Nemes Ferenc képe

 

A háború utáni években igyekeztek a gazdák talpra állni. Ám falunkban is, mint az országban mindenütt megkeserítették, gyakran ellehetetlenítették előbbre jutásukat, életüket a beszolgáltatások, a "padlássöprések". A "kulákokat" kitelepítették más házakhoz, vagy hozzájuk telepítettek családokat, elvitték az utolsó marék lisztet is. Egy ilyen alkalommal a nagymama /szüle/, miután már könyörgött a rekvirálóknak, de nem hatotta meg őket, azt gondolván, hogy azok elmentek, s nem hallják őt,  jól elkáromkodta magát, s kívánta azokat mindenhová. Persze, hogy még meghallották!  Azon nyomban börtönbe vitték. A háborúban megbetegedett fia közben meghalt /1951./, de még a temetésére sem engedték haza.

 

"Miután az állam 1948-ban bekebelezte az iskolákat, 1951-ben az egyházi tulajdonú földterületek következtek. Ám az uszódi reformátusok a legsötétebb nyomorúságban is igyekeztek talpon maradni.

1952. április 2-án ünnepélyesen felkapcsolták a templomba bevezetett villanyt.

1955-ben Gál István lelkipásztor 25 éves szolgálat után távozott a gyülekezet éléről. Helyébe "Balogh esperes úr", ahogy az uszódiak emlegetik, érkezett családjával.

1956-os forradalom emlékét egy boríték hátoldalára írt feljegyzése örökítette meg:

"Álmainkban sem mertük volna gondolni, hogy 1956. - igaz fájdalmas áldozatok árán, - de magyar népünk életében a nagy változások, a nagy fordulatok esztendeje lesz, amelynek következtében könnyebbé válik már-már alig vonszolt magyar életünk! Kishitűek voltunk, Isten megszégyenített bennünket váratlan ajándékaival, hatalmasan cselekedve velünk, úgyhogy az egész világ csodájára lettünk..."

                                                                                         /P.Szabó Barnabás munkája nyomán/

A faluban forradalmi, fegyveres események nem történtek. 

Azonban a Községházán tartott iratok nagy részét elégették. Ezért található nagyon kevés adat ott a falu életéről.

Egymást követve 3 termelő szövetkezetet is alakítottak a gazdák. Az első kettőt önszerveződés alapján. A legelső a Zója volt, ezt követte a Dózsa. A szövetkezetbe elsősorban a kevesebb földdel bírók léptek be, hogy egymást segítve jussanak előbbre. De egyik sem volt hosszú életű.

1960-ban agitáltak a következő tsz-be való belépésre. No, ez már nem önkéntes alapon történt! Kevés gazda volt, aki meg merte tenni, hogy ne lépjen be! Nehéz dolguk is volt végig. Még gyermekeik életére, tanulási lehetőségeire is kihatott ez a tettük. 

Így alakult meg az Egyetértés Mezőgazdasági Szövetkezet. Megalakulásától kezdve Holló Mátyás volt az elnöke. Nyugdíjba is innét ment.

Fájó volt, hogy a lovakat, ökröket, kocsikat, földművelő eszközöket be kellett adni a közösbe.

A népesség alakulása

1949-ben a faluban 583 ház volt.          1960-ban 581 ház

1 szobás 413 db                                                  371 db

2 szobás 157 db                                                  193 db

3 - vagy több szobás 13 db                                    17 db

1960-ban 1852-en éltünk Uszódon.

 

Megosztás a facebookon

Halász Lászlóné Varga Erika festménye

 

Ismeretlen nevű katona Uszódról

 

1944. őszén az iskolások az iskolakertebe mentek volna mákot vetni. Akkor jöttek először erre repülők. Az ismeretlen, nagy zúgásra mindenki megijedt, tanítók, gyerekek egyaránt. Elbújni nem volt hova, ezért bevágódtak az árokba, nem nézve, mekkora csalán nőtt abban! Nem lőttek rájuk.

 

1944. november elsejére jöttek be az oroszok a faluba. Mindenki félt.

Jöttek minden irányból. 

Hanyikon agyonlőtték Nemes Ferencet, Nemes Jani nagyapját. Beszéltek akkoriban minden félét, azt is, lehet, hogy nem is az oroszok voltak ezért a felelősek.

