Jómódú parasztház udvara
/Benedek Péter Emlékház Uszód/
Az élet nem állhatott meg a haláleset miatt. Az állatokat etetni, itatni, a teheneket fejni kellett. A család élelmezéséről is kellett, hogy gondoskodjanak, még ha nagy étvágya esetleg csak a gyerekeknek volt is ebben az esetben. Valami egyszerű ételt főztek.
Késő délután már kezdtek szállingózni a feketébe öltözött rokonok, szomszédok.
A tisztaszobában mindig volt valaki a halott mellett. A részvétnyilvánítók ide beléptek, megnézték a halottat, kicsit siránkoztak felette., Majd helyet adtak a következő érkezőknek.
Ők pedig leültek egy kicsit a konyhában, vagy a másik szobában, ahol felemlegették az elhunyt jó tulajdonságait, vigasztalták a gyászolókat. A reformátusoknál nem volt szokás a hangos jajveszékelés, még ha okuk is lett volna rá.
Az asszonyokkal férfiak is jöttek. Ők a gangon beszélgettek. Meg-megkínálták őket egy pohár borral, kettővel.
Arról is szól az emlékezet, hogy volt eset, mikor el kezdték énekelni a halott kedvenc nótáját. No, de a feleség ott termett, haza zavarta az urát, hogy "né szégyöntelenköggyön" ott!
Késő estig senki sem maradt virrasztani, így a háziak ki tudták magukat valamelyest pihenni. Ez egy vagy két este zajlott.
Közben a közbenjáró a családdal, tiszteletessel egyeztette a temetés pontos idejét.
A család összeállította a búcsúztatónak azt a részét, hogy kiket kell megemlíteni benne. Ebben név nem hangzott el.
Úgy is tudta mindenki, hogy kiről van szó! Ügyelniük kellett, nehogy valaki kimaradjon, mert abból bizony harag lett volna!
Ezt eljuttatták a paphoz, aki, mint "írástudó", ezt formába öntötte.
A virrasztási szokásokban volt eltérés a református és katolikus között.
Vagy a temetés előtti délután, vagy a temetés napjának reggelén a közbenjáró vezetésével azok a férfiak, akik ezt kötelességüknek tartották /rokonok, szomszédok, komák, barátok/, kimentek a temetőbe megásni a sírgödröt.
Többen is voltak, egymás kezébe adták az ásót, lapátot. Egy kicsit mindannyian kivették a részüket a sírásásból.
Megosztás a facebookon