Búcsúsztató a zapjátú. Úszódon régön ezt a rigmust montta a vőfény

 

A vőfény égyik ódalára átak a szülők, ha vót még, öreg szüle, tyatya, testvérök, a másikra a násznagy mög a mönyasszony. Így nísztek szömbe a vőlegény kísérőjivee, annak vőfényivee, násznagyávaa. Ekkó a vendég vőfény kikérte a mönyasszont. Imígyen szót:

Jó napot kívánok násznagy uraméknak!

Bocsássanak mög, hogy főnyitottuk ajtaját é háznak!

Bizonyára mondom, nagy utat mögtöttünk,

ee is fárattunk, mire ideértünk.

Tudomása van násznagy uraméknak,

mi céjja van mostani útunknak.

A mi vőlegényünk ügön szépen kéri,

drága mönyasszonyát ezönnee anná ki!

Most követközött a lányos házná a búcsúsztatás. Máma is van a lakodalmakba, löhet, ahány vőfény, annyi búcsúsztató versöt mond.

Úszódon régön így montták:

Hajjátok búcsúmat, akiket szeretök,

mer kösztetök má nem soká löhetök.

Mint a fecskének ee kő vándorónom,

miér most szomorú könnyűimet ontom.

Kedves édösatyám, aki hűn szeretté,

fétő, óvó gonddaa főneveté,

látom, hogy keserögsz, könnybe lábad szömöd,

bánattaa van tele jó atyai szívöd.

Hajjad búcsúszavam, gyűjj hozzám közelebb,

csókód búcsú csókkaa léány gyermeködet.

Né hullasd könnyedet, tudod, ahhó mögyök,

akit a világon legjobban szeretök.

Köszönöm sok véktelen jóságod,

mejjee elárasztá engömet, léányod.

Fogadd hála képpen é búcsú csókomat.

Né zokogj, bocsásd ee békévee mönyasszony lányodat!

Ezután a léány odalépött a zapjáhó, akit két ódaarú mögcsókót.

A zidősebb asszonyok így haagatták, karon fogva égymást, a búcsúsztatókat. Bár ez a kép Sívó Julis néni díszpógárrá avatásakó készűt, de a népviseletös  idősebb asszonyok őtözete a lakodalomba is ijen vót jó időbe.

Megosztás a facebookon