Szappanfőzés is az asszonyok dolga volt

Szabó Anikó nagyanyja, Varga Mária, a testvéreivel

 

A régi világban semmi sem mehetett veszendőbe a házaknál!

Éven által összegyűjtötték a háztartásban az olyan használt zsírokat, amivel már nem főztek, sütöttek. Ezzel bezsírozták liba, kacsa töméskor az áztatott, sózott kukoricát. De még mindig maradt a pincében lévő edényben!

Majd elérkezett a disznóvágás ideje, amikor ismét került ebbe a zsíros fazékba anyag.

Pl. Külön sütötték ki a hájat, külön a bélről leszedett zsiradékot, s a visszamaradt morzsalékot ebben a fazékban gyűjtötték.

A Dunán régtől fogva folyt a kereskedelem, így lehetőség volt a hajósoktól a lúgkő beszerzésére is, aminek minden háznál kellett lennie. Mellesleg, a mosakodáshoz használt szagos szappant is ők hozták, tőlük vásárolták a falunkbeli asszonyok.

 

Apró, gyöngyszerű lúgkő.

 

 

Az így összegyűjtött zsírokat bográcsba tették, dobtak rá a lúgkőből, majd elkezdték főzni, kevergetni. Addig tartott a főzés, míg kocsonyás anyaggá nem változott minden, ami az üstben volt.

 

Édesanyám mesélte, hogy nagyapám deszkákból ütött össze egy négyszögletes keretet. Ezt a kamra földjére leterített "hamvasra" helyezték. A már nem forró szappankocsonyát, ami sárgás-fehéres színű volt, ebbe merték bele.

 

A bogrács alján szürkés volt a szappankocsonya. Gondosan elválasztották meréskor a széptől. Ezt egy rosszabb edényben a pincében tárolták. A sötét ruhák, konyharuhák mosásához használták.

 

A kamrában megdermedt a keretben a szappan. Levették róla a rámát. Ilyenkor még puha volt. Madzaggal a tömböt vízszintesen ketté szelték, majd nagy késsel kockákra darabolták. Úgy tartották, hogy a dermedő szappan szagától a bogarak is elmenekülnek, tehát tisztító, fertőtlenítő hatása is volt.

 

 

Ezután a padláson a gerendára tették száradni. Sok-sok évig elállt. Ha a külseje beporosodott, azt ledörgölték róla, s használható volt. Akár 10 évig, vagy még tovább lehetett mosni vele.

 

De szappant nem csak télen főztek a parasztasszonyok, hanem akkor is, ha egy állat elpusztult.

Nyáron a kondában megharapdálták egymást a disznók, s a gazda látta, már nem lehet megmenteni, akkor gyorsan levágta.

A szőrét leperzselte, majd feldarabolta. Azután csontostól a bográcsba tették a lúgkővel együtt. Ekkor a szappanfőzés jóval tovább tartott, de a végeredmény ugyanaz lett. A bogrács alján maradt szürkés szappanból kiszedték a csontokat, s vitték a pincében lévő edénybe.

 

Nagy érték volt a szappan! A szegényebb asszonyok egy-egy darab szappanért is elmentek kisebb munkákat elvégezni.

 

 

A kukoricának minden részét hasznosították

Téli esték, kora tavaszi morzsolás

 

Tóth Julianna 16 évesen /Szabó Anikó édesanyja/

 

Téli estéken a padlásról, vagy a góréból egy-egy kosár kukoricát lehoztak, azt lemorzsolták. Ez pár napra elég volt az állatoknak.

Vagy a kezükbe fogott morzsolóval, vagy egy csutka segítségével végezték ezt a munkát.

 

 

1964-ben sok-sok fényképet készítettek falunkban lakodalmakról, munkákról. Ez is akkor készült.

 

Emlékszem gyermekkoromból, mennyit játszottam a lemorzsolt csutkákkal. Kalickát építettem belőlük.

Ahogy nőtt a vetési terület, szükség lett a hatékonyabb munkavégzésre. Először a kézzel hajtott morzsolók terjedtek el.

Édesapám nagyapámét később villanymotorral hajtatta meg, még ma is működik, szükség esetén használjuk is!

