Bárth János- Wicker Erika munkájának felhasználásával

Simon Margit, Szabó Gergely kislányukkal Margóval

 

1526 őszén a török sereg megindult haza felé. A visszafelé vezető utat az innenső parton kellett megtennie. Szulejmán szultán naplója szerint az út igen viszontagságos volt, a katonaság sokat szenvedett az ivóvíz és élelemhiány miatt, az állatok egy része elpusztult. A szultán az ázsiai csapatrészekkel szeptember 20-a táján járhatott Kalocsa táján. A török hadsereg felvonulási, majd hazatérési útja mentén valószínűleg nem egy falu helyén fújta a pernyét a szél, de a szétrebbent nép hamar visszaszállingózott a veszély elmúltával, és az élet visszatért a régi kerékvágásba.

A falvak sűrűn, alig néhány kilométerre ültek egymás mellett. A települések kiterjedése 80-100X150-200 méter nagyságú, tehát néhány házból állottak.

1529. május 18-án János kanonok és helynök leveléből az derül ki, hogy a keresztény lakosság ezen a területen vagyonával és családjával együtt átkelt a Dunán, és elmenekült.

Bajay Ferenc 1529. augusztus 14-én kelt leveléből tudjuk, hogy Pataj török kézre került. Bizonyára ekkor szállták meg a környéket (közte a kalocsai várat) is. Kalocsa környéke a budai tartomány /vilajet/ szegedi szandzsákjának egyik kisebb közigazgatási egysége, törökül nahije lett. A nahije a magyar járás fogalmával nagyjából azonos.

A kalocsai náhije 1548. évi török adó összeírásában adózóként szerepel falunk.

H. Simon János katonaként

 

I. Ferdinánd 1559. február 3-án kelt oklevelében a kalocsai érsekség és káptalan birtokai közül híveinek adta többek között: Úszód, Kara, Zásztó, Terehely, Nana községeket. A megadományozottak: Csáthi Zyny Rafael, Kamothy Bálás, Philep Demeter, Strauss Jeromos, ludányi Bay Ignác és Melegh Boldizsár élethossziglan birtokolhatták a fenti falvakat. A nevezettek valószínűség szerint egri tisztek voltak, s jól ismerhették a hódoltságot.

A háborúk különböző szakaszai közül főleg az 1593-1606 közti hosszú háborúnak volt igen nagy része a pusztulásban.

Az 1599-es évben Pálffy Miklós vezérlete alatt a magyarok lefelé hajóztak a Dunán. Paks táján találkoztak a bácsi bég hajóival, akire iszonyúan haragudtak a hajdúk és hajóslegények. Híre érkezett, hogy dél felől a török dunai ármádiája közeledik 8000 janicsárral. Pálffy erre a hajdúkat kiszállította a partra, és egy csapatot a Duna bal partján Kalocsa-Baja irányába küldött. A mit sem sejtő török hajóhadat Foktő és Úszód között megtámadták Pálffy naszádosai és győzelmet arattak.

/Ez a csata közvetlen környékünkön zajlott, bizonyára jártak területünkön is a hajdúk. Talán a Hajdú vezetéknév is erre is enged következtetni./

Tóth Rozália és H. Simon János esküvői képe

 

 

A magyar királyi dikális összeírások 1552-1590. között csak helységenkénti "porta" adóegység számokkal készültek.

Kalocsa környéke helységei nemcsak a magyar földesúr birtokai között szerepelnek, hanem 1640. után  már a Magyar Királyság állami adóztatásába is folyamatosan bevonásra kerültek. A magyar királyi adóztatás megyék által készített dikális összeírásaiból Kalocsa környéke tényleges viszonyaira jól tudunk következtetni, mert adataik megbízhatóak.

Ezekből az derül ki, hogy 1626-tól 1683-ig 3 község lakott folyamatosan a kalocsai érsekség birtokai közül:

Bogyiszló, Foktő, Úszód.

Nem véletlenül van az összeírásokban feltüntetve Bogyiszló, hiszen a Duna 1854-es átvágásáig ehhez a tájegységhez tartozó református közösség volt. Még az 1950-es években is tartottak fenn rokoni kapcsolatokat a falvak lakói.

1661-ben Nádkay Ferenc eltiltja a Solt megyei Hülye nevű prédiumának használatától Fájsz, Drágszél, Miske, Báty, Bogyiszló, Foktő, Uszód, Kara, Szent Benedek, Ordas és Pataj lakóit. Ezek az eltiltások egyértelműen bizonyítják, hogy a községek lakói igen távoli pusztákra is igényt tartottak.

Megosztás a facebookon