Simóék szállásépülete Hanyikon 1972-ben.

Nemes Bálintné szállásépülete Hanyikon 1972-ben.

"Uszód nagyjószága a 19. században tavasztól nyár végéig a vizenyős belső határban legelt.

Augusztus végén, szeptember elején kihajtották az állatokat Hanyikra és Pálföldére. Ott  a nyomásokban művelt határ ugarnak hagyott részén legeltek.

November táján, a fagyok beállta után visszakerült a jószág a belső határba, és a tél első felében  a faluszéli szálláskertben felette a belső határban termelt takarmányt.

Az ünnepek után, január eleje tájékán újra kihajtották a szarvasmarhákat Hanyikra és Pálföldére. A pusztai istállókban telelve felélték a külső határban termelt takarmányt.

A tavaszi hazahajtással kezdődött előlről az állattartás színterének rendszeres változtatása.

A belső határ és a külső határ szállása egységet alkotott. A kétféle gazdasági telephely kölcsönösen kiegészítette egymást."/Bárth János nyomán/

A későbbi korokban a pusztai szállásépületeket felújították, megtoldották.

Szokás lett nagyobb családoknál, hogy a fiatal házasok odaköltöztek. Odaszülettek a gyermekeik, s az újmajori iskolába jártak tanulni.

Az év jelentős részét kint töltötték. A faluba látogatóba jöttek a szülőkhöz, rokonokhoz, főleg a téli időben, nagyobb ünnepekkor. 

"A hanyiki és pálföldi szállásépületeket elsodorta a történelem. Ma már helyüket is alig lehet megtalálni.

Előbb Pálfölde pusztult el az 1960-as évek közepén. Hanyik másfél évtizeddel élte túl.

1966. szeptember 8-án, Kisasszony napján jártam először Hanyikon. Akkor még 14 épület állt a hajdani 32-ből.

Különös kegyben részesített a sors. Megláttam a történelem egy villanását. Ilyen lehetett egy középkori magyar falu, melynek lakói az ellenség hírére elfutottak.

Itt ismerkedtem meg a kényszerűségből pusztán lakó Nemes Bálintnéval és a nyaranta kint tartózkodó K.Tóth Gábor magángazdával. Rengeteget tanultam tőlük az uszódi parasztág hajdani életéről." - írja Bárt János az 1970-es években.

A pusztai szállások emlékét nyelvünk ma is őrzi, hisz a réztelekieket, keserűtelekieket, gombolyagiakat, szakmáriakat mi most is szállásiaknak mondjuk.

Megosztás a facebookon

Nyaka Erikától származó képen fiatal pár látható. Házasok, hisz ott a gyűrű a nő kezén. Milyen sokban eltér a maitól ez a viselet! Egyszerűbb, szegényesebb. Illik mai témánkhoz, amikor a pusztákról lesz szó.

"Uszód külső határa pusztákra, vagyis elpusztult középkori falvak határaira tagolódott. A gabonatermesztés szinte kizárólagos területének számított a 18-19. században.

Ezt nem lehetett művelni paraszti gazdasági telephelyek nélkül. Ezért a pusztai szállások egyidősek a puszták birtoklásával.

Legnagyobb, legszámottevőbb részét Hanyik és Pálfölde puszták területe alkotta. A jobbágyparasztok faluszerűen csoportosították gazdasági telephelyeiket. Ezt előidézhette a magasabban fekvő területre való telepítés igénye, de a határhasználat "nyomásos" jellege is.

A szállásépületek jórészt utcasorba rendeződtek és kis pusztai "beltelkeken" álltak. Ezek elkülönültek a környező szántóföldektől. Ezeket régi magyar szóval szállásnak nevezték, csak úgy, mint a falu körül elterülő gazdasági övezetet szálláskerteknek.

A pusztai szállások területét gabonanyomtatásra, takarmánytárolásra és állatteleltetésre használták a kezdetekben.

Az utcasorban álló nádtetős istállóépületek mennyezet nélkül épültek. Ha szükség volt rá, tüzeltek bennük az állatokkal  kint tartózkodó férfiak. Később keskeny szabadkéményes konyhák és kis szobák épültek az istállók mellé.

Nyáron, a nagy és sürgős munkák idején a családok munkabíró tagjainak többsége kiment a pusztákra. Az év nagyobbik részében azonban csak az állatokat gondozó gazdafiak és férficselédek birodalma volt.

/Bárth János nyomán/

Megosztás a facebookon

Legények ünneplőben. A kisebbik bársony "melegünben", aminek érdemes a kézelőjén lévő díszítést figyelni.

