Ezt a száraz süteményt is vitték az 1940-50-es évek lakodalmaiba, mert könnyen lehetett tálalni, tárolni, sokáig elállt. A receptjét Dunaszentbenedekről Sáfrány Lászlóné Tóth Lidikától kaptam meg, akinek az édesanyja uszódi volt, s kézzel írt receptjei között Lidika ezt megtalálta. Köszönöm neki!

 

Hozzávalók:

Tésztához: 25 dkg cukor, 25 dkg darált dió, fél marék zsemlemorzsa, 1 tojás + 1 sárgája

Tetejéhez: 1 tojás fehérje, 14 dkg cukor, 1 kávéskanál ecet, 1 kávéskanál liszt.

Egy kisebb tepsit kizsírozunk, lisztezünk.

A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra.

Összegyúrjuk a tésztához valókat, a tepsibe simítjuk, s betesszük a sütőbe. Itt több, mint félig megsütjük.

Közben habverővel elkezdjük verni a tojásfehérjét, amihez lassan adagoljuk a cukrot. Amikor már habverővel nem lehet verni, áttérünk a fakanállal való keverésre. /Régen ezt végig fakanállal keverték. Fáradságos, hosszú munkafolyamat volt, de a hab állaga is más lett./ Amikor már kemény, fényes a hab, hozzákeverjük az ecetet, majd a lisztet.

Kihúzzuk a sütőből a felétől jobban megsült tésztát, a sütőt visszavesszük 100-120 fokra. A tésztára simítjuk a habot, s száradni visszatoljuk a sütőbe. Ügyeljünk, nehogy megbarnuljon a hab!

Félig hűlt állapotban keskeny, hosszúkás darabokra szeljük, mint a nagyobb fogkefék feje. Innét ered a neve.

Érdemes egyszerre két adagot készíteni, mert sokáig eláll.

Megosztás a facebookon