Temetni hazahozták. Ám gyülekezési tilalom volt, így a falu lakói egymást figyelték az utcákban, hogy ki ment már el, vártak egy kicsit, majd úgy indultak utána. Így szállingóztak ki a temetőbe. Ott se lehetett a koporsó köré állni, hanem elszórtan, ki-ki a saját hozzátartozója sírjánál várta meg a temetés, elhantolás végét.

A faluban nemzetőrség alakult, akik a Községházánál összegyűlve várták a katonákat. Volt egy idős ember, Nyárasdi Ferenc, aki tudott valamennyire oroszul, ő beszélt velük.

Az ideérkező katonákat házaknál szállásolták el. Nők is voltak velük, így azokkal együtt költöztették be őket.

Járták a falut, összeszedették pl. a kakasokat.

Egyik gazdasszony próbálta menteni jószágát, magyarázta, hogy fogja meg az orosz, mert ő nem tudja. A kakas közben beszaladt az ólba. A katona nem ment utána, félt, csapdába csalják, hanem az asszonyra fogta fegyverét, hogy hozza ki.

Az összerabolt kakasokat elvitték az egyik nagyobb házhoz, ott főzették meg a gazdasszonnyal. Evés előtt odaparancsolták a család gyerekét, kóstolja meg az ételt előttük. Ők is féltek.

A falu szélén, a "Páskomon" szálltak le az úgynevezett gólya repülők. 

Nagy hó esett, a falusiakat kiparancsolták oda havat lapátolni.

Innét akartak átkelni a Dunán, ez volt a terv. 

A falu Duna felé eső részét, a Duna utat, Pétervárt,Pándzsót kitelepítették, egészen a Zoltán Jani bácsi féle házig. Az ott lakókat a közeli utcákban helyezték el. Ekkor már a pincékben, bunkerekben kellett tartózkodni. Járni csak árnyékban járhattak, hogy a repülőkről ne vegyék az embereket észre.

Bunkert szinte minden háznál már korábban ásni kellett, lehetőleg a lakóháztól távolabb. Ezt ellenőrizték is. Volt, aki a trágyagödör mellé ásta, trágyával födte be.

A repülők az átkelés miatt aknázni kezdték a Dunát. Ekkor megtörtént, hogy belőttek a faluba is. Emiatt haláleset nem történt.

Aztán a haditerv megváltozott, nem jöttek többet a röpülők, majd az orosz katonákat is elvezényelték.

Maradtak utánuk a tetvek!

A gazdasszonyok befűtötték a kemencéket, majd a forró, de már nem égető térbe berakták a ruhákat. Így sikerült elpusztítani a kellemetlen vendégeket!

A falu lakói fellélegezhettek.

"Nem kímélte viszont a háború a református egyházközség harangjait. Ezúttal a kisharangot kellett beszolgáltatni. Ezt 1923-ban adományozta özvegy Dömötör Sándorné Simon Zsófia.

A 110 kg-os harang 1944. október 4-i levétele előtt 3 percig szólt a toronyban, majd a másik két harang szavával búcsúztatták el. Leszerelése után a templomban helyezték el felvirágozva, istentiszteleti keretek közt áldották meg. 

Később a harang Érdről került visszaszállításra, s felszerelték eredeti helyére." (P.Szabó Barnabás)

Megosztás a facebookon

Régi uszódi képeslap

 

 

Falunkban a zsidóság viszonylag későn jelent meg.

"A letelepedő népesség főleg a kereskedelemben és a különböző vállalkozásokban találta meg a maga hivatását.

A kereskedés, bolttartás joga a kései feudalizmus korában a városokban, falvakban földesúri haszonvételnek számított. A földesúr nem kereskedett, nem üzemeltetett boltot.Gyakran a jogot a faluközösség vette át árendába. De a közösség sem folytatott kereskedelmi tevékenységet. Itt jöttek a betelepülő zsidó vallású családok a képbe.

A zsidó, mindennapi szóhasználatban boltost, kereskedőt jelentett a közösség szemében. Mezőgazdasági termékeket vásároltak fel, kereskedtek vele: gabonát, gyapjút, állatbőrt, fát.

