Amikor még kézben vitték ki a halottat

                                               /Magyar Néprajzi Lexikon/

Eddigre a falu bognárja kifaragta kemény fából a fejfát /nálunk gombos fának mondják/,rávéste az elhunyt nevét, régen az életkorát, később a halálozás évét, esetleg, ha feleség volt, mennyi időt töltött házasságban, kivel. 

Uszódon a reformátusoknál háromféle lehetett a fejfa teteje: kocka, gömb, tulipán. Más volt a férfi, a nő és a fiatal jelölése.Utána lehet nézni a Néprajzi lexikonban.

Katolikusoknál fa keresztet faragott, ugyanígy a megadott adatokkal.

A sírnál deszkákra lehelyezték a koporsót, a gyászolók körülállták. A temetés további része nem különbözött a mostanitól.

A férfit mindig, ha szemben állunk a sírral, a bal oldalra tették, a nőt a jobbra.

Az elhantolásnál ismét azok a férfiak segítettek, akik azt kiásták. Ismét egymás kezébe adták a lapátot. Fejhez leszúrták a gombos fát, vagy keresztet. Elhelyezték a koszorúkat.

Nagyon régi korban, a sírhantra a protestánsoknál szokás volt, hogy facsemetét ültettek. Ez általában szomorú fűz volt.

Bár az egyház jelképei között szerepel a pálmafa, ami hasonlít erre, talán inkább nálunk reformátusoknál mégis ebből az ősi hagyományból maradt fenn a mai időkig, hogy a síremlékekre szomorú fűzfa rajzolatát is vésik.

 

Megosztás a facebookon

                                                     Temetési szertartás az udvaron télen

                                                              / Magyar Néprajzi Lexikon/

Minden háznál tartottak egy asztalt a tiszta szobában, amit csak ritkán használtak. Fehér terítő is volt erre az alkalomra, vagy kölcsönkérték.

A faluknak volt gyászkocsijuk. Azt előre meg kellett beszélni, kinek a lovai húzzák majd, mert ahol az elhunyt volt, onnét nem foghattak lovat elé. Azt is megbeszélték, ki hajtja.

Az az ember elment a gyászkocsiért.

Otthon a halott feje alól kivették a párnát, teljesen ráhúzták a szemfödelet, majd leszögelték a koporsót.

Az asztalt kivitték az udvarra, leterítették a terítővel. Mellé raktak két széket is, bár erre senki sem ült. Közben megérkezett a gyászkocsi, ami a Szent Mihály lovát hozta. Ez egy négylábú, karos alkalmatosság. Az asztallal szemben elhelyezték, majd erre rakták a koporsót. Mögé állt a feketébe öltözött család. Megérkezett a pap és a közbenjáró is, akik az asztal mögé álltak.

Nagy melegben igyekeztek mindezt egy fa árnyékába tenni.

A pap az iskolából jó hangú gyerekeket is mindig hívott magával, akik az éneklésben segítettek. Ők 20,50 fillért kaptak ezért a családtól.

Megtelt az udvar, az utca is a temetésre érkezőkkel. A prédikáció, búcsúztató, imádság után a koporsót a gyászkocsira helyezték, majd megindult a menet a temetőbe. Az úton a pap vezetésével énekeltek. Akkor még mindenki.

Az utcán kint álltak azok, akik nem akartak részt venni a temetésen. Így azért ők is elbúcsúztak az elhunyttól.

A kocsi mögött  a pap a közbenjáróval, mögöttük az iskolások, azután a család haladt, majd rokonsági fokban a többiek. Kezükben egy-egy kis csokor, amit a kertben szedtek. A közelebbi hozzátartozók viaszkoszorúkat vittek, amin papír virágok voltak.

Ha fiatal ember volt a halott, azt nem tették a kocsira, hanem barátai, fiatal rokonai egymást váltva vállon vitték ki. Ilyenkor a lányok tiszta fehérbe öltözve kísérték utolsó útján.

Ugyan így történt kisgyermek halálakor is.

                                                               Gyászmenet

                                                       / Magyar Néprajzi Lexikon/

 

Megosztás a facebookon

                                                             Jómódú parasztház udvara

                                                           /Benedek Péter Emlékház Uszód/

Az élet nem állhatott meg a haláleset miatt. Az állatokat etetni, itatni, a teheneket fejni kellett. A család élelmezéséről is kellett, hogy gondoskodjanak, még ha nagy étvágya esetleg csak a gyerekeknek volt is ebben az esetben. Valami egyszerű ételt főztek.

