Szabó Anikó nagyanyja, Varga Mária, a testvéreivel

 

A régi világban semmi sem mehetett veszendőbe a házaknál!

Éven által összegyűjtötték a háztartásban az olyan használt zsírokat, amivel már nem főztek, sütöttek. Ezzel bezsírozták liba, kacsa töméskor az áztatott, sózott kukoricát. De még mindig maradt a pincében lévő edényben!

Majd elérkezett a disznóvágás ideje, amikor ismét került ebbe a zsíros fazékba anyag.

Pl. Külön sütötték ki a hájat, külön a bélről leszedett zsiradékot, s a visszamaradt morzsalékot ebben a fazékban gyűjtötték.

A Dunán régtől fogva folyt a kereskedelem, így lehetőség volt a hajósoktól a lúgkő beszerzésére is, aminek minden háznál kellett lennie. Mellesleg, a mosakodáshoz használt szagos szappant is ők hozták, tőlük vásárolták a falunkbeli asszonyok.

 

Apró, gyöngyszerű lúgkő.

 

 

Az így összegyűjtött zsírokat bográcsba tették, dobtak rá a lúgkőből, majd elkezdték főzni, kevergetni. Addig tartott a főzés, míg kocsonyás anyaggá nem változott minden, ami az üstben volt.

 

Édesanyám mesélte, hogy nagyapám deszkákból ütött össze egy négyszögletes keretet. Ezt a kamra földjére leterített "hamvasra" helyezték. A már nem forró szappankocsonyát, ami sárgás-fehéres színű volt, ebbe merték bele.

 

A bogrács alján szürkés volt a szappankocsonya. Gondosan elválasztották meréskor a széptől. Ezt egy rosszabb edényben a pincében tárolták. A sötét ruhák, konyharuhák mosásához használták.

 

A kamrában megdermedt a keretben a szappan. Levették róla a rámát. Ilyenkor még puha volt. Madzaggal a tömböt vízszintesen ketté szelték, majd nagy késsel kockákra darabolták. Úgy tartották, hogy a dermedő szappan szagától a bogarak is elmenekülnek, tehát tisztító, fertőtlenítő hatása is volt.

 

 

Ezután a padláson a gerendára tették száradni. Sok-sok évig elállt. Ha a külseje beporosodott, azt ledörgölték róla, s használható volt. Akár 10 évig, vagy még tovább lehetett mosni vele.

 

De szappant nem csak télen főztek a parasztasszonyok, hanem akkor is, ha egy állat elpusztult.

Nyáron a kondában megharapdálták egymást a disznók, s a gazda látta, már nem lehet megmenteni, akkor gyorsan levágta.

A szőrét leperzselte, majd feldarabolta. Azután csontostól a bográcsba tették a lúgkővel együtt. Ekkor a szappanfőzés jóval tovább tartott, de a végeredmény ugyanaz lett. A bogrács alján maradt szürkés szappanból kiszedték a csontokat, s vitték a pincében lévő edénybe.

 

Nagy érték volt a szappan! A szegényebb asszonyok egy-egy darab szappanért is elmentek kisebb munkákat elvégezni.

 

 

Megosztás a facebookon