Indiáner

Hozzávalók:

Tésztája:6 tojás, 14 dkg cukor, 10 dkg liszt, fél csomag sütőpor, barack lekvár a kenéshez

Habja: 6 tojás fehérje, 20 dkg cukor

Máz: 2 kanál kakaó, 12 dkg cukor, 5 kanál víz, 1 dkg vaj

Egy közepes tepsit kizsírozunk, lisztezünk.

A sütőt 180 fokra bekapcsoljuk.

A liszttel elkeverjük a sütőport.

Elkészítése:

A 6 tojás fehérjéből kemény habot verünk.  A 6 tojás sárgájában elkeverjük a 14 dkg cukrot, hozzákeverjük a habhoz. A lisztet a tésztához keverjük, s öntjük a tepsibe, ahol elegyengetjük. Úgy sütjük, mint a piskótát.

Egy fazékban vizet teszünk a tűzre forrni. Nem kell sok! Figyeljünk, hogy majd a tálunk, amiben a habot verjük, passzoljon rá!

A tálba a 6 tojásnak csak a fehérjét tesszük. Habbá kezdjük verni, miközben lassan hozzáadagoljuk a 20 dkg cukrot. Amikor már majdnem kemény a habunk, a fazékra tesszük, s tovább verjük rajta kb. 6-8 percig, míg a hab megfő. Akkor jó, ha már a habverőre sem ragad.

A kisült, kihűlt piskótát megkenhetjük lekvárral, majd erre simítjuk a főtt tojáshabot.

A kakaót összekeverjük a cukorral, vízzel, s állandó keverés közben sűrűre főzzük. Ekkor belekeverjük a vajat, majd a hab tetején szépen elsímítjuk.

Ha a máz meszilárdult, forró vízbe mártott nagy késsel szeleteljük, de minden vágás után húzzuk le a késről a ráragadt kakaót, ne kenje össze a fehér tojáshabot!

Kommentek
  1. Én