Egy feledésbe merült leves

Amikor még nincs karalábé, ám már terem a retek

Most, amikor a sok eső miatt gyönyörűen fejlődnek a kertekben a retkek, s nem győzzük megenni, jutott eszébe édesanyámnak, hogy valamikor régen főztek belőle levest is.

Hozzávalók:

1 szál sárgarépa, 2 szál gyökér, 2-3 fej karalábénak megfelelő mennyiségű bármilyen retek, petrezselyem zöldje, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál fagyos zsír vagy olaj, fél kanál törött paprika, fél liter tej, só, kiskocka tészta

Elkészítése:

Tisztítsunk meg a répát, gyökeret. Mossuk meg, daraboljuk kis kockákra. Tegyük a lábosba a zsírt, olvasszuk fel. Rakjuk bele a kockákat. Fedő alatt, gyakori kevergetés közben kezdjük párolni. 

Közben hámozzuk meg a retkeket, mossuk meg, daraboljuk kockákra. A zöldség zöldjét is mossuk, apróra metéljük. Megtisztítjuk a fokhagyma gerezdeket, apróra vágjuk egy kis tányérkára. Erre lesz legkésőbb szükségünk.

Eddigre már a zöldség valamennyire megpuhult, így hozzátehetjük a retket, zöldet. Együtt pároljuk tovább fedő alatt.

Amikor félig puha minden, rátesszük a fokhagymát. Kicsit pirítjuk. Rászórjuk a törött paprikát, megkeverjük, majd annyi vízzel öntjük fel, hogy számolunk a tejjel is. Megsózzuk, megfőzzük. 

Belerakjuk a tésztát, s mikor az is puha, hozzáöntjük a tejet, s ismét felforraljuk. Vigyázat! Kifuthat, ha nem figyelünk! 

Akinek nem mondjuk, azt fogja hinni, nagyon finom karalábé levest eszik. Jó étvágyat!

 

Karalábé leves

Szépen fejesednek a karalábék a kertben. A sok esőtől zsengék, nem fásak. Most érdemes levest főzni belőlük. Tudom, ma már egyéb módon is felhasználjuk, de a régi paraszti konyhában csak leves zöldségként szolgált.

Hozzávalók:

2 db nagyobb karalábé, 2 szál zöldség, 1 szál répa, zöldség zöld, 2 gerezd fokhagyma, fél liter tej, kevés zsiradék, fél kanál törött paprika, só, víz, kis kocka tészta

A megtisztított zöldségeket vágjuk kockákra. Tegyük a lábosba a zsiradékot, rakjuk rá a zöldségeket, metéljük bele a zöldség zöldet. Borítsuk le s gyakori keverés közben pároljuk. 

Közben tisztítsuk meg a fokhagymát, daraboljuk minél apróbbra. 

Tegyük a párolt zöldségekre, még egy kicsit pároljuk együtt a fedő alatt, majd szórjuk rá a törött paprikát, engedjük fel vízzel,zzuk. 

Már nem sok idő kell a forrástól számítva, hogy megfőjenek a zöldségek. Ekkor tegyünk bele tésztát. Általában kis kockát használtak. 

Ha megfőtt a tészta, öntsük hozzá a tejet, forraljuk fel, kóstoljuk meg, esetleg még sózzuk. Tálalhatjuk.

Ez a leves ismét finom hidegen is, ha annyit készítünk, hogy délután, vagy vacsorára is maradjon.

A nyári kánikulában igazán jól esik!

Forrázott gombócból leves

Régen, amikor hazaértek a földekről, s hogy mégis legyen főtt ebéd, az asszonyok gyorsan elkészítették ezt az egyszerű ételt. Jó fél óra alatt kész volt az ebéd.

Hozzávalók: 

Egy mélytányérnyi liszt, 1-2 kanál ikrásra melegített zsír, só, forró víz, 1 kanál liszt, 1 kanál zsír törött paprika, esetleg köménymag.