 

1783. november 19-én az uszódi eklézsia végre hivatalos engedélyt kapott, hogy a gyülekezet saját prédikátort tartson. Ez II. József 1781-ben kiadott Türelmi Rendeletének volt következménye.

Első lelkipásztor Szabó István volt.

Hamarosan kegytárgyakat készíttettek ónból. Két darab ónkehely, egy nagy és egy kis ónkanna, nagy illetve kicsi óntállal.

Kisebb templomrenoválási munkálatok is történtek. Ekkor Lovas István, majd Kis István volt a gyülekezet kurátora. Az ő feljegyzéseikből ismerjük azokat a családokat, akik neveivel ma is találkozunk a falunkban:

Bogárdi, Bazsó, Benedek, Csire, Hábi, Kasi, Kovács, Máté, Nagy, Nemes, Petróczi, Simon, Samu, Szabó, Tóth, Úri

 

1787 - 1789 között a régi templom és harangláb helyett téglából építettek templomot és tornyot, melyet zsindellyel fedtek. 

Hosszában 12 öl volt, szélességében pedig 6 öl /1 öl megközelítőleg 1,9 méter/. Tehát a templom hossza majdnem 24 méter, szélessége majdnem 12 méter volt. 

Az építkezés során igyekezetével és áldozatkészségével kitűnt Tóth József bíró, de az egész gyülekezet is nagyon sokat dolgozott.

A mesterembereknek mintegy 3000 forintot fizettek. A számadások szerint ebből idegen pénz /"kéregetett, vagy másunnak intézésére vett pénz"/ egy forint sem volt. Fennmaradtak az adományozók és adományaik a számadási íveken.

A mesterek hibájából az alap keskenyebbre sikerült, mint a torony felsőbb része. Ezért majd 1819-ben újra renoválni kell.

Ekkor öntették az öreg harangot, amely 3 mázsa és 10 fontot nyomott. /Kb. 305 kg./ Veretése 232 forintba került.

Készítői Kholl János és Litman Antal pesti mesterek voltak.

Az egyházközségnek az iskolamesterekkel nem volt szerencséje. Ki sok adósságot csinált, ki a bort szerette nagyon, ki rossz barátokat választott, ki nem egyezett a szomszéd falu lelkészeivel, ki a "dühösségét az anyatejjel szítta magába". Mindegyik csak rövid ideig látta el tisztét.

1795-ben Edelényi Herczeg Sámuel került a prédikátori székbe.

Az úgynevezett "második protoculum"-ban példás tárgyilagossággal tárja az utókor elé a történéseket, melyet átéltek Uszód régi lakói, s általa mi is tanúi lehetünk kissé a régmúlt történéseinek.

 /P. Szabó Barnabás kutatási eredményeinek felhasználásával/

Megosztás a facebookon

Herczeg Erzsike és Marika szülei, nagyszülei 

 

"A falu tulajdonában volt még:

KOCSMA, sárral betapasztott faanyagokból épült és náddal fedett. Egy szobából, egy kamrából és egy 90 urnás pincéből áll. Átlagos esztendőben 200 urna bort, fél urna pálinkát, és 50 urna sört mérnek ki az épületben.

Mivel Uszódon nincs szőlő, a borkimérés jogát a község negyed évig, Szent Mihály naptól év végéig gyakorolja, az év többi részében pedig az uraságtól bérli. Ezért évi 200 forintot fizet az uradalomnak.

MÉSZÁRSZÉK szintén faanyagokból épült, igen hitvány épület. A húskimérés jogáért a község évente 5 forintot fizet az uradalomnak.

Van a Dunán Uszód térségében egy lisztet őrlő hajómalom, amelyet Nemes István és Tóth József uszódi jobbágyok építettek saját költségükön. Fizetnek érte az uradalomnak évi 16 forintot.

Az uradalomleírás Uszódra vonatkozó lapjainak többsége a jobbágyok szolgáltatásait, illetve az ebből származó földesúri jövedelmeket tartalmazza. Ez érdekelte igazán az összeírókat.

Az alapos számbavétel szerint 1784-ben Uszódon 108 telkes jobbágy, 44 házas zsellér és 8 házatlan zsellér élt. 

Úrbéri szolgáltatásaik és szerződésben vállalt kötelezettségeik a fentebb említett községi járandóságokkal együtt évente 3605 forint hasznot hoztak a földesúri hatalom gyakorlójának. "/Bárth János nyomán/

Megosztás a facebookon

                                                            Régi Nyaka család

"1784-ben meghalt Patasics Ádám érsek. Ekkor az érsekség teljes vagyonát leltárba vették. Ezt anyagi érdekek serkentették. A törvények szerint ugyanis az érsek halála és az új érsek kinevezése közti időben a az érsekség jövedelme a magyar államot , illetve annak valamelyik intézményét illette.

