Nyaka Erikától kapott képen jól látszik a férfiak hétköznaplós viselete.

A férfiak hosszú, egyenes, derékban megkötős, általában sötétkék kötényt viseltek. Ezeken zseb nem volt. Még emlékszem Poroczka nagyapáméra is.

Ha épp végeztek a munkájukkal, feltűrték az egyik alsó sarkát a derekukba, így féloldalas lett. Ezzel is jelezték, hogy kész vannak a dolgukkal.

De ebből vetették a gabonát, szórták a majoránnát, gyökérmagot is.

Mint általában a hétköznap viselt kötények, ez is az alatta hordott ruhát védte a piszoktól. Ezt gyakran lehetett cserélni, mosni.

Nagyapám még vasárnap délután is maga elé kötötte a féloldalasan feltűrt, tiszta, sötétkék kötényt.

 

Időbeli visszatekintésemben már az 1848-49-es eseményeknél jártam. A következő évekre pontos eseményleírások a falu történetéből sajnos nem állnak rendelkezésemre.

Azt jegyezte fel Bárth János, hogy 1863-ban nagy tűz pusztított a faluban. 

Valószínű, hogy ennek emlékezetét őrzi az "Égött kertök" neve is. 

Azt is tudjuk, hogy a mai Hunyadi utca is leégett akkor. Amikor ott az 1960-80-as években új házak alapjait ásták, meglátszott az égett földréteg.

Valószínű, hogy ott több házat is újraépítettek a tűzvész után, ezért hívják az idősek mind a mai napig Új utcának.

Ez a tűzvész felgyorsította a szálláskertek beépülését.

Falurendezés címén ekkor "kiritkították" a régi lakófalu házait. Megnövelték a szűk telkeket.

A "kieső" házak gazdái a szálláskertjeikben építettek új házat maguknak. 

A házak kétféle homlokzata

A képeket Krekó Lászlónak köszönöm. Bár ezek később épült, renovált házak, de a régiekhez hasonlóak.

 

Ekkor épült be a mai Petőfi utca, azaz a Fokalja is.

Megosztás a facebookon

Mintha Isten az uszódi református egyházközséget a tenyerén hordozta volna, minden időben akadtak lelkészek, egyháztagok, akik templomuk, s a hozzá tartozó épületek karbantartását, újjáépítését olyan fontosnak tartották, hogy az az Úr segedelmével tudtak is érte tenni, ha még nagy nehézségek árán is. 

" Az 1820-as évek előtt a torony a föld lágysága miatt elvált a templomtól egy deszka szélességre. Félő volt, hogy az évenkénti árvizek miatt, akkor fog eldőlni nagy veszedelemmel, mikor nem is várnák.

1819-ben elérkezett az idő a templomrenoválásra. Ekkor a bíró Tóth Samu János volt, a kurátor pedig Nagy János.

A torony egészét alapjaiból kellett kihányni, ezért alkalom adódott arra, hogy amennyire az utca engedte, megnagyobbodjon a templom, s a tornyot kijjebb hozzák. 

Ezért 80 000 darab téglát égettek a Pálmafás köz végénél levő kerteken kívül.

1820. május 23-án kezdték meg a torony bontását.

A gyülekezet nap-nap után, utcánként beosztva tisztogatta a maltertól a bontott téglákat. A lovasgazdák Veszprém vármegyéből hozták a meszet. A homokot a foktői kertek alól hordták. Az új téglákat a gyermekek, ifjak és leányok rakták rendbe.

Az alap kiásásakor fekete sár, iszap, marha szarvak, csontok, régi sövényházból maradt karók kerültek elő.

Az alapot két öl mélyen és szélesen készítették. Minden ötödik téglasorra maltert öntöttek. Ezt 1821. tavaszáig állni hagyták. Ezután folytatták csak az építkezést. Július 1-re kész lett a torony.

A templom 3 padsorral lett nagyobb.

Október 1-én Herczeg József ácsmester Vitus nevű legényével feltette a toronyra a csillagot.

Ezután az ácsok és a bádogosok dolgoztak a torony és a tető fedésén.

1820. karácsony szombatján végképp elkészült a templom, a torony és a tető is.

A lelkész ekkor Edelényi Herczeg Sámuel volt. "/P. Szabó Barnabás nyomán/

 

Talán ekkor születtek a népdal ezen sorai: 

Ihajja! Bádogozzák az uszódi templomot!

Ihajja! Kilenc kislány hordja föl a bádogot.

Kilenc kislány kilenc barna legénnyel.

Ihajja! Mindegyik a maga szeretőjével.

A következő építkezésig 80 évet kellett várni.

Megosztás a facebookon

 

 

"1832-1835-ben Uszód kikerült az érseki földesuraság fennhatósága alól. A kalocsai főkáptalan lett a falu földesura. A főkáptalan uralma alatt töltött bő évtized mélypontot jelentett Uszód népének jogviszonyaiban.

