Ezt a száraz süteményt inkább télen készítették, amikor már a diót is megtörték már. Száraz, szellős helyen elállt. Lakodalmakba is vitték.

Persze ezzel is úgy voltak, mint annyi mással, nem feltétlenül volt fontos a mindennapi étkezésben, a cukrot azonkívül drága pénzért a boltban kellett venni. Az ugye nem termett meg a kertben. Volt olyan idő, amikor cukorrépát is termeltek, s a leadott mennyiségért valamennyi pénzt és melaszt kaptak fizetségként. Na abból nem lehetett igazi süteményt, főleg nem habcsókot sütni!

Érdekességként említem, hogy méhészettel sem igen foglalkoztak, ritkán használtak édesítésre mézet. Ha volt a háznál egy-egy üveggel, azt a betegeknek tartogatták.

Hozzávalók:

3 tojás, 3*3 kanál cukor, 1 kanál 10 %-os ecet, 15 dkg vágott dió. /Biztosabban megáll a csók, ha még 2-3 kanál cukrot hozzákeverünk./

A dióbelet késsel daraboljuk össze.

Egy nagyobb tepsit kizsírozunk, lisztezünk.

A sütőt 100 -120 fokra kapcsoljuk.

A tojásokat feltörjük, szétválasztjuk a fehérjét és a sárgáját.

A sárgáját bögrébe tesszük, öntünk a tetejére egy kicsi vizet, és betesszük a hűtőbe. 1 -2 nap alatt használjuk el tésztagyúráshoz vagy egyéb módon!

A fehérjéből kezdjük a habverést, mindig 1-1 kanál cukrot tegyünk hozzá. Lassan kemény, sűrű habbá alakul. Csepegtessük verés közben bele az 1 kanál ecetet, s verjük míg a hab kifényesedik.

Fogjunk az egyik kezünkbe egy evőkanalat, a másikba egy villát. Ezek segítségével rakjunk kis diónyi halmokat a tepsibe, a villával kicsit húzzuk fel a habot, hogy hegye legyen. Ha sok diónk van, még dughatunk mindegyikbe egy negyedet is.

Tegyük a sütőbe, s lassan szárítsuk. Ne nyitogassuk az elején a sütő ajtaját! Kb. 100 fokon álljon a sütőnk.

Ügyeljünk rá, hogy ne barnuljanak azért meg a habcsókjaink, bár úgy is finom, csak nem annyira látványos.

Megosztás a facebookon