A gazdasszony az aratókat minden délben ebéddel látta el. Otthon elkészítette, majd a levest kannába szedte, a garabóba a második félét rakta. Korsóba friss vizet tett.

Az étel bableves + barátfüle, gulyás leves + lekváros bukta, krumpli leves + vékonypite, lencse leves + túrós tészta, stb. volt. Hús nem igen került ekkor sem az ételek közé.

Ha volt otthon fogat, meg messzebb volt a határban az aratás, akkor a béres befogott, a gazdasszony felpakolt, felült, s így vitték az ebédet.

A faluhoz közelebbi területen való aratáskor batyuba kötötte az ételt, a leveses kannát egyik, míg a vizes korsót másik kezébe fogva gyalog indult az ebéddel. A "közel" ekkor 2-3 km-t jelentett.

Szerencséje volt, ha gyermeke már akkora volt, hogy a vizes korsót elbírta, mert akkor azt legalább nem neki kellett cipelnie.

Akár így, akár úgy, de déli harangszóra illett kiérnie, nehogy azt mondják rá, hogy lusta asszony!

Az aratók egy boglya tövében leültek. A háziasszony vászon abroszt terített a tarlóra, arra kitette az ételt, kenyeret, tányérokat, kanalakat, s mindenki nekifogott az ebédnek.

A lábasból mindig a legöregebb férfi szedett elsőnek, majd a többi férfi, az idősebb asszonyok, végül a lányok, s ha volt gyerek, annak úgy adtak a kezébe.

Evés közben beszélgettek, viccelődtek, egymást ugratták főleg az ifjabbak. Majd mindenki "megnyújtotta" egy kicsit a derekát, azaz lefeküdtek, lehasaltak.

Kb. 2 óra körül fogtak ismét a munkához. Úgy hagyták abba aznapra az aratást, hogy még össze tudják hordani a levágott gabonakötegeket.

Sötét este lett mire hazaértek. 10-11 óra mire lefeküdtek, hogy pirkadat előtt fel tudjanak ismét kelni, s kezdhessék a munkát.

Vasárnap nem dolgoztak, templomba mentek, este a fiatalok bálba.

A megfeszített munka miatt nem volt csoda, ha az első évben markot szedő nagylányok alig várták, hogy jöjjön már egy kiadós nyári zápor! 

Anyósom mesélte, mikor ő első marok szedő volt, délelőtt 10 óra tájban hatalmas eső kerekedett. Mindenki gyalog hazaindult az esőben, sárban.

Otthon az anyja 1 dl bort adott neki betegség megelőzésként, ami úgy fejbe vágta, hogy végig aludta az ebédet is. Az ám! 2 óra körül kisütött a nap, s hamarosan már újból kint kellett lenni, folytatni estig a munkát.

Magában gondolta: legalább annyi esett volna, hogy ne lehessen a földekre kimenni!

Amikor egy darab földön befejeződött az aratás, nagy fagereblyékkel /bőgőnek hívták/ végighúzták a tarlót, s még azt is összekötötték.

Az aratások júliusban befejeződtek.

A boglyák száradtak a földeken. A templom tornyából, kint a határban is figyelték, nehogy leégjen a gabona. 

A faluban a kocsmánál bált tartottak.

Bedi Gyula fotóján ebédelnek a marokszedők

Bedi Gyula által készített fotó a "bőgőzést" mutatja meg.

Megosztás a facebookon