A konzervatív új földesúr robotoltatott, természetben igényelte a szolgáltatásokat. Így nem csodálható, hogy Uszód életében is megváltást jelentett 1848. márciusának forradalma, az úrbériség eltörlésének, a jobbágyság felszabadításának történelmi sorsfordulója." - írta Bárth János

"Az egyház lelkipásztora ekkor Decsi Gábor volt. Az ő tollából maradt fenn néhány emlék ebből az időből.

- Ezen háborúban honvédek lettek fiaim, Miklós és Dienes, s mikor e sorokat írom, veszem a hírt, hogy nagyobbik fiam ápr. 20-án Pest alatt kartács golyó által bal karján sebet kapott. 

A mi helységünket s vidékünket illeti, igen keveset szenvedett az ellenségtől. Mindössze vagy kétszer ember és ló élelmet kértek, de nem erőszakoltak. -

Elképzelhetetlen, hogy csak a tiszteletes két fia lett volna honvéd a faluból. Ám sem fővesztés, sem börtön, vagyonelkobzás nem ért senkit. Még Decsi Gábor is a helyén maradhatott." / P.Szabó Barnabás nyomán/

Máté Jánosnétól kapott esküvői fényképen Tóth Károly második, bogyiszlói feleségével látható. 

 

Amit csak egy-egy család emlékezete tartott meg, nem írták le sehova, de adták az utódoknak szájról szájra.

Így tudhatunk Máté Jánosnétól apai ágon élt Tóth József nagybácsiról, "bátyuráról".

Részt vett a harcokban, majd menekülnie kellett. Egészen az arabokig /zsidók/ futott, náluk lelt menedékre.

Sok-sok év után tért haza, az araboknál szokásos hosszú ruhában. Itthon úgy mondták, papi ruhában. Kevéske pénzt is hozott magával, amiből az Árpád utcában vett házat. Sosem nősült meg, leszármazottja nem volt.

 

 

Megosztás a facebookon

Bazsó László és Nemes Lídia esküvői képét lányuk Tamás Bálintné adta közre. A menyasszony 15 éves, a vőlegény 19 éves volt. 

 

A következő években is voltak áradások, ám mégis a francia háború miatt bekövetkezett óriási drágaság okozott nagyobb problémát.

Az árak felfelé szökésével mindenhol a bérek felemelésével igyekeztek lépést tartani. 

Nem úgy a prédikátor fizetésénél. Az nem mozdult már 30- 40 éve.

1811. február első napjaiban Tormásy János püspök Tóth István dunavecsei és Elek Ferenc ordasi prédikátorokat küldte az uszódi gyülekezetbe, hogy ösztönözzék a presbitériumot arra, hogy prédikátorának fizetését felemelje.

Ez a készpénz- és természetbeni javadalom emelését jelentette volna. Illetve, hogy a lelkészjavadalmi földeket az eklézsia ne saját céljaira használja, hanem valóban a prédikátor javadalmához számíttasson. 

A két küldött a környékbeli kisebb egyházak /Benedek, Foktő/ példájára hivatkozott. Ám dolgavégezetlenül távozott. Azt azért ebből a feljegyzésből megtudtuk, hogy Uszódon volt a környék legnagyobb református egyházközsége.

No, azért az uszódiak megmutatták, hogy nem kőszívűek ők, csak éppen uszódiak. Hogy ez mit jelent? /Ma is így van!/ Nem tesznek szívességet, és nem engednek az erőszaknak.

A maguk akarata persze más!

Van belátásuk, de az az ő belátásuk, nem beláttatás. 

Megadták ők a prédikátornak a fizetésemelést, de nem erőszakra, nem a küldöttség előtt, hanem ahogy maguk akarták!

Február 9-én gyűlést tartottak a Helység Házánál Tóth József bíró vezetésével, melyen csaknem mindenben megduplázták a prédikátor javadalmát.

Bár a következő évben a fizetés kiegyenlítése némi zavarba ütközött. Csak negyedévente tudták fizetni a lelkészt.

Mégis a pénzügyi dolgok elrendezésével a belső állapotok rendeződtek. A következőkben nagyobb figyelmet tudtak szentelni a külső fogyatékosságok elrendezésére.

Máté Jánosné adta közre ezt a képet. A fiatalasszonyon papucs van, a férfi valószínűleg épp szabadságon lévő katona. A gyermek az öltözete alapján lehet leány, de kisfiú is, hisz mindkettőt "obonyba" öltöztették bizonyos korukig.

/P. Szabó Barnabás nyomán/

 

 

Megosztás a facebookon

Ezt a régi képet Máté Jánosné adta közre. Az asszony kezében az elmaradhatatlan zsebkendő, a fej bekötése is más, mint ma. A férfin a hagyományos "melegüngös", mellényes, csizmás viselet.

Az előzőekben említett Herczeg Sámuel, feljegyzésében kiemeli az öreg Tóth József helytállását a veszedelemben.

Házát 1808-ban építette téglából.