Az 1840. évi törvénycikk megjelenése után, a 19. század /1800-as évek/ közepén rövid idő alatt megnőtt a zsidó kereskedők, lakosok száma."                   ( Bárth János nyomán)

 

Régi jelenlétükre Uszódon bizonyíték a "Szénáskert" mellett lévő nagyon régi zsidó temető, amit az Önkormányzat tart rendben. Érdemes megnézni, végigtapogatni a kövek véseteit. Régmúlt korról, régen élt emberekről mesélnek.

Valamikor idetartoztak közénk, csakúgy, mint amely családok itt éltek 1944-ig.

Róluk a következőket tudtam meg:

Egyik Hahn /Hán/ család a Hősök terére néző, sarkon álló, valamikor a piactér volt előtte, már régen lebontott házban lakott. Itt volt egy bolt,  a családfő gabona felvásárlással, kereskedéssel is foglalkozott.

A másik sarkon Hahn /Hán/ Dezső lakott a családjával, a mai gyógyszertár épületében. Ő gyógyszerész volt, s a patika is az épület része volt, mint ma.

Hermann Zsigmond boltot üzemeltetett, ahol ma Felnagy Kari lakik.

Hermann Miska szintén boltos volt. Az üzlete az Árpád utcában, ahol ma Tímár Zoli lakik.

Bechék szódások voltak, méteráru boltjuk is volt. Felnagy Kari házával szemben, ahol ma Somodi Katiék laknak a Széchenyi utcában.

A Fő utcán /ma Szabadság utca/ Fischl Manó családjának volt boltja, ahol ma H.Simonné Ilon néni lakik, valamint szemben kocsmájuk, ahol Moravecz Editkéék laktak, a buszmegállónál. Az ő fiuk volt Lázi Miklós. A II. világháborúban katonaként szolgált. 

A zsidó kántorék nevét nem tudtam meg, csak így emlegették őket. A Hábi köz végén laktak házbérben, abban a házban, ahol régen Boldizsár Gabi bácsiék. Volt két lányuk, akik a falusiaknak való ruhákat varrták.

A "zsidó templom" a mai Deák Ferenc utcában állt. Itt laktak később Bógáncs Rózsikáék.

A kép csak illusztráció, nem uszódi zsidó gyermekeket ábrázol.

1944-ben Kalocsán gyűjtő tábort hoztak létre, ahova a környék zsidó családjait szállították.

Az uszódiak kint dolgoztak a határban, amikor lovas kocsikkal, a földes úton vitték ezeket a szegény embereket oda. Ott ültek idősek, felnőttek, gyerekek, akikkel eddigi életük minden percén osztoztak. Mégsem volt szabad még integetni sem nekik, nemhogy szólni hozzájuk, mert azt mondták, aki megteszi, azt közéjük vágják. 

Soha többé nem látták őket.

Lázi Miklós, aki, mint már írtam,  katonaként töltötte a háborús éveket, jött haza egyedül. Ám, mivel senki nem volt már a közösségéből a faluban, hát elment. Nem tudni hová. Többé nem jelentkezett.

 

Megosztás a facebookon

Nyaka János, és Máté Jánosné felmenői

Máté Jánosnétól

Nyaka Erikától

Nyaka János

Katonák, köztük Nyaka János

Pihenő közben

Megosztás a facebookon

Herczeg Erzsike, Marika édesanyja és szülei a II. világháború egy boldog pillanatában.

/ Pálfi Mária, Pálfi Bálint, Kopasz Erzsébet(Csöre néni)/

 

Hogy hol, merre harcolt Bálint bácsi, már nem emlékeznek rá az unokák. A háborúban nem sebesült meg.

Tudják, hogy orosz fogságba esett. Mint másnak, neki sem volt ez leányálom. A hideg, rossz, kevés élelem rányomta bélyegét egészségére. Megbetegedtek a veséi, az izületei. 

1947-48-ban tért haza lesoványodva. Nemsokára megtartották lánya esküvőjét.

A fiatalok kiköltöztek a pusztára, az idősek maradtak a faluban. Bálint bácsi házak nádazásával foglalkozott, Csöre néni piacon igyekezett a megélhetéshez szükséges pénzt előteremteni.

Herczeg Marika nagyon szerette hallgatni nagyanyja meséit régi időkről, piaci rafinériákról, fiatalkorukról.

Arra nagyon jól emlékszik, hogy a szülike egyszer azt mesélte, nagyon szerettek a tyatyával táncolni.

Rádiójuk volt, amin, ha magyar nótákat közvetítettek, volt, hogy táncolni kezdtek.