Ebből a leltárból következzenek most uszódi adatok 1784-ből! 

Uszód falu nemes Pest vármegyében fekszik., sík földön, Kalocsa mezővárosától csekély egy óra távolságra. Keleten Zasztó, Nyugaton a Duna, Északon Szentbenedek, délen a Foktővel közösen használt Szentgál rét határolja.

Földje erősen fekete és közepes minőségű gabonát terem. Mivel gyakran veszélyeztetik a vizek, a negyedik osztályba sorolták az 1770. évi úrbérrendezéskor. Ennek megfelelően 30 hold szántó és 12 kocsi széna kaszálására alkalmas kaszáló tartozik egy-egy teljes jobbágytelekhez.

A határt három nyomásban művelik. Külső birtokként az uszódiak Szakmár, Pálfölde és Kisnána pusztákon használnak földeket. Szőlőművelésre való föld alig van.

Uszód lakói magyarok és mindannyian szabadmenetelű jobbágyok.

10 katolikus házaspár kivételével református vallásúak. Nekik van templomuk és prédikátoruk. A náddal fedett kis templom falát sövényből fonták és sárral tapasztották.

Közelében található az iskolaépület, amely 2 szobából és konyhából áll. Az egyik szobában lakik az iskolamester, aki egyben a falu nótáriusa /jegyző/ is, a másik szobában tanulnak a gyerekek. Ez is náddal fedett, sövényből font, sárral tapasztott épület.

A templom közelében áll még a prédikátor háza, mely szobára, konyhára, kamrára tagolódik.

A helységben szabad vallásgyakorlat van.

Uradalmi épület és majorság a községben nincs.

A faluközösség birtokában a következő épületek találhatók: 

KÖZSÉGHÁZA, ahol a bírák és esküdtek össze szoktak jönni. 2 szobából és konyhából áll. Telkén áll egy istálló, amely 6 ló befogadására alkalmas, egy fészer, 2 kocsi számára.

A falun kívül van a községnek egy 40 boglya széna lerakására alkalmas szérűskertje. E mellett áll egy istálló a bikák számára." /Bárt János nyomán/

A későbbi korokban a Községháza mögötti istállóban voltak a csődörök, akiket egy férfi, "a csődörös" gondozott, s ott is lakott a feleségével. Ezeket a falu kancáinak fedeztetésére tartották.

A bika istállóban nevelt bikákat is egy megnősült ember gondozta, s ők is ott laktak, a mellé húzott kicsi házban. Bikákat a tehenek szaporítására tartották. 

Ezek igénybevételéért a gazdáknak fizetni kellett, amiből a falunak jövedelme származott.

 

Megosztás a facebookon

Az előző bejegyzésemben a kezdő képen a Dunára vivő legősibb utcát bemutató fényképet láttuk. 

Íme, a legelső hajóállomás, Simon László által közreadott képeslapok egyikén.

De hajó és állomás sem volt még, amikor a következő térkép készült.

Ez Pedig a Duna Uszódnál, a faluhoz tartozó szigetekkel.

Bárt János úgy határozta meg falunk fekvését, hogy nyugaton a Duna határolja.

Ez igaz, de ősidők óta a falu tulajdona volt a "szüget" is. Itt kaszálók, erdők gazdagították a Uszódot.

Csőszt is tartottak, akinek ott épített a falu közössége egy kis házat.

Innét hordták át dereglyékkel a szénát, a kitermelt, megvett fát, a vadkomló virágát a kenyérsütéshez, a termését az érseki sörfőzdének. Bizony gyakran megesett, hogy mikor a szénát, ágfát közelebb hordták a vízparthoz, hogy könnyebb legyen a dereglyét megrakni, jött egy árhullám, s minden odalett. 

Itt voltak ősi gyümölcsfák, főleg szilva, körte. Ezeket nyáron megaszalták.

A dereglyék gazdáit meg lehetett ezekre a munkákra fogadni. Ők hordták a piacra járó asszonyokat is át Paksra, mégpedig fölfelé ló vontatással.  

Akire még az idősek emlékeznek, Fenyvesi Pali bácsi volt, mesterségére nézve bognár. A ma Pakson élő Pach János nagyapja.

Dolgozni a "szügetbe" az embereket a révészek hordták át a Dunán ladikkal. 

Megosztás a facebookon