A lisztet összekeverjük a sóval. 2-3 dl vizet forralunk, amit beleöntünk a lisztbe, hogy kézzel formázható masszát kapjunk.

Fakanállal is összekeverhetjük, de kézzel szokták keverni, mert akkor érezni, hogy kell- e még víz hozzá.

A leveses fazékban 1 kanál zsíron megpirítunk 1 kanál lisztet, erre egy kis törött paprikát szórunk, majd felengedjük vízzel. Felforraljuk, belegombócozzuk a tésztát. Akkora gombócokat készítsünk, mint egy cseresznye, hogy gyorsan átfőjön. Teszünk bele sót, esetleg köménymagot is. Ha feljöttek a gombócain a leves tetejére, még egy pár percig főzzük, majd elzárhatjuk alatta a tüzet.

Vigyázzunk, mert forráskor a leves a liszttől könnyen kifuthat.

Ha ebből a gombócból dupla adagot készítünk, a tűz lezárása után kiszedhetünk a levesből vöröshagymás, törött paprikás rántásba, mint a krumplis gombócnál.

Így már két fogásos ebédet tálalhatunk.

Igazából azt is tudni kell, hogy ha a fogakba ragad a gombóc, ebben az esetben természetes. Ezért nem mindenki szerette régen sem.

Szükségmegoldás volt.

 

Zöldbab leves kétféle módon

A zöldborsó és fejtős bab leves mellett nyáron gyakran főztek, s ma is főzünk zöldbab levest. Hogy ne legyen egyhangú, a szezonban kétféle képen készítették. Én ma is főzöm hol így, hol úgy.

Egyik fajtája a levesnek, amikor nagyon sok zöldbabot szedtünk.

Megtisztítunk 1 - 1,5 kg zsenge zöldbabot, kis párnácskákra daraboljuk. Megmossuk.

A fazékba, vagy lábosba kevés zsírt teszünk felolvadni. Erre rárakjuk a zöldbabot, fedő alatt kis lángon, kevergetve puhára pároljuk. 2-3 gerezd fokhagymát apróra metélünk, egy csokor zöldség zöldet megmosva cérnával összekötünk, s a babra tesszük. Még egy kicsit pároljuk, majd meghintjük kevés törött paprikával és felöntjük annyi tejjel, hogy elég levesünk legyen. Felforraljuk, sózzuk, s már készen is vagyunk.

Tálalhatunk! Ezt a levest a nyári nagy melegben hidegen is szeretjük.

A leves másik fajtája, amikor jóval kevesebb zöldbabot használunk, vagy még épp hogy tudtunk szedni.

Mindenben ugyanúgy járunk el a főzés elején, mint az előbb.

Amíg párolódik a bab, gyúrjunk 1 tojásból csipetkét, nyújtsuk, csipedjük el. Amikor a babra rámetéltük a fokhagymát,beleettük a zöldség zöldet, még egy kicsit pároltuk, megszórtuk törött paprikával, öntsük fel vízzel, amennyi levest szeretnénk. Sózzuk. Amikor felforr, dobjuk bele a tésztát, főzzük meg. A frissen gyúrt tésztát csak addig érdemes főzni, amíg a leves tetejére feljön, majd egyet rottyan.

Tegyünk egy literes bögrébe tejfölt, szedjünk rá keveset a már nem forró levesből, keverjük össze, majd öntsük bele a többi levesbe. Tálalhatjuk!

Rántásban krumplis csipetke

Hamis gulyás leves

Ezt a levest palacsinta, százrétű, dödölle/ máshol derelye, barátfüle/ , vékony pite előtt szokták készíteni.

Igazán ez is hamis leves, mert ugyan úgy készítették, mint a gulyás levest,/amiről majd később szót ejtek/ csak hús nem volt benne.

