A lagzi előtt mindig vót valami ünnepéjösség, valami tönnivaló

                                                       Égy édösszülének három léánykája

A kendő kézbe tartása ünnepkó, vasárnap kötelező vót. A vasárnapi a templomba a léányok még égy szál rozmaringot, vagy vijolát is vittek magukkaa. Az vót a zakkori parfüm!

A vőfény végzött a hívogatássaa, hát visszamönt a gazdáhó jelöntést tönni.

Ugye hogy mindönre gondótak? Mindig vót valami érdekösség, ünnepéjösség a lakodalomig.

Tisztőt házigazdám, íme mögérkösztem,

Kötelességöm röndössen végesztem.

Röndössen végesztem mindön dógomat,

möghíttam szérdára a kedves rokonokat.

De én aszt az égyet kikéröm magamnak,

hogy kigyeemetöket séhova sé híttam.

Azér jó gazdám bocsássa mög néköm

engeggye ee éccő a zén gyöngeségöm!

Még hát jó gazdám égy szavam vagyon:

Isten áldása szájjon lé réátok!

Szívembű kívánom!

No, mögin kapott égy pohár bórt. A gazda mögköszönte a végzött dógot. Szó esött még kösztük, hogy mikó lössz a zágyvitel. Legközelebb akkó kő intészkönnije.

Két, három nappaa a lakodalom előtt, ebéd után összegyüttek a leközelebbi asszonyok tésztát gyúrni, külön mind a két házná. Ekkó má vitték a "kosarat", amibe 1-2 kg liszt, tojás kerűt, segítve ezze a lakodalmat tartó gazdát. Majd, ha űk tartottak, visszakapták.

Természetössen kézzee nyútották, metééték. Siflit /kiskocka/, vagy zabszömöt készítöttek, az vót a zünnepi levesbe való. A kész tésztát abroszokra terítötték a főhasználásig.

A vendéglátásnak nem kerítöttek nagy feneket! Lékváros buktát, vagy lékváros kiflit sütöttek a kemöncébee. Azzaa kínáták mög a segíccségöt.

Megosztás a facebookon