Herczeg Erzsike, Marika édesanyja és szülei a II. világháború egy boldog pillanatában.

/ Pálfi Mária, Pálfi Bálint, Kopasz Erzsébet(Csöre néni)/

 

Hogy hol, merre harcolt Bálint bácsi, már nem emlékeznek rá az unokák. A háborúban nem sebesült meg.

Tudják, hogy orosz fogságba esett. Mint másnak, neki sem volt ez leányálom. A hideg, rossz, kevés élelem rányomta bélyegét egészségére. Megbetegedtek a veséi, az izületei. 

1947-48-ban tért haza lesoványodva. Nemsokára megtartották lánya esküvőjét.

A fiatalok kiköltöztek a pusztára, az idősek maradtak a faluban. Bálint bácsi házak nádazásával foglalkozott, Csöre néni piacon igyekezett a megélhetéshez szükséges pénzt előteremteni.

Herczeg Marika nagyon szerette hallgatni nagyanyja meséit régi időkről, piaci rafinériákról, fiatalkorukról.

Arra nagyon jól emlékszik, hogy a szülike egyszer azt mesélte, nagyon szerettek a tyatyával táncolni.

Rádiójuk volt, amin, ha magyar nótákat közvetítettek, volt, hogy táncolni kezdtek.

Egyik ilyen alkalommal éppen befejezték a táncot, amikor hazalátogattak a fiatalok.

Mit láttak? A földes szobában száll a por, az idősödő pár pedig nagyon zihál!

- Hát maguk mit csináltak?

Próbálták az idősek elütni a dolgot mindennel, de végül csak bevallották kissé szégyenkezve: Hát táncoltunk!

A tyatya az 1960-as években meghalt, de Csöre néni még sok-sok érdekes történettel szórakoztatta unokáját, Marikát.

 

 

Tamás Bálint nagyapja

Tamás Bálintné adta apósáról ezt a katonaruhás képet.

Anyósa elbeszéléséből tudja, hogy ő sajnos megsérült a fronton.

Kórházba valahová Magyarországra szállították, de távol Uszódtól, sőt még Budapesttől is. Pontosan már nem tudni, hová.

A katona anyja sokat járt piacra Pestre. Valahogy kijárta, hogy Vácra vigyék át a fiát, hogy meglátogathassa.

Volt, hogy befogott a kocsiba, s egyedül hajtott fel a fővárosba, majd Vácra, csak hogy a fiát láthassa, majd utána a piacon eladja az áruját. Ám hiába volt a sok törődés! 

Itthon temették el.

Sokan vettek részt a II. világháborúban a falunkból. Sokan elestek a harcokban, belehaltak sebesülésükbe.

Emléküket, nevüket a Hősök terén sírkő őrzi.

Sokan voltak, akik hadifogságba estek.

Az orosz fogság kegyetlen volt. Mesélték a visszatértek, megtizedelték őket, s pont a mellette álló barát volt a tizedik. El sem tudjuk képzelni azokat az érzéseket, amik akkor kavaroghattak bennük! Csalánból főtt levest ha kaptak, örültek, mert meleg volt legalább. A fagyos földből krumplit, jószágrépát kapartak ki, hogy enni tudjanak.

Az angol fogság ettől sokkal jobb volt. 

1947-48-ban szállingóztak haza a lesoványodott emberek a fogságból.

Bár minden jót ettek volna, az orvos utasítására csak keveset adhattak enni nekik az első időben.

Megosztás a facebookon