Udvarára az állatokon kívül több, mint 300 embert fogadott. Amikor a víz átcsapott az udvaron, - a krónika szerint - sütőházát lerombolta, annak törmelékével a házak ajtónyílásait töltötte fel torlaszként a víz ellen. Téglájával az udvaron emelt torlaszt. Fájával a marhák állását emelte meg.

Ám amikor a víz ezeket is elöntötte, régi házának kéményét, konyháját bontotta le, hogy tovább magasíthassa a torlaszait.

Ezzel óvta azok életét, akik nála találtak menedéket az áradás ellen. Közöttük két gyermekágyas anya is volt.

Amikor a falu már megközelíthető volt a jégfal miatt, Paksról szállítóhajók jöttek, hogy a népet a magasabban fekvő településre vigyék. Ott házaknál elszállásolták őket. 

Gróf Kollonich László érsek kenyeret, hordóban ételt, főzeléket szállított a lecsigázott, a fagyos víztől, rettegéstől kimerült lakosoknak.

Isten kegyelme, hogy jóllehet ekkora veszedelmet addig sem nem jegyeztek, sem nem tartottak emlékezetben, mégsem került emberéletbe.

Az év következő része a helyreállítási munkálatokkal telt. 

Újra kellett építeni az összeomlott házakat. Valahogy be kellett indítani a falu életét. Nem kis terhet rótt ez minden egyes házra, családra! 

Mégis volt emellett erejük az összeomlott iskola újraépítésére is. Ennek alapját bővítették először 14 sor téglával, a tanítói lakást egy öllel. 

Ezeket a munkálatokat Benedek János, Benedek Péter, Nagy György János, Csire János végezték.

Lassan helyreállt a megszokott rend a közösségben. Újból élhették őseink dolgos mindennapjaikat, ünnepeiket. Nem hagyták magukat, még ha ideig-óráig a víz volt is az úr Uszódon!

/ A bejegyzésemhez P. Szabó Barnabás kutatási munkáját használtam/

Megosztás a facebookon

Régi presbiterek, akiket még mi ismertünk. Már csak gyermekeik, unokáik élnek falunkban.

Árvíz gyakran sújtotta a múltban falunkat. 1768., 1775., 1779., csupa olyan év volt, amikor bizony Úszód úszott. 

De ami 1808-1809. év telén történt, ahhoz foghatót addig nem jegyzett fel a krónika.

10808. decemberében kezdődött a tragédia.

A Dunán feltorlódott jég a vízimalmokat beszorította, szinte satuba zárta. Tóth József és Nemes István malmait fejszével próbálták kiszabadítani a fagyos ölelésből. Ez nem sikerült. Akkor körbefűrészelték őket, s így mentették ki.

1809. január 29-30-án aztán megindult az olvadás. Ám a baj csak még nagyobb lett! 

Február 6-án megindult a jég, ami a partoktól magasabbra emelkedett. Szörnyű csikorgással ment estig. Akkor megállt az uszódi sziget és könyök között Foktőn felül, a vizet Benedek felé szorította. A töltések átszakadtak, azokat a víz elhordta.

A zádori töltés szakadásain Ordas, Lak, Benedek mezejeit, a benedeki szakadáson Uszód, Foktő, Kalocsa határait töltötte meg a feltornyozott jég. A víz folyását Uszódnak és Kalocsának vette. 

Épp fogyó Hold volt, ami egész éjjel szinte semmi világosságot sem adott. Az emberek az utcákon, kerteken, udvarokon, szállásokon náddal és egyébbel tüzeltek, hogy lássák kocsira rakni a szénát, takarmányt. 

Marháikat dombosabb udvarokra hajtották, házi bútoraikat, gyermekeiket magasabban fekvő házakhoz vitték.

De minden munka haszontalan volt!

A víz átcsapott azokon az udvarokon, amik az előző árvizek alkalmával szárazon maradtak. A házakat ledöntötte, a megrakott kocsikat elvitte, az állatokat megölte. Néhány házba csak befolyt a víz. Ilyen volt Simon István, öreg Tóth József, Samu József, öreg Bazsó János, Símó János, Benedek Pál, Nagy Pál Mihály háza.

Nagy károkat tett a templomban, melyben a székek tetejéig állt a víz, a parókiában térdig. Mindkettő megrepedezett.

Leomlott a Helység Háza, Nótárius Háza, a pápista kántor háza, az oskola.

A víz a faluban február 7-től 18-ig tartott. A földeken sokkal tovább. Sok évnek kellett eltelnie, mire Uszódból ismét az az Uszód lett, ami az árvíz előtt volt.

Az árvíz ilyen pontos lejegyzését a már korábban említett Herczeg Sámuelnek, uszódi prédikátornak köszönhetjük, amit P. Szabó Barnabás munkájában megtalálhatunk.

Ma ilyen árvizektől nem kell tartanunk. Krekó László képén látjuk, hogy a töltés védi a falut. Áradásokkor mégis kimegyünk a Dunára, hogy lássuk a saját szemünkkel is, biztonságban vagyunk-e?

 

Megosztás a facebookon