1964. áprilisában az uszódi Egyetértés Tsz-ben kétfejű bárányt ellett az egyik anyajuh. A "V" alakban szétvált nyakon a bárány mindkét feje tökéletesen kifejlődött. Az ikerfejű bárány ellés közben elpusztult.
A Duna árvizeitől falunk régóta védekezett valamilyen formában. Ám a gátak rendben tartására gyakran nem jutott pénz, figyelem. Csak a Kiegyezés után (1862) lett mód és lehetőség, hogy sok ág átvágásával, töltések megerősítésével valamennyire védjék a mi vidékünk földjeit, lakóit is. Ennek ellenére voltak árvizek, amik elöntötték a termőföldeket. Ezért volt nagy szó, amit a következő cikkben olvashatunk:
1964. szeptemberében ezt írta a Petőfi Népe:
"A töltések erősítésének érdekes, korszerű módszerével kísérleteznek most az Országos Vízügyi Főigazgatóság kutatói és folyamszabályozási szakemberei. A Duna déli szakaszán, Uszód közelében két kilométer hosszú gátat szélesítettek ily módon.
A kísérleti szakaszon mintegy öt méter vastag és húsz méter széles homokréteggel támasztották meg a töltés mentett oldalát. A munka érdekessége, hogy a folyam volt a gátépítés legfontosabb eszköze.
Közvetlenül a Duna medréből emelték ki az építőanyagot, melyet ugyancsak a Duna vize szállított el egy csövön át a munkahelyre.
Az új módszer azért jelentős, mert a hazai folyók gátjai mellett már nem szabad megbolygatni a talajt, a töltések építőanyagát tehát csak távoli bányákból hozathatják.
Az új módszer nemcsak az anyagbeszerzési gondokat enyhítette, hanem megoldotta a gátépítés teljes gépesítését is. Így előreláthatóan a felére csökken a gátak erősítésének építési költsége.
A kísérleteket most még Balatonmárián, a balatoni partfal feltöltésével és a Duna felső szakasza egyik gátjának megerősítésével folytatják, de év végére befejezik az új módszer végleges technológiájának kialakítását."
Ez Benedek Péter festményének egy kivágott részlete, nem jó minőségű, de arra megfelel, hogy lássuk rajta, mielőtt a töltést megszélesítették, Bencze Marciék háza után a töltésig volt még egy ház, valamint a töltés tetején, inkább a Duna felé eső oldalon egy feltöltésen szintén volt egy picike lakóépület.
Ezeket ekkor bontották le, valamint ekkor vettek el a töltéskertekből elég sokat lefelé és felfelé egyaránt.
Ezen a régi képeslapon a hajóállomás látható, a feljárattól Dunaszentbenedek felé esett. Ha elég jól figyeljük a töltést ezen a helyen, a feltöltéséből még ma is látszik egy kevés.
Én ekkor még kisgyermek voltam, nem igen emlékszem a munkákra.
"November 7-én avatták fel az új iskolát. Nagyon nagy szükség volt rá. Addig a falu két iskolájában (katolikus, református) mindössze három tanterem volt, és kettős műszakban tanítottak a pedagógusok." Mi, gyerekek bizony volt, hogy elfelejtettük, délelőtt vagy délután kell mennünk.
"Az új épületben négy tanterem lett, azonkívül építettek pedagóguslakást és gondoltak a politechnikai teremre, nevelői, igazgatói szobára is." - írta októberben az újság.
Mi, akik alsósok voltunk, irigykedtünk a felsősökre, akik birtokba vehették az új épületet.
1965. májusában a Petőfi Népe megírta, hogy a NEMZETKÖZI GYERMEKNAPON úttörő- és kisdobosavatást rendeztek az uszódi 861. számú Zrínyi Ilona úttörőcsapatnál. Ez alkalommal már az első osztályos kisdiákokat is felvették a kisdobosok közé.
A következő hónapban, júniusban a Hosszúhegyi Állami Gazdaságban őrsvezető képző tábort szerveztek. Ekkor 7 pajtás vett részt a táborban. Mi még mindig nem mehettünk!
Az 1964-es gáterősítés után 1965-ben ismét nagy víz mosta hosszú ideig a partokat. Uszódon és Ordason utcákat is ki kellett üríteni. Uszódon egy ház összedőlt, kettő pedig erősen megrongálódott. Később Ruman Vince tanácselnök elmondta, hogy az árvíz végül is 12 családot érintett. Három otthon kisebb kárt szenvedett, lakható. Hét hajlék ment teljesen tönkre. Két házat decemberre tető alá hoztak, öt családot pedig ingatlanvásárlás útján szándékoztak otthonokhoz juttatni, ám ez még nem sikerült, mert az OTP adminisztratív kifogásokat emelt, pedig az ideiglenes szerződéseket már szeptember elején megkötötték.
A belvíz sok gazdasági területet elöntött. Szeptemberben kezdtek csak színesedni a paprikacsövek.
Én ekkor kezdtem a 4. osztályt.
Megosztás a facebookon