A képek Samu Erna gyűjtéséből valók

1946 tavaszától szállingóztak haza a hadifoglyok. Szinte minden reggelre ment a hír a faluban, hogy ez is, az is hazatért. 

Voltak orosz és amerikai fogságban is katonáink. Jobb soruk az utóbbiaknak volt.

Sógorom mesélte, aki amerikai fogságba esett, volt, hogy kávés zsákokat rakodtak ki vagonokból. Amikor az őrök nem figyeltek, egyet-kettőt eldugtak, majd később a közeli településen eladtak. Szabad kijárásuk volt, enni is kaptak rendesen.

Az orosz fogságban lévőknek ez sajnos nem adatott meg. Éheztek, fáztak, lefogytak, megbetegedtek, esetleg kórházba kerültek. Érthető, ha gyakran arról beszélgettek, milyen finomságokat esznek, ha egyszer végre hazatérhetnek.

Ám a lesoványodott embereket orvosi utasításra csak lassan, könnyű ételekkel lehetett hozzászoktatni a nagyobb mennyiségű, nehezebb ételekhez. Őszre, akinek nagyobb baja nem volt, megerősödött, tudta végezni a családdal a földeken a munkákat.

Majd lassan rendeződött a helyzet. Ha berzenkedve is, de "muszályból" elfogadták az új rend követeléseit.

 

Nemes Sándor nagyszülei

 

 

 

 

 Ezt írta a Délpestmegyei Népújság 1949. decemberében:

"Úszód község dolgozó parasztsága a Nagy Sztálin 70. születésnapja alkalmára munkafelajánlás keretében vállalta, hogy az őszi mélyszántást a kedvezőtlen időjárás ellenére december hó 6-ra teljesíti. A dolgozó parasztság annak ellenére, hogy Balázs László 21 holdas kulák és Borsi Lajos 47 holdas kulák igyekeztek a szántást elszabotálni, - határidőre, december 6-ra elvégezte az őszi mélyszántást."

Vajon hogyan szabotáltak? Nem szántottak, ha sár volt? Esetleg nem a szántás volt az előrébbre való munka, hanem pl. csumahordás?

 

 Régen gyönggyel kivarrott kontyot viseltek az asszonyok.

 

A konty hátulján megfigyelhetjük a gyöngyök alakját, színét, virágokká rendezését.

1950. őszén már kezdődött a tsz-be való szerveződés, Uszód első tsz-e a Zója termelőszövetkezet 1951-ben alakult meg. Elsősorban olyan gazdák álltak össze, akiknek kevesebb földjük, illetve igavonó állatuk volt. Ez még önszerveződés volt. Székhelynek nevezték ki, foglalták el a Petőfi utcában egymás mellett levő házat, amiből "kulákokat" lakoltattak ki. Ezek Boldzsár Zsófika néni anyósáék és Fekete Ignácék házaik voltak. Az elnökük Tóth nevezetű ember lett, aki akkor itt lakott, de nem uszódi születésű volt. Hogy mi lett vele, nem tudni.

No, nem is maradtak el a villongások a belépő és kívül maradottak között!

Hallottam, hogy disznótor délutánján a kissé italos emberek úgy összekiabáltak ezen, hogy nem volt, aki visszamenjen vacsorára. Már pedig az nagy szégyen lett volna! A ház ura, aki mellesleg a leghangosabb volt a tsz-be beállók ellen, kénytelen volt elmenni a sógorhoz, nászhoz, komához, hogy bocsánatot kérjen, s egyúttal kérlelte őket, menjenek a vacsorára vissza.

Megosztás a facebookon