Bedi Gyula fotója

Amikor elkezdtem az uszódi lakodalmi verseket olvasgatni ezelőtt több, mint 2 éve, tudtam, hogy köréjük kell gyűjtenem a régi lakodalmi történéseket, szokásokat is, mert csak úgy lesz érdekes, ha megmarad az utánunk következőknek. Az ételek közül csak azt írtam le részletesebben, amit ma már nem úgy készítenek. 

Amikor azzal a dokumentummal elkészültem, rájöttem, hogy ez akkor igazán érdekes, s talán értékes, ha a ma már szinte csak az idősek által beszélt nyelvjárásban is leírom. 

No, itt azután volt gondom! Bár meggyőződésem szerint én még ismerem, gyakorlom ezt a beszédet, mégis lépten -nyomon rá kellett jönnöm, hogy gondolkodóba esem egy-egy szó kiejtésén. Hát még a leírásán! Segítséget kértem! A szöveget kinyomtattam, majd megkértem a faluban idősebb asszonyokat, olvassák át, javítsanak bele. Jól tettem. Sok hibát találtak.

Azután úgy gondoltam, ha már vezetem ezt a blogot, s gondolom főleg uszódiak olvassák, miért ne írjam le nekik a régi beszédünkben! Ha meg olyan olvassa, aki ezt nem beszéli, érdekes lehet neki. 

Itt jött a következő nehézség. Amikor írni akartam, még több problémám adódott.

Hogy jelöljem, hogy elnyelünk bizonyos hangokat, helyettük hosszan ejtjük az e-t, a-t, megnyomunk másik hangokat, átvisszük a z-t a következő szó elejére, stb.? Száz szónak is egy a vége!- próbálkoztam, s ez lett belőle. Tudásom szerint a legjobb.

Ha egy nyelvész átolvasná, nem tudom, helyben hagyná-e, vagy vitatkozásra késztetné a szöveg? Bár az elérhetőségem megadtam, eddig nem jelentkezett ezzel kapcsolatban senki.

Közben megjelent az Uszódi Krónika, aminek hatására nagyon sok gyönyörűséges régi családi kép került elő a faluban a fiókok mélyéről. Igyekeztem bejegyzéseimben is közreadni minél többet ezekből.

Köszönöm, hogy figyelemmel kísértétek ezt az témát is. 

Megosztás a facebookon