Disznótor reggelén a gazdasszony is korán kelt. Begyújtott a tűzhelybe, majd kisütötte a pogácsát. A gazda egyik bográcsot teli hordta vízzel, a kazánban alágyújtott rőzsével, majd figyelte, hogy a tűz ki ne aludjon, hogy mire a disznót mosni kell, legyen forró víz. Előkészítette a pálinkát, a kis poharakat. A gazdasszony nagy fazékban vizet tett fel forrni a tűzhelyre, ami majd a vér abálásához kell.

Eddigre odaszállingóztak a segítség férfiak. Ittak egy-egy kupicával, ettek pár pogácsát. Ezután leölték a disznót, a gazdasszony tartotta a tálat, amibe felfogta a vért. A vért nagyobb vajdlingba átcsúsztatta, s ráöntötte a forró vizet. Gyakran megkeverte, nagy késsel darabolta. Ezt legalább 3-szor ismételte, míg a megvágott darabból véres lé jött.

A férfiak szalmával megperzselték a disznó mindkét oldalát. Nem volt egyszerű munka! Könnyebb lett a dolguk, amikor elterjedtek a fával fűtött pörzsölők. A faluban egy-két embernek volt, aki bérbe járt a disznótorokba ezt a munkát elvégezni. Uszódon az egyik Szabó Jani bácsi volt, Szabó Anikó apukája.

Amikor a disznó mindkét oldala szép fekete lett, kezdődhetett a mosása, ami szintén a férfiak dolga volt. Közben persze meg-megálltak, pálinkáztak, pogácsáztak.

A gyerekek ilyenkor már ott sertepertéltek körülöttük. Megkapták a disznó körmeit, kis tüzet rakhattak, ahol azokat sütögették.

Mire a disznó fehér lett, megérkeztek az asszonyi segítségek is. Megterítettek, elkészítették a sült vért, savanyúságot készítettek elő, kenyeret szeltek.

 

Megosztás a facebookon