskosarakban mindent visszavittek.

Ugyanígy tettek a poharakkal, evőeszközökkel.

A férfiak előbb szétszedték az összeütött padokat, asztalokat. Ha volt asztal a szomszédságból, hazavitték. Az ő feladatuk volt a kazánok, bográcsok elvitele is. 

Ezután következett a sátor szétbontása. A kölcsönkért oszlopokat, ponyvákat kocsira rakták, ha messzebb kellett vinni, ha csak a közelbe, akkor a vállukon szállították.

Közben azért megittak pár pohár bort. Néhány nóta is elhangzott.

Mire végeztek, már delet harangoztak. Étel már nem igen volt ekkor, esetleg egy kis süteménnyel kínálták meg őket. 

A mosogató asszonyoknak, ha éjszaka nem fizették ki őket, ekkor még elküldték a járandóságukat, egy kis süteménnyel a gyerekeknek.

Véget ért a lakodalom.

A gazdáék csak most feküdhettek le egy kicsit aludni, az állatok esti etetéséig.

Az új menyecske most aludt először az ipáéknál. 

Nászút akkor természetesen nem volt. Elkezdődtek a dolgos hétköznapok. Édesanyámék május 4-én kukoricát mentek vetni édesapám szüleivel.

 

Munkámban igyekeztem a képek segítségével szemléletessé, elképzelhetővé tenni azt, amit már a mi korosztályunk sem látott. Ebben nagy segítség volt az Uszód honlapján levő régi, valamint a Gubbantós fesztiválokról készült  nem is olyan régen készült képek. Ajánlom őket mindenki szíves figyelmébe, akit érdekel!

Kivilágosodott, kezdődhet a tyúkverőzés

A vőfény összetrombitálta a vendégsereget, akik ekkor már jobbára csak fiatalok voltak. Sorba álltak, de ekkor már mindegy volt, hogy hogyan.

Elől a vőfény ment azzal a lánnyal, akit ő hívott magával a lagziba, neki átadta a vőfény botot. Ez is jelentett ám valamit!

A menet végén mentek a zenészek. Végig táncolták az utcákat, az utca sarkokon körben, majd párokban táncoltak.

Persze, hogy  muzsikaszóra megint összeszaladt a falu, nézték a tyúkverőzőket. Most láthatták először "újembörként, újasszonyként" a tegnap még vőlegényt, menyasszonyt!

Akkor a falu főutcájának a mai Árpád utca számított, arra biztosan elkerültek.

Egészen a fiús házig táncoltak, ahol már terített asztallal, a vacsora megmelegített maradékával várták a táncban megfáradt vendégsereget.

Azok leültek, jóízűen megreggeliztek, a férfiak ittak néhány pohár bort. Ezekben a lakodalmakban nem igen volt maradék. Még egyet-kettőt táncoltak, majd megköszönve a vendéglátást elköszöntek a gazdáéktól. 

Illett is, hiszen itt volt az állatok reggeli etetésének az ideje, még akkor is, ha ezen a reggelen a fiatalokat az idősebbek egy kissé kikímélték.

A gazdák kifizették a zenekarokat, azok is haza mentek, hisz igazán elfáradhattak a mulattatásban.

Ám itt még nem ért véget ez a nap!

Lassan hajnalodik

Bent a sátorban ismét tetőfokára hágott a hangulat.

Előkerült megint a cifra párna. Kezdődött újra a párnatánc.

Ez különösen kedvelt volt, hisz ekkor lehetett legálisan csókot lopni.

Persze volt ennek hátulütője is! Ahhoz is oda kellett hajolni, aki nem volt a szívnek olyan kedves. No de találékonyak voltak akkor is! Biztos, hogy ezért került be a táncba az a fordulat, hogy akár a legény, akár a leány csak úgy tett, mintha letette volna a földre a párnát, ám az utolsó pillanatban elkapta a letérdelő elől, aki a földre huppant. Persze mindenki mosolygott rajta, viccelődtek, ugratták. Ő sem hagyta magát, legközelebb ezt ő is eljátszotta  ezt a figurát. 

Lassan pirkadni kezdett. Ekkor a fiús háznál lévő vendégek lassan átszállingóztak a lányos házhoz, hisz itt volt az új pár.

Na ekkor aztán, ha lehet, még fokozódott a hangulat! Körben, párokban táncoltak, vonatoztak. Akkor azokat a játékokat, amit még ma is játszanak a lakodalmakban, nem játszották. A táncra, mulatásra koncentráltak.