Szüleim egyetlen gyermeke vagyok sok-sok unokatestvérrel körülvéve

Végre megszülettem! Szerinte a legjobb helyre a világon! Szerető szülők, nagyszülők, népes rokonság közé. Ezt a mai napig így gondolom.

Édesapámnak akkor már lovai voltak. Lovas kocsival jártak a határba dolgozni. Engem sem tudtak mindig "leadni" a Kovács nagyszüleimhez, hát vittek magukkal. Még 2 éves sem lehettem, amikor a határban ők dolgoztak, kapáltak, én meg a földes út porában játszottam. Nesze neked steril környezet! Egy távolabbi földről elszabadultak a lovak ekével a hátuk mögött. Rohantak, mint az őrültek, s éppen felém. Édesapám is rohant ki a sorból, s épphogy el tudott rántani a lovak elől.

Hogy ezért-e, de sosem voltam jóban ezekkel az állatokkal.

Édesapám akkor már a kalocsai Tejüzemben dolgozott kocsikísérőként, ami rakodómunkást jelentett. Innét a Füszérthez  került át. Abban az időben rendőröket verbuváltak. Sipos Laci komájával elhatározták, hogy jelentkeznek. Bíztak a könnyebb életben. Keresztapámból lett is rendőr, de apám valószínű, hogy rájött, az nem neki való lenne, így már el sem ment a "felvételire". Helyette előbb motorra, majd gépkocsira tette le a vezetői vizsgát. Az ÁFÉSZ-nál volt sofőr élete végéig. Ez volt a neki való élet. Munka után otthon folytatta, földet művelt, disznókat hízlalt. 

Ezermester volt. Mindig érdekelték a műszaki dolgok. A II. világháború után. a legelőn tollhoz hasonló tárgyat talált. Hazavitte, s kíváncsian próbálta szétszedni. Még szerencse, hogy egy rossz lavór volt közte és a szerkezet között, mert az bizony felrobbant. 

A ház felújítását egyedül végezte. Kitalálta, megcsinálta. Vízvezeték, villanyszerelés, kőlapozás - mindent el tudott végezni. Nem hiába mondta a lánykérés előtt nagyapám anyámnak, aki a véleményére volt kíváncsi: A Janival a jég hátán is megélsz!

Megosztás a facebookon