Késő délután már kezdtek szállingózni a feketébe öltözött rokonok, szomszédok.

A tisztaszobában mindig volt valaki a halott mellett. A részvétnyilvánítók ide beléptek, megnézték a halottat, kicsit siránkoztak felette., Majd helyet adtak a következő érkezőknek.

Ők pedig leültek egy kicsit a konyhában, vagy a másik szobában, ahol felemlegették az elhunyt jó tulajdonságait, vigasztalták a gyászolókat. A reformátusoknál nem volt szokás a hangos jajveszékelés, még ha okuk is lett volna rá.

Az asszonyokkal férfiak is jöttek. Ők a gangon beszélgettek. Meg-megkínálták őket egy pohár borral, kettővel.

Arról is szól az emlékezet, hogy volt eset, mikor el kezdték énekelni a halott kedvenc nótáját. No, de a feleség ott termett, haza zavarta az urát, hogy "né szégyöntelenköggyön" ott!

Késő estig senki sem maradt virrasztani, így a háziak ki tudták magukat valamelyest pihenni. Ez egy vagy két este zajlott.

Közben a közbenjáró a családdal, tiszteletessel egyeztette a temetés pontos idejét.

A család összeállította a búcsúztatónak azt a részét, hogy kiket kell megemlíteni benne. Ebben név nem hangzott el.

Úgy is tudta mindenki, hogy kiről van szó! Ügyelniük kellett, nehogy valaki kimaradjon, mert abból bizony harag lett volna!

Ezt eljuttatták a paphoz, aki, mint "írástudó", ezt formába öntötte.

A virrasztási szokásokban volt eltérés a református és katolikus között.

Vagy a temetés előtti délután, vagy a temetés napjának reggelén a közbenjáró vezetésével azok a férfiak, akik ezt kötelességüknek tartották /rokonok, szomszédok, komák, barátok/, kimentek a temetőbe megásni a sírgödröt.

Többen is voltak, egymás kezébe adták az ásót, lapátot. Egy kicsit mindannyian kivették a részüket a sírásásból.

Megosztás a facebookon

 

 

A  környék legnagyobb, legszebb református temploma, melyben impozáns méretű, gyönyörű hangú orgona is található. Most javításra szorul.

 

                A falu katolikus temploma

A falu lakói a két vallás valamelyikéhez tartoztak. Kezdetekben főleg református közösség volt. Később laktak itt zsidó és egyéb vallásúak is. Én elsősorban a református temetkezési szokásokról írok, mivel magam is közéjük tartozónak vallom.

A harangozás rendje azonban nem tért el egyik templomban sem haláleset idején.

A halottat először egy haranggal "kicsöndítötték", majd "verseltek" rá, azaz, megszólalt az összes harang. Nő halott esetén kettőt "csöndítöttek", férfiakra hármat húztak. Ebből lehetett tudni a halott nemét. Ez a mai napig így szokás.

Ha gyermek volt az elhunyt, a "csöndítést" a kis haranggal kongatták.

Ez az első hírharang minden egyházi tagnak ingyen járt és jár.  

Ezután már csak verseltek. Egészen a temetésig. Olyan időközönként, ahogy az elhunyt családja kívánta. Ez elsősorban pénzfüggő volt. Ha esetleg valami miatt elhúzódott a temetés, ritkították a harangozást.

Ezután mentek Uszódon a bognárhoz megvenni, korábbi korokban elkészíttetni a koporsót. Mint már említettem, a koporsóba való lepedőt otthon mindenkinek elkészítették, ám hirtelen halál esetén azt is itt vették meg, csak úgy mint általában a szemfödelet, amivel majd az elhunytat letakarják. A koporsók egyszerűek voltak.

Ezt a család lovas kocsijával vitték haza.

A házban, amikor meghalt valaki, azonnal fekete selyemkendővel letakartak minden tükröt.

A tiszta szoba közepére bevittek egy mosószéket.

A koporsóba terítették a csipkés lepedőt, fejhez egy szép hófehér huzatú párnát helyeztek, majd beleemelték a halottat.

Kezeit vagy imára kulcsolták, vagy a test mellé nyújtották. Ekkor koporsóstól felemelték, s a mosószékre tették. Őt a szemfödéllel, vagy mint korábban említettem, asszonyok, lányok esetében, az általa meghagyott kendőjével mellkasig letakarták.

Ez volt a felravatalozás.

