Habos kelt

Régen tán még fontosabb volt, mint most, hogy minél olcsóbb süteményeket adjanak ünnepnapokon az asztalra. Lehetőleg olyan anyagokból, ami mindig kéznél volt. Ehhez a süteményhez csak élesztőt kellett a boltból hozatni a gyerekkel, s már készíthették is. 

 

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 6 tojás, 6 dkg zsír, 14 kanál tej, 2 dkg élesztő, 6 kanál cukor, barack lekvár, 1 marék cukor, egy csipetsó

 

A sütőt bekapcsoljuk 180 fokra.

1 nagyobb tepsit kizsírozunk, lisztezünk.

A tojásokat felütjük, egy tálba a 6 fehérjét,  egy bögrébe 4 sárgáját. A maradék 2 sárgájával vagy tésztát gyúrtak az ebédhez, vagy a nokedlibe tették, szintén az ebédhez. Ma eltehetjük a hűtőbe, akár jégkocka tartóban le is fagyaszthatjuk.

Ebből is látszik, hogy mindig úgy állították össze az ebédet, hogy ne legyen semmi kidobó, még 2 tojás sárgája sem!

Összegyúrjuk a liszttel 4 tojás sárgájával, a zsírral, a tejjel, élesztővel, pici cukorral, csipet sóval. Lisztezett deszkán tepsi nagyságúra nyújtjuk, abba beletesszük, kb. fél óráig letakarva kelni hagyjuk.

Ekkor betesszük a sütőbe, ahol majdnem teljesen megsütjük.

Közben a 6 tojás fehérjéből a 6 kanál cukorral nagyon kemény habot verünk.

A majdnem sült tésztát kihúzzuk a sütőből, bőven megkenjük barack lekvárral, rásimítjuk a tojáshabot, majd visszatoljuk a sütőbe. Ekkor a sütőt visszakapcsoljuk 150 -120 fokra, hogy a tojáshab rászáradjon.

Ha kihűlt, akkor szeleteljük. 

Mai kornak megfelelően kicserélhetjük a lisztet szénhidrát csökkentettre, a tojáshabból a cukrot Eritrie-re, a lekvárt diabetikusra. Vigyázzunk, hogy az élesztőhöz mindig kell a tésztába cukor!

Kommentek
  1. Én