Temetési szertartás az udvaron télen
/ Magyar Néprajzi Lexikon/
Minden háznál tartottak egy asztalt a tiszta szobában, amit csak ritkán használtak. Fehér terítő is volt erre az alkalomra, vagy kölcsönkérték.
A faluknak volt gyászkocsijuk. Azt előre meg kellett beszélni, kinek a lovai húzzák majd, mert ahol az elhunyt volt, onnét nem foghattak lovat elé. Azt is megbeszélték, ki hajtja.
Az az ember elment a gyászkocsiért.
Otthon a halott feje alól kivették a párnát, teljesen ráhúzták a szemfödelet, majd leszögelték a koporsót.
Az asztalt kivitték az udvarra, leterítették a terítővel. Mellé raktak két széket is, bár erre senki sem ült. Közben megérkezett a gyászkocsi, ami a Szent Mihály lovát hozta. Ez egy négylábú, karos alkalmatosság. Az asztallal szemben elhelyezték, majd erre rakták a koporsót. Mögé állt a feketébe öltözött család. Megérkezett a pap és a közbenjáró is, akik az asztal mögé álltak.
Nagy melegben igyekeztek mindezt egy fa árnyékába tenni.
A pap az iskolából jó hangú gyerekeket is mindig hívott magával, akik az éneklésben segítettek. Ők 20,50 fillért kaptak ezért a családtól.
Megtelt az udvar, az utca is a temetésre érkezőkkel. A prédikáció, búcsúztató, imádság után a koporsót a gyászkocsira helyezték, majd megindult a menet a temetőbe. Az úton a pap vezetésével énekeltek. Akkor még mindenki.
Az utcán kint álltak azok, akik nem akartak részt venni a temetésen. Így azért ők is elbúcsúztak az elhunyttól.
A kocsi mögött a pap a közbenjáróval, mögöttük az iskolások, azután a család haladt, majd rokonsági fokban a többiek. Kezükben egy-egy kis csokor, amit a kertben szedtek. A közelebbi hozzátartozók viaszkoszorúkat vittek, amin papír virágok voltak.
Ha fiatal ember volt a halott, azt nem tették a kocsira, hanem barátai, fiatal rokonai egymást váltva vállon vitték ki. Ilyenkor a lányok tiszta fehérbe öltözve kísérték utolsó útján.
Ugyan így történt kisgyermek halálakor is.
Gyászmenet
/ Magyar Néprajzi Lexikon/
Megosztás a facebookon