A vőfény összetrombitálta a vendégsereget, akik ekkor már jobbára csak fiatalok voltak. Sorba álltak, de ekkor már mindegy volt, hogy hogyan.

Elől a vőfény ment azzal a lánnyal, akit ő hívott magával a lagziba, neki átadta a vőfény botot. Ez is jelentett ám valamit!

A menet végén mentek a zenészek. Végig táncolták az utcákat, az utca sarkokon körben, majd párokban táncoltak.

Persze, hogy  muzsikaszóra megint összeszaladt a falu, nézték a tyúkverőzőket. Most láthatták először "újembörként, újasszonyként" a tegnap még vőlegényt, menyasszonyt!

Akkor a falu főutcájának a mai Árpád utca számított, arra biztosan elkerültek.

Egészen a fiús házig táncoltak, ahol már terített asztallal, a vacsora megmelegített maradékával várták a táncban megfáradt vendégsereget.

Azok leültek, jóízűen megreggeliztek, a férfiak ittak néhány pohár bort. Ezekben a lakodalmakban nem igen volt maradék. Még egyet-kettőt táncoltak, majd megköszönve a vendéglátást elköszöntek a gazdáéktól. 

Illett is, hiszen itt volt az állatok reggeli etetésének az ideje, még akkor is, ha ezen a reggelen a fiatalokat az idősebbek egy kissé kikímélték.

A gazdák kifizették a zenekarokat, azok is haza mentek, hisz igazán elfáradhattak a mulattatásban.

Ám itt még nem ért véget ez a nap!

Megosztás a facebookon