Bazsó Mária és Tamás Bálint esküvői képe már a modernebb viseletet mutatja.
Tudom, hogy a jelenlegi témához sehogyan sem kapcsolódnak némely itt megmutatott képek, ám úgy gondolom, hallom, hogy sokan szívesen nézegetik ezeket is. Miért ne tegyek hát kedvükre? Amellett öröm a közreadónak is, hogy képét minél többen látják.
Ma még visszatekintünk az 1805-ös évre, hiszen a pásztorszerződésben a gulyás fizetését is ránk hagyományozták, amit Bárth János fel is lelt.
De kik is voltak a gulyások, csordások?
A falu melletti legelőre járó fejőstehén és igásökrök pásztorai.
Kora reggel a kihajtást kürttel, kolomppal jelezte, amire a gazdák kapujukon kiengedték a marhákat az utcára, ő pedig utcáról utcára járva összeterelte őket, majd a legelőre hajtotta.
A szarvasmarhák nagyon hamar megtanulták a ki és bevezető utat.
Behajtáskor csak az ment ki az állatért az itatóhoz, /ma virágokkal van beültetve/ akinek fiatal,beszoktatós marhája volt.
Hamarosan az is egyedül járt haza, s ha a gazdasszony megfeledkezett a kapu időbeni kinyitásáról, ott bőgött bebocsájtást kérve előtte. Uszódon a Nagykőgyes felé /Báthori utca/ jártak ki.
De hasonló módon történt a sertések ki és behajtása is. Még emlékszem gyerekkoromból a tulok hangjára, amit a kanász fújt jelzésként.
Hogy kinek? A disznó is felkapta a fejét rá, nem csak a gazda. No nem is 6-8 hónapos disznókat vágtak télen, hanem még az előző évieket.
Lássuk hát Kiss Mihály gulyás fizetését a szerződött időszakra!
Százötven forint
Hatvan mérő búza
Egy mázsa só
Egy kila kása /így szerepel az iratban/
Egy kila bab /szintén nem én írtam el/
Két pár tsizma
Két szár /nem általam elírt/ kéve nád
Elgondolkodtató, vajon miért kellett sóból mindkét pásztornak egy mázsa, holott babból elég volt egy kiló is?
Talán annyit elfogyasztott? Nem!
A legelőn elhullott, illetve gyorsan levágott, megnyúzott állat bőrét be kellett sóznia, hogy elálljon addig, míg tímárhoz nem került.
Nyaka János és felesége esküvői képét Nyaka Erika tette közkinccsé.
Megosztás a facebookon