A képön Kobor Eszti, mög Bódizsár Mariska van. A hátuk mögött láccik a sátor, űk fehér kötőbe vannak. Bisztos, hogy segíccségök vótak égy lakodalomba.

A zatyaiji búcsúsztató után a zanyaji gyütt sorba. De azokba a régi időkbe bizon sokszó vót, hogy nem ét má a zédösannya a léánynak. Sok fijatalt vitt ee a tüdőbaj, más kórság, mög sokan möghaatak a "zangyal csinálásba". Hogy az mit jelönt, most nem mondom. Aki érti, érti, aki nem, kérdözzön utánna.

Ijenkó a vőfény verse így szót:

 

Hozzád nem szóhatok kedves édösanyám,

sokat éccakázó főnevelő dajkám.

Szömejim nem látnak akár hogy kereslek,

ezér hullanak most könnyeji szömömnek.

Eevesztöttelek még kis léány koromba,

eeragatt a halál tűlem méj sírodba.

Ahun azúta má csöndbe eeenyészté,

kedves édösanyám, ki engöm szeretté.

Nem köszönhetöm mög tengörnyi jóságod,

rengő bőcsőm fölött való vírasztásod.

Nem öleehetlek mög búcsúzóúl tégöd.

Hogy örűne szíved, ha most engöm látná,

szerető kebledre fórón odazárná.

Ó, de nem láthatod mönyasszony léányod,

mer aaszod csöndbe a zörökös ámot.

No, ekkó vót a rívás ideje. Szöm nem maratt szárazon. De a vőfény nem sok időt adott a szomorkodásra, mer esztán eebúcsúsztatta a léányt nevelő annyátú, vagy ha az nem vót, a zöreg szüléktű, akik nevegették. Majd sorba követkösztek a testvérök, barátoktú való búcsúk. Ezöket a léány mögöleete, mögcsókóta. Itt ezöket a versöket má nem írom lé, mer a zirodalmi nyelvű léírásba mindönki eeóvashattya, aki szeretné.

Most gyütt ee annak a zideje, hogy a koszorús léányok főtűzzék a legényöknek a bukrétát.

A kép má a lakodalom után készűt. Herczeg Erzsike, Herczeg Marika édösapja, édösannya, mög a zögjeik vannak. Szépen láccik a fijatal, mög a zidősebb embör ruházata köszti külömbség.

Megosztás a facebookon