Hozzávalók:

1 szál zöldség, 1 szál sárgarépa, 1 fej vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 3-4 szem közepes krumpli, ha van, fehér paprika, paradicsom, zeller- és zöldség zöldje, egész köménymag, kis őrölt bors, törött paprika, a tésztához 1 tojás és annyi liszt, hogy kemény tésztát gyúrjunk vele, só, kis zsiradék.

A vöröshagymát apróra vágjuk, majd a zsiradékon megfonnyasztjuk, megszórjuk a törött paprikával, felöntjük annyi vízzel, hogy majd a zöldségek is beleférjenek. Hagyjuk forrni.

Addig megtisztítjuk, hosszúra vágjuk a zöldségeket, összedaraboljuk a megtisztított krumplit, összekötjük a zöldeket, a fokhagyma felső héját lehámozzuk, de egészben hagyjuk.

Mindent beleteszünk a levesbe, megszórjuk egy kis őrölt borssal, dobunk bele köménymagot, sózzuk. Hagyjuk főni.

Az 1 tojásból, lisztből kemény tésztát gyúrunk, pihentetjük, átgyúrjuk, pihentetjük, vastagra nyújtjuk. Remélhetőleg sikerült kerekre nyújtani, mert csak úgy rendes ám! A tésztát kb. 5-ször 5-ös négyzetekbe vágjuk, hogy kényelmesen a kezünkbe foghassuk, majd jó aprókra csipedjük.

Közben megfőtt a leves, beletesszük a csipetkénket, megkeverjük, kicsit főni hagyjuk. A friss tésztának nem sok idő kell, ha mind a leves tetején van, általában elkészült. A tüzet elzárjuk alatta. Még pár percig fedő alatt hagyjuk pihenni.

Ha ügyesek vagyunk, amíg a leves elkészül, megsült a palacsinta, vagy a vékony pite. Ebédeltethetünk.

 

Hamis leves

Hamis, vagyis ál, mert úgy készül, mint bármelyik hús leves, de nincs benne hús.

Hozzávalók:

2 szál zöldség, 1 szál sárgarépa, ha van, karalábé, 1 kis gumó zeller, de elég a zöldje is, fehér paprika, paradicsom, /elsősorban nyáron, amikor a kertből behozzuk/, 1 kis fej vöröshagyma, 1 fej fokhagyma, 1 kanál zsiradék, ha van kacsa vagy tyúk zsír, csipet törött bors, levestészta.

Tegyük a leveses fazekat levesnyi vízmennyiséggel a tűzhelyre, de számoljunk azzal, hogy majd a zöldségek is beleférjenek. Hagyjuk melegedni.

Tisztítsuk meg, mossuk, daraboljuk tetszés szerint a zöldségeket. A vöröshagymát hagyjuk egészben, a héjából is maradjon rajta, a fokhagyma is egészben legyen. 

Ha nem szeretjük, hogy úszkál a levesen a zöldség, zeller zöldje, kössük fehér cérnával csokorba.

A víz már biztosan meleg, vagy forr, mehetnek bele a zöldségek, só, bors.

Ha megpuhultak és nem szeretjük a levesben a hagymákat, vegyük ki szűrőkanállal.

Tegyük a levesre a kanál zsiradékot, szórjunk rá egy kis törött paprikát, annyit, hogy ne piros, csak sárga legyen.

Főzzük bele az előre kikészített tésztát. Tálalhatjuk!

 

A régi asszonyok, volt, hogy ilyenkor, amíg a leves főtt, nagyon kemény tésztát gyúrtak csak tojással, ezt nagy lyukú reszelőn a nyújtó deszkára reszelték,/mellesleg így készült a házi tarhonya is/ebből főztek a levesbe. A többit zsíron megpirították, dobtak rá egy kis törött paprikát, felöntötték egy kis vízzel, sózták. Amikor megfőtt, kész volt a második fogás is.

 

Bevallom, én nem szerettem a "reszeettkét".