Később, mikor megépült a mai temető területén a halottas ház, ott történt a ravatalozás.

Megosztás a facebookon

                                                            Az egyik jelképe a reformátusoknak

Amikor eltávozott a haldokló a másvilágra, azonnal felkötötték az állát egy kendővel.

Több mindent olvashatunk arról, vajon ez miért történt. Pl. Nehogy démon költözzön a testbe. De inkább az lehet az oka, hogy jobb csukott szájjal látni egy embert, mint eltorzultan.

A szemét azonnal lefogták. Régen pénzérmét is helyeztek rá. Egyes magyarázatok szerint, hogy tudjon Szent Péter kapujánál fizetni.

A halott embert megmosdatták. Ezután rögtön felöltöztették.

A nők mindennapi öltözetétől abban különbözött, hogy alsószoknyából csak egyet adtak rá a sok helyett. Az asszonyok fejét bekötötték, a lányokét nem.

A férfiakat nagyon régen fehér bő gatyába, ezt későbbi korokban a fekete nadrág váltotta fel, fehér ingbe, fekete mellénybe öltöztették. Kalapjukat a mellükre helyezték.

Ezt vagy a családból végezte valaki, vagy pedig az, aki minden faluban felvállalta ezt a teendőt. Az utóbbi esetben pénzzel, s az elhunyt ruhái közül választottal fizettek neki.

Uszódon ezután a halottat az ágyon hagyták. Volt vidék, ahol a szoba földjére lepedőt terítettek, s arra fektették le.

A család nő tagjai azonnal feketébe öltöztek. Még a távoli unoka testvérek feleségei is fekete kendőt kötöttek a fejükre a temetés végéig. Ez ma is így van a falunkban.

Ezután a családtagok eldöntötték, ki lesz a közbenjáró, s azt erre a feladatra felkérték. Lehetett ő sógor, koma, unoka testvér, legjobb barát.

Ettől kezdve ő intézkedett, levéve a terhet a gyászolók válláról. Ez a feladat megtiszteltetés volt. Akadt is rá példa, hogy sértődés lett a választásból!

                                                       A katolikusok jelképei közül az egyik

Legelőször a halottkémet értesítette, később az orvost, aki megállapította a halál beálltát, s meghatározta, hogy mikor kerülhet sor a temetésre, sőt régen a halotti bizonyítványt is ők készítették el.

Ezután ment a paphoz, ahol a harangozást beszélte meg.

                                         

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megosztás a facebookon

Betegápolás, kapcsolat az elmúlással

A parasztemberek életében olyan egyensúlynak kellett lenni , mint a képen látható szikla finom egyensúlya. 

Már életük bizonyos szakaszában készültek a végső útra. Na, nem mindennap ezzel a gondolattal keltek és feküdtek!

Az asszonyok téli időszakban elkészítették a csipkével szegett koporsói lepedőjüket, sőt a férjükét is. Ahogy idősödtek, vagy nagy betegség esetén, meghagyták, melyik szoknyába, réklibe öltöztessék fel majd őket, melyik kendőjükkel kössék be a fejüket.Szemfödélről csak akkor gondoskodtak maguknak az asszonyok, ha volt egy különlegesen szép, vagy kedves vállkendőjük. Akkor meghagyták, hogy majd azzal takarják le őket a koporsóban. "Hiúság! Asszony a neved!" Ha a betegségből ki is gyógyultak, a ruhájukat ettől kezdve összekészítve tartották a szekrényben. Nyaranta kitették a levegőre szellőzni.

Volt, hogy szerencsére 20 év is eltelhetett, míg szükség lett rá.

A katolikusok úgy imádkoznak: A készületlen haláltól ments meg Uram minket! Nem csak a hit szempontjából volt ez fontos!

Hirtelen halál esetén megbomlott az a bizonyos finom egyensúly.

A régi világban otthon történt a betegek, idősek ápolása, gondozása. Ez gyakran nagyon megnehezítette a mindennapi munkák elvégzését. Ezért a családban ebből mindenki valamilyen szinten kivette a részét. A gyerekek is. Közben megtanulták a tapintatot, az idősek tiszteletét, látták, hogyan kell beteget ápolni, elsajátították az ilyenkor illendő viselkedési formákat, tennivalókat.

Nem csak az ápolás történt a családban, de a földi életből való távozás is.

Ezért is lehetett más az akkori emberek viszonya a halálhoz, mint manapság a miénk.

 

Megosztás a facebookon