 

Azután kis, traktor működtette morzsolók is megjelentek. Nálunk Szalai Feri bácsi volt a fűrészes is, a morzsolós is.

Kora tavasszal beállt hol az egyik, hol a másik udvarra. Addigra ott volt a család apraja, nagyja. Mindenkinek akadt tennivaló!

A férfiak a góréból hordták kosarakkal a géphez a csöves kukoricát, amit a gyerekek raktak tele. Az asszonyok "etették", dobálták a garatba. Idősebb férfi a kijövő csutkát vasvillával kotorta ki a szem közül. Ismét férfiak zsákokban felhordták a szemes takarmányt a padlásra.

 

A kukoricának minden részét felhasználták.

A szárat késő ősszel a férfiak csumavágó kapával kivágták, összekötözték, kúpokba rakták. Amikor ráértek, behordták az udvarokra. Ezt, akár csak a csuhét a tehenek, birkák etetésére használták. A kemény szárat, amit már nem tudtak azok tovább rágni, kiszedték előlük, összekötötték, megszárították, majd a kemencében fűtöttek vele. Ez volt az "ízék".

A csutka végén maradt szemeket előbb még kézzel lemorzsolták, majd begyújtáshoz, fűtéshez használták.

Ebből készítettek a kislányoknak csutka babákat is!

 

 

A kukorica munkáihoz nem szoktak napszámosokat fogadni, hanem a családdal és a segítségekkel végezték el.

 

A tengeri nyári, őszi munkái, és a közösségi élet

 

Szabó Anikó szüleinek esküvői képe: Tóth Julianna, Szabó János

 

Szabó István, Borsi Éva, Tóth Bálint, Szabó János

/Bazsó Lászlóné Juliska apja, Tóth Laci szülei, Szabó Anikó apja/

 

A kukoricát nyáron lovas ekével ekézni, kapálni, töltögetni kellett. Akkor még úgy tartották, hogy a támasztó gyökereit is föld takarja. A "sargyút" le kellett törni, ahhoz le kellett hajolgatni.

Uszódi búcsúra illett másodszor is megkapálni. Utána töltögető ekével csak megekézték.

Nagyon kellemetlen volt, ha az ekézés után még kapálni is kellett, mert akkor már nagyon meleg volt a nagyra nőtt kukoricában. A levele pedig felhasogatta a karon, nyakon a bőrt. 

Szedése szeptember végén, október elején került sorra. Ilyenkor egymásnak segítettek a családok.

A gazda vesszőkosarakat pakolt a szekérre, feltette a csumavágó kapát is. 

A szedők a terület közepén gyorsan lekaptak 4-5 sort. A gazda kivágta a szárat, kihordták. Ezen a nyíláson állt be a kocsival.

A csöveket lazzal együtt törték le, dobták a kosárba, majd onnan a kocsira öntözték. Ha egyik darabbal végeztek, mentek együtt a következő darabba. Ha a szekér megtelt, azt hazavitte a gazda, vagy, bár fért volna még rá, de az másé volt, akkor is külön szállították haza.

A munka késő délutánig tartott.

Otthon ellátták az állatokat, az asszonyok gyorsan rittyentettek valami vacsorát. /Lásd: uszódi egyszerű paraszti ételek/

Este, sötétedés után sámlikkal, gyalogszékekkel felszerelkezve mentek a megszedett kukoricát fosztani.

 

 

 

Ez volt ám a szórakozás! Beszélgettek, pletykálkodtak, énekeltek is.

A gyerekeknek is nagyszerű játék volt! Velük túratták le a rakást, játszhattak, bukfencezhettek a lazban.

A legszebb csövekről csak lehúzták a csuhét, megkötötték, félredobták vetőmagnak, kásának, málénak.

Ezeket a csöveket felkötözték száraz, szellős helyre.

Az állatoknak szánt termést fosztás közben vagy a padlásra, vagy a góréba öntözték.

 

Kukorica vetése, az állóképesség, ritmusérzék, tűrőképesség próbája

Kaczúr Julis néni és Kiss Pista bácsi esküvói képe

 

 

Szent György napja van! Az állatokat ettől kezdve hajtották a legelőre. 

 

Most még tart a kukorica vetésének az ideje. Április 10-e után lehet kezdeni, s szükségből akár május közepéig is a földbe kerülhet.

