A keresztelő vasárnapjának délelőttjén édesanyám fehér fodros főkötőt, hófehér inget, réklit adott rám, majd csipkés fehér pólyába kötött. A pólyára terítették az édesanya nyakba való selyem kendőjét, arra háromszögbe hajtva az édesanya egy szép fejkendőjét tették.                                                                                                                        

Az arcomra csipkés selyem hófehér keresztelői kendő került.

Az édesanyám a tartó keresztanyámmal és a bába nénivel kézben vittek el az istentisztelet végére a templomba. A külső és a belső üveges ajtó között kellett megvárni, amíg a keresztelőre került a sor. Édesapám, a rokonok, meghívott komák természetesen az istentisztelet kezdetén beültek az akkor szokásos rendben a templom padsoraiba./Ezt a lakodalomnál már leírtam./A szüleim, kereszt szüleim és a bába néni állt velem az Úr asztalához. Ő volt az, aki a keresztvízhez kitakarta a fejemet, majd utána meg is törölte, majd visszatakargatott. 

                                                  A keresztvízhez ón, vagy ezüst kiöntőt használtak.

A gyülekezet a keresztelést és a fogadalmakat felállva hallgatta, ez a tisztelet jele volt.

                                                                 Régi uszódi presbiterek

A keresztelés után már a poszétába meghívottak együtt kísértek minket haza. Ekkor telt le a bába néni feladata, akit kifizettek, majd megebédelt. Ettől feladatát a védő néni vette át, aki akkor már Varga Miklósné, Mária néni volt.

Megosztás a facebookon