Óvasáskó né figyeed a hejösírást!

                                                      Égy több generácijós család

Ahun csak a fijatal asszony/mönyecske/ van világos ruhába. A zöreg embörön láccik a régi paraszti hétköznaplós viselet. Melegüng, zeke, kötő, amit, ha dógoztak, égyik sarkát főtűzve viseeték. A fijatal embör még máma is él. Mögismeritök-é, ki ű?

A fijatalok bálokba jártak vasárnap délutánonkénn esténkénn, de a zannyuk is eekísérte űket a kezdetökkó. Előtte a léányt ee köllött kérni a bálba a zapjátú.

Ezér vasárnap délután a legényök möntek a lányos házakhó, s űtek sorba a szobába. Amejik fineszösebb vót, az gyorsan eekérte a léányt, a többi csak nízött, hoppon maratt. Ennek ellenire a bálba nem csak azzaa a zégy legénnyee táncótak, s assé vót biztos, hogy a kísérte haza, akivee eemönt. Mivee gyerök koruk úta ismerték égymást, lassan kialakút, ki kinek lössz a párja a zéletbe.

A lakodalmakat ősztű tavaszig tartották, mer akkó vót kevesebb a munka, mög az a kis bor is kiforrt addigra.

A fijatalok égymássaa mögbeszéték, mikó kéri mög a legény a léányt a zapjátú, annyátú.

Na, akkó vasárnap délután űtet má várták a lányos házná! Égy kis körítés után a legény csak rátért a lényegre! Ritka vót, hogy né atták vóna rá a záldásukat. Akkó a léány jegykendőt, kendőket adott a legénynek. Ezökbű majd a vőfény bottyára is kötöttek.

Követköző vasárnap ebéd után átmöntek a legény öregjei is. Mögbeszééték a lakodalom napját, időpontyát. Ekkó döntötték ee aszt is, mikó, hova mönnyenek a fiatalok gyűrűt vönni.

Megosztás a facebookon