Teendők az utolsó út előtt

                                                            Az egyik jelképe a reformátusoknak

Amikor eltávozott a haldokló a másvilágra, azonnal felkötötték az állát egy kendővel.

Több mindent olvashatunk arról, vajon ez miért történt. Pl. Nehogy démon költözzön a testbe. De inkább az lehet az oka, hogy jobb csukott szájjal látni egy embert, mint eltorzultan.

A szemét azonnal lefogták. Régen pénzérmét is helyeztek rá. Egyes magyarázatok szerint, hogy tudjon Szent Péter kapujánál fizetni.

A halott embert megmosdatták. Ezután rögtön felöltöztették.

A nők mindennapi öltözetétől abban különbözött, hogy alsószoknyából csak egyet adtak rá a sok helyett. Az asszonyok fejét bekötötték, a lányokét nem.

A férfiakat nagyon régen fehér bő gatyába, ezt későbbi korokban a fekete nadrág váltotta fel, fehér ingbe, fekete mellénybe öltöztették. Kalapjukat a mellükre helyezték.

Ezt vagy a családból végezte valaki, vagy pedig az, aki minden faluban felvállalta ezt a teendőt. Az utóbbi esetben pénzzel, s az elhunyt ruhái közül választottal fizettek neki.

Uszódon ezután a halottat az ágyon hagyták. Volt vidék, ahol a szoba földjére lepedőt terítettek, s arra fektették le.

A család nő tagjai azonnal feketébe öltöztek. Még a távoli unoka testvérek feleségei is fekete kendőt kötöttek a fejükre a temetés végéig. Ez ma is így van a falunkban.

Ezután a családtagok eldöntötték, ki lesz a közbenjáró, s azt erre a feladatra felkérték. Lehetett ő sógor, koma, unoka testvér, legjobb barát.

Ettől kezdve ő intézkedett, levéve a terhet a gyászolók válláról. Ez a feladat megtiszteltetés volt. Akadt is rá példa, hogy sértődés lett a választásból!


                                                       A katolikusok jelképei közül az egyik

Legelőször a halottkémet értesítette, később az orvost, aki megállapította a halál beálltát, s meghatározta, hogy mikor kerülhet sor a temetésre, sőt régen a halotti bizonyítványt is ők készítették el.

Ezután ment a paphoz, ahol a harangozást beszélte meg.

                                         

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommentek
  1. Én