1962. decemberében adta hírül Petőfi Népe: 

"Új autóbusz járatot indítanak Úszódra. Ez a kocsi munkanapokon közlekedik majd, és tehermentesíti a dunapataji járatot. Így lehetővé válik, hogy az uszódi és a foktői lakosok időben érkezzenek munkahelyeikre."

Addig Kalocsára reggel egy járat ment, délután egy jött vissza. A megszaporodott kalocsai munkahelyek, az odajárók számának emelkedése tette szükségessé az új járat indítását.

Gyermekkoromból emlékszem, hogy amíg volt rendszeres hajójárat, nem is vittek cipőt, ruhát venni csak Paksra, mert egyszerűbb volt hajóval odajutni.

Arra is emlékszem, amikor először ültem buszon. Késő ősz volt, valószínű, hogy téli ruhát vásárolt édesanyám nekem Kalocsán. Sötétben ért a busz Uszódra. Annyira furcsa volt amikor leszálltam, nem tudtam, merre kell hazafelé indulni.

 

 

Az Egyetértés Tsz-ben dolgozók az időtöltésnek új módjával ismerkedhetett meg a későbbi években. Addig nem igényelt, nem tapasztalt dolog került be az életükbe. A nagy őszi munkák végeztével ÜDÜLNI MENTEK!

1964. decemberében így írt erről a Petőfi Népe:

Juliska néni haragja (Emlékek Harkányból)

Juliska néni még mindig mérges. - Csak feküdtem, feküdtem és nem kelhettem fel. Nyolc óráig mindenkinek ágyban kell maradni! - így szólt a szigorú parancs, s én meg szinte belebetegedtem a tétlenségbe. Hát nem borzasztó? Én, aki mióta asz eszemet tudom, legalább ötkor kelek, ezt szoktam meg. Idegesített az is, vajon mit csinál odahaza a hat gyerek, ellátják-e a jószágot, mi újság a tsz-ben? Most megenyhül:

- A végére azért már kezdtem belejönni. Nem is olyan kibírhatatlan a 8 órai kelés - gondoltam egyik alkalommal- , amikor előző este elég sokáig csárdásoztunk. Még a fiatalok is megforgattak!

Az uszódi Egyetértés Tsz irodájában derülnek a jelenlévők. Ki tudja, hányadszor hallják a libatömő asszony, Anszló Istvánné harkányfürdői emlékeit, dehogy lehet ezt unni! Juliska néni ugyanis tizedmagával indult a közelmúltban Harkány-fürdőre, ahol - életük első üdülésén - tíz felejthetetlen napot töltöttek.

Akadt közöttük kovács, növénytermesztő, raktáros, könyvelő. A nászutasok: Holló Mátyás és szép fiatal hitvese azonban kinn dolgoznak a földeken, így helyettük ismét Juliska néni mesél, az ő egykori "nászútjáról".

Amikor én férjhez mentem, nagyon szegények voltunk az urammal. Legyen mit felvenni, mielőbb fedelet húzzunk fejünk fölé, s akadjon egy kis harapnivaló a kamrában - ennyi volt a kívánságunk, mert azt hittük, ez a boldogság. Nászút? Eszünkbe se jutott, azt se tudtuk, hogy ilyen is létezik. Lám, a fiatalok már tudják, igénylik, de hát nekik könnyebb is sokkal.

- A Baranya szállóban laktunk - veszi át a szót Ács Laci bácsi, aki a harkányi gyógyvíztől - mint mondotta -  egy kerek évtizedet fiatalodott.

- Hány évesnek gondol? fordult hozzám kedvenc beugratós kérdésével a keménykötésű uszódi kovácsmester.

- Nem nézem többnek öt X-nél.

Boldog elégedettséggel csillan a szeme. Büszkén mondja:

- Melléfogott! Ötvennyolc vagyok, de tízet nyugodtan letagadhatnék, még az asszony is ezt mondta, amikor hazaértünk. Tizenhárom éves korom óta dolgozom, s az izmok már kezdtek nyavalyogni. Itt fáj, ott fáj. Most meg úgy érzem, talán soha nem volt reumám.

_ Máskor is elmenne üdülni?

- El is megyek! Jövőre viszem az asszonyt is!

- Igaza van, Laci bácsi, így kerek a világ. Én is az asszonnyal voltam. Hanem, hadd pletykáljam már el a Simó Pistáról, hogy ő meg majdnem új asszonnyal jött haza.

A fiatal könyvelő fülig pirul, tiltakozni próbál, de a többiek közbevágnak:

- Te csak hallgass! Láttuk, amit láttunk!

Bazsó László, a raktáros, már foglalkozásából eredően is pontos, precíz ember. Bekecsben, kucsmában, csizmában ül az asztal sarkán.

- Megszámoltam, pontosan tudom, 365 lépcső vezet a máriagyűdi templomhoz. Elfáradtunk, amíg felmásztunk, a Duna-Tisza közi embernek szokatlan a kapaszkodó, de megérte. Különös épület. Hát Siklós várát látta-e már? Nem? Igazán kár. Gyönyörű, s a többiek is megmondhatják, milyen szép Pécs városa, ott a Mecsek alján. Voltunk múzeumban, a pincékben (arrafelé is tüzesek ám a borok!), s jártunk azon a helyen, ahol a Tenkes kapitányát forgatta a televízió. Sokat tanultunk.

S jönnek, áradnak az emlékek: a süppedő szőnyegekkel borított Baranya szálló szobáiról, a kellemes gyógyvízről, a bőséges kosztról, az esti tv-nézésekről, műsoros rendezvényekről, táncmulatságokról."

 

Megosztás a facebookon