A bejegyzésben Bedi Gyula uszódi fotóművész és polgármester képei szerepelnek, amit teljes szépségükben Uszód honlapján láthatnak

Mosószékek a Duna vizében

Fotó: Bedi Gyula 

 

A partra leérve a kilúgozott ruhákkal, először a mosószékeket állították be a sekély vízbe, majd az asszonyok feltűrték a szoknyáikat, festős kötényüket. Világos, riselinezett, rövid ujjú ingeket viseltek, fejükön a vékony világos kendőt hátrakötötték, esetleg csak fehér, gyolcsból készült főkötőben voltak.

A felkötött szoknyák is vizesek lettek.

Fotó: Bedi Gyula

Kezdődött a mosás.

A ruhát megmártották a vízben, ráemelték a székre, megszappanozták, majd a súkkal átütögették. Ismét mártották, ütögették, mindaddig, míg a ruhákból a fellazult szennyeződés a szappannal, lúggal együtt nem távozott, ki nem öblítődött.

A ruhák mártogatása bizony sok hajolgatással járt.

Fotó: Bedi Gyula

A mosott ruhákat vizesen jól megrázták, majd összehajtva a fehér ruhás kosárba helyezték.

Jól is esett a melegben a vízharmat.

Fotó: Bedi Gyula

Késő délután lett, mire végeztek. Megint mindent felpakoltak, s mentek haza teregetni. A régi időben csak otthon teregettek. A paksiak a túloldalon kövekre, bokrokra. Nálunk csak később, kevesebb ruha esetén kerültek a ruhák a Duna-parton kiteregetésre. 

Ez a munka két napot is igénybe vett. És ez még csak a fehér ruhák mosása volt!

A színesek mosásánál a lúgozás kimaradt.

A pincében tartott edényből a kocsonyás, szürke szappant használták. Ez a szappanfőzéskor a bogrács alján maradt. Ezzel beszappanozva a ruhákat áztatták, majd mosták. A konyharuhákat erre a célra használt fazékban ki is főzték.

Öblítés után kerültek az udvaron kikötött szárító kötelekre, esetleg a padláson levőre, szépen kirázogatva, eligazgatva, hogy minél kevesebb gyűrődés legyen rajtuk, hisz a vasalás szintén asszonypróbáló feladat volt.

Ritkán én még megterítek a régi vászon abroszokkal.

Van egy, ami az 1962-ben meghalt Bali Zsuzsanna dédanyámé volt. Ő hímezte bele lánykorában a monogramját, ő szegte be kézzel. Több, mint 100 éves vászonnemű. Becsben tartom. 

Ám a vasalásuk még a modern vasalóval sem leányálom!

1920 táján készült el az artézi kút falunkban. Először állandóan folyt a lágy, langyos víz, ezzel töltötték fel a betonból készült állatitatót is.

No, ettől kezdve nemigen mostak sem otthon, sem a Dunán, hisz a lágy vízzel sokkal szebbek lettek a ruhák. Kivittek egy lúgzót, abba folyt a tiszta víz, amibe mártogatták a súkkal megveregetett ruhákat.

Gyerekkorunkban anyám még nyáron hozott le a fürdéshez mosnivalót, de csak azért, hogy addig se legyen dolog nélkül. Kellemest a hasznossal! Mire mentünk haza, már meg is száradtak a bokrokon. Persze akkor már könnyebben mosható anyagokból voltak a ruháink.

Ma már eszünkbe sem jut, mikor a nyári nagy melegben leszaladunk egyet megmártózni, hogy bármilyen tisztálkodószert vigyünk magukkal. A Dunára vigyáznunk kell!

Ezt a képet nem tudom ki készítette. Kérem, ha látja, jelentkezzen! Itt szoktunk lehűlni a 40 fokokban.

 

Megosztás a facebookon