Édesanyám és édesapám 1951 farsangján eldöntötték, hogy összeházasodnak.Otthon mindketten ezt közölték a szülőkkel, akik persze ezt már sejtették. Édesapám ünneplőbe öltözve átment a lányos házhoz, ott megkérte az apjától a leány kezét. Azok beleegyeztek. A lány jegykendőt adott, amiből majd a vővénybotra is kötöttek. Ekkor beszélték meg azt is, mikor mennek át a legény szülei.

A következő vasárnap délután volt a jeles alkalom, amikor borral, valamilyen "kőtt" sülttel várták őket. Ekkor a fiú apja is megkérte fiának a leányt, majd a lakodalmi  részleteket is megbeszélték, azt is, mikor mennek a fiatalok gyűrűt venni.

Gyűrűvétel

Lovaskocsival Kalocsára mentek megvenni az arany karika és a "küves" kísérő gyűrűt. Na ezt meg is kellett ám mutatni mind a két háznál! Mindenütt ünnepi ebéddel várták őket. Ettől kezdve viselte a menyasszony a gyűrűket. A vőlegénynek nem volt szokás gyűrűt venni. 

Ezután mentek bejelentkezni a Községházára, majd a templomba. Ebben az időben kötelező volt Kalocsán vérvizsgálaton megjelenni mind a kettőjüknek, a nőknek pedig nőgyógyászati vizsgálaton is.

A református templomban a lakodalom előtt 3 vasárnapon keresztül az istentiszteleten kihirdette a tiszteletes úr a fiatalok házasodási szándékát és az időpontot. Ekkor nekik ott kellett lenniük. Micsoda büszkék voltak!

Közben mind a két család felkérte a maga násznagyát/tanú/ és vőfényét. A fiatal pár együtt hívogatta a koszorús lányokat, legényeket. Köztük ment ám a találgatás, egyezkedés, hogy ki kinek a párja legyen!

A lakodalom előtt kb. két héttel kezdődött a vőfényy dolga.

Keszkenőkérés, vőfénybot feldíszítése

Mivel mindennek megadták a módját, erre is verssel készültek a vőfények. /Ezek a rigmusok öröklődtek, kisebb, nagyobb változtatással mondták sok-sok évtizedekig/

 

Megosztás a facebookon