A pőrkőtt után mögin táncba möntek gyerökök, fijatalok, asztán lassan a zidősebbek is. Lé kölött táncóni a zételt, hogy jusson majd hej a követköző fogásnak is. 

Említöttem má, hogy a 1950-es évekbe szögénység vót, engedéjt köllött kérni a vágásokhó, abbú be köllött szógátatni.

Ezér asztán nem mindön lakodalomba vót abba a zidőbe marhahús, de még disznóhús sé. Ám a parasztembört nem ujan fábú faragták, hogy né tutta vóna eszt néha-néha kijáccani!

Ha mert, éccaka vágott lé égy malacot, hogy lögyön tőtött káposzta, mer mifelénk aszt mindönki szerette. Ha nem mert a lagzira vágni, mer vót esetleg "jóakarója", aki főjelöntötte vóna, hát akkó is mögoldotta a káposzta kérdést. Fősztek a zengedéjjee télön lévágott disznó sonkájábú.

Káposzta főterítésekó így szót a vőfény verse:

 Paradicsom kerbű ismét mögérköszte,

mej gyönyörű kert gyümőcsibű öttem.

Mivee ott sokáig kertészköttem,

szép fejes káposztát bőven termesztöttem.

Mögvallom kentöknek, ezt én is szeretöm,

mer belevágtam 12 tábla szalonnát,

12 disznónak elejit, hátújját.

Keressék mög benne, ki fülit, ki farkát!

Fogyott ám ehhő is a friss házi könyér mög a bór!

Megosztás a facebookon