Egyik ilyen alkalommal éppen befejezték a táncot, amikor hazalátogattak a fiatalok.

Mit láttak? A földes szobában száll a por, az idősödő pár pedig nagyon zihál!

- Hát maguk mit csináltak?

Próbálták az idősek elütni a dolgot mindennel, de végül csak bevallották kissé szégyenkezve: Hát táncoltunk!

A tyatya az 1960-as években meghalt, de Csöre néni még sok-sok érdekes történettel szórakoztatta unokáját, Marikát.

 

 

Tamás Bálint nagyapja

Tamás Bálintné adta apósáról ezt a katonaruhás képet.

Anyósa elbeszéléséből tudja, hogy ő sajnos megsérült a fronton.

Kórházba valahová Magyarországra szállították, de távol Uszódtól, sőt még Budapesttől is. Pontosan már nem tudni, hová.

A katona anyja sokat járt piacra Pestre. Valahogy kijárta, hogy Vácra vigyék át a fiát, hogy meglátogathassa.

Volt, hogy befogott a kocsiba, s egyedül hajtott fel a fővárosba, majd Vácra, csak hogy a fiát láthassa, majd utána a piacon eladja az áruját. Ám hiába volt a sok törődés! 

Itthon temették el.

Sokan vettek részt a II. világháborúban a falunkból. Sokan elestek a harcokban, belehaltak sebesülésükbe.

Emléküket, nevüket a Hősök terén sírkő őrzi.

Sokan voltak, akik hadifogságba estek.

Az orosz fogság kegyetlen volt. Mesélték a visszatértek, megtizedelték őket, s pont a mellette álló barát volt a tizedik. El sem tudjuk képzelni azokat az érzéseket, amik akkor kavaroghattak bennük! Csalánból főtt levest ha kaptak, örültek, mert meleg volt legalább. A fagyos földből krumplit, jószágrépát kapartak ki, hogy enni tudjanak.

Az angol fogság ettől sokkal jobb volt. 

1947-48-ban szállingóztak haza a lesoványodott emberek a fogságból.

Bár minden jót ettek volna, az orvos utasítására csak keveset adhattak enni nekik az első időben.

Megosztás a facebookon

Uszódon ő lett az első állami iskola igazgatója

Máté Jánosné találta nagyanyjánál a képet. Nem tudunk semmit róla: hol készült, ki a középen ülő tanító.

 

1948-ban államosították az iskolákat. Az Uszódi Általános Iskola első igazgatója Mácsai János lett.

Ezt a reformátusok nem nézték jó szemmel, de kénytelenek voltak belenyugodni.

Ekkor öt tanulócsoporttal dolgoztak. 3 református, 2 római katolikus osztály volt, az Uszódhoz tartozó újmajori iskolában pedig 1.

A református templom mellett 2 tanterem, 2 tanítói lakás volt. Ma is áll mindkettő.

Egyikben az Idősek Napközi Otthona működik, a másikat, a külsőt, visszakapta a református egyház. Alkalmanként használják.

A katolikus templom mellett 1 tanterem és 1 tanítói lakás volt. Ma a helyén a sportcsarnok áll.

 

Az épületek felújítására szükséges pénz előteremtéséért sokat kilincselt, majd a munkák végzését is felügyelte.

 

A falu közösségét is ápolta, hisz a felnőtteknek dalárdát, színjátszó kört szervezett.

Az akkori fiatalok, köztük édesanyám, szívesen emlékeznek a próbákra, előadásra.

 

Munkáját túl jól végezte, ezért az lett a jutalma, hogy elég hamar, már 1949-ben a Kiskunhalas-Felsőváros Általános Iskola igazgatójává nevezték ki. 

A kinevezése úgy történt, hogy ha nem fogadja el, megszűnik uszódi kinevezése, munka nélkül marad. Abban a korban nem volt tanácsos szembehelyezkedni a felsőbb vezetéssel. Választása nem lévén, költözniük kellett.

 

Lányai mindig szerető szívvel gondoltak gyermekéveik kedves falujára, Uszódra.

 

Ezért is hozták el személyesen a dokumentumokat falunk iskolájába. Lássuk, ki volt az első állami iskola igazgatója, milyen utat járt be saját erejéből, akaratából, máskor politikai kényszerből.

Megosztás a facebookon