Kukoricát őseink az ország más részeihez képest korán kezdtek termeszteni. Ám eleinte csak étkezési célra, a kis kertekben.

Darát, lisztet őröltek belőle. Ebből készült a kukorica kása, a málé, valamint ínséges időkben a kenyérliszthez is kevertek.

Jóval később termeltek annyit, hogy állataik etetésére is használják!

 

A gazdák földjei, kertjei több helyen voltak. Ez egyrészt a földrajzi adottságok miatt, /sok mocsár, láp/a vetésforgó betartása okán, de azért is, ha egy darabot elver a jég, másutt még lehessen bízni a termésben.

 

A vetésnek két módja volt még az 1950-es években is.

 

Az egyik, amikor az ősszel felszántott, tavasszal előkészített talajba ló húzta vetőgéppel került a mag. Ez korszerűnek, hatékonynak számított, hisz egy ember is el tudta végezni.

 

A másik, ősi módon akkor vetették a magot, ha ősszel a földet nem tudták felszántani, esetleg csak a búza helyét "megkeverték". Ez lehetett esős ősz, téli árvíz miatt, vagy betegség esetén is.

Tavasszal kiment a gazda lovas ekével és vele ment egy nő a családból. 

A férfi elkezdte a szántást. A föld hosszában végig borított két ekényit. A harmadik ekenyomba került a vetőmag.

 

De hogy?

A nő mezítláb, kötényében vetőmaggal ment a gazda után. Jobb lábbal kis lépést előre lépett, sarkával lyukat vájt a földbe, a kis gödör mellé lépett ugyanezzel a lábával, miközben a kötényből 2-3 szem vetőmagot dobott bele. Bal lábával betakarta, rálépett, majd ismét a jobb lábbal előre, stb.

Bizony, hideg időben majd lefagyott a lábuk, amikorra végeztek!

Próbálja ki, aki szeretné tudni, milyen állóképességet, ritmusérzéket, összeszedettséget kívánt ez a munka, otthon! Folyamatosan végezve garantált a láb,a csípő megmozgatása!

 

Az ilyen munkák esetén jól jött a kalória a reggeli kukorica kásából, aminek a tetejére vöröshagymát fonnyasztottak zsíron, dobtak bele törött paprikát. Ezzel meglocsolták a kásás tálban szétterített aranysárga ételt. Ha még volt, szalonnát is sütöttek a tetejére. Kenyérrel ették.

 

Földművelés Uszódon

Régi katonai térképek falunkat Uszott néven mutatják.

Nincs ebben semmi meglepő, hisz a Duna állandó veszélyt jelentett áradásaival, de a környezet is vizenyős, mocsaras volt.

Erdők vették körül településünket, amelyekben még megtalálható volt a szilfa, amelynek terebélyes koronája volt. Belőle égették a legjobb hamuzsírt is. Ma már alig-alig láthatunk belőlük.

 

Ősi gyümölcsösök terültek el itt-ott, amelyeket nem emberkéz ültetett, de gondozott. A "szügetben" is a rétek, nyilasok mellett gyümölcsösök is voltak. A termést aszalták, lekvárnak főzték.

Kevés termőföld állt őseink szolgálatában a falu közelében.

Ezek is inkább kertek voltak, ahol az asszonyok elsősorban zöldségféléket termeltek.

A dunai hajósokkal kereskedtek, majd ők is elkezdtek piacozni. Elsősorban petrezselyemmel, sárgarépával, babbal, vöröshagymával, fokhagymával, káposztával bíbelődtek ezekben a faluhoz közeli kertekben.

 

Régebbi bejegyzésemben részletesen említettem már, hogy gabonanövényeket az Érsekségtől bérelt, távolabbi területeken tudtak csak termelni.

 

Földjeiket ökör, ló húzta ekével szántották, boronálták, hengerelték.

Már a Tsz-ek megalakulásának idejében készült a kép.

A gabona növények közül búzát, árpát termeltek a leginkább.

A vetőmagot a maguk elé kötött, keskeny, egyenes szabású kötényből szórták ki a férfiak az előkészített területre, majd boronálták, s a kiszáradástól védve lehengerelték. A vetésnél nagyon fontