Tamás Bálintné Bazsó Mária nagylánykorában

 

 

Bárth János Kétvízközi népismeret című munkájából származtak azok az ismeretek, amelyeket eddig blogomban megosztottam. Mindig meg is jelöltem a forrást. 

Ám ebből a régmúlt időből vannak olyan gyűjtései, amelyeket eddig nem tudtam hova beilleszteni. Most ezekből szemezgetve, néhány érdekes információt osztok meg, hogy az 1700-1800-as években itt élt őseink mindennapjait jobban el tudjuk képzelni.

Dunai átkelés

A Duna két partja egy tájegységhez tartozik. A régi uszódi emberek is ezt mindennapi munkájukban, szokásaikban, ismerkedésükben természetesnek vették. Ladikokkal, dereglyékkel átjártak a túlpartra szőlőt művelni, piacra, vásárokra, de még rokonokhoz is.

Előbb, utóbb szükség lett egy biztosan üzemelő dunai átkelőre, révre. 

Ez Szentbenedeknél volt a legkézenfekvőbb, elhelyezkedése miatt. Már 1725-ben szerepel az érseki összeírásban.

1777-ben az országos összeírásnál is feljegyzik.

 Használják a Biskó és a Zbiskó nevet is. A név eredete nem ismert, ám tudjuk, hogy királyi privilégiummal ellátott révként működött.

1785-ben uszódi lakosok levelet írtak az érseknek, melyben a révész viselkedésére panaszkodnak. Ebből következik, hogy abban az időben is üzemelt.

Mi volt a problémájuk? Az, hogy a meghatározott tarifát, /tehát már volt olyan/ a révész önkényesen megemelte. 

1785.április 13-án kelt levélben a következők állnak:

A legutóbbi szekszárdi vásár alkalmával  "az átkelőket kettős fizetésre kényszerítette, ámbár magok evedzették által a kompot, a Dunában pedig sem jég, sem más akadály... nem volt.

Ebből azt a következtetést mindenképp leszűrhetjük, ha volt jégzajlás, nagy szél, vagy egyéb akadály, a révész megemelhette a tarifát.

Tóth Baranyi Béláné Tóth Margit és Tóth Eszter édesanyja, Kis-Tóth Eszti néni.

 

Az 1700-as évektől az 1800-as évek közepéig a túlparton állt egy harang, aminek megkongatásával jeleztek az átkelni szándékozók a révésznek.

A révész akkor, s annyiszor kelt át, amikor és ahányszor erre szükség volt. Akár éjszaka is, pl. vásárok alkalmával. Az éjszakai átkelést csak a rendszeres hajózás beindulása után tiltották meg.

 

De hogyan történt az átkelés?

A révbérlő tulajdonában volt ló.

A Duna-parton 8 méter széles sávot állandóan takarítania kellett, hogy a ló ezen haladva feltudja húzni kb. 1 km hosszan a kompot. Ott a lovat beugratták a kompra.

Ettől kezdve a révész szolgálatában álló kormányos irányításával elindultak sodrásirányban lefelé, illetve a túlpart felé. Az átkelést az utasok közül kikerülő evezősök esetenként segítették.

Ott először a lovat ugratták ki, majd az utasok szálltak ki.

Visszainduláskor a túlparton megismétlődött a felvontatás.

Későbbi időben volt, hogy férfiak húzták fel a kompot, lóhiány miatt.

 

 

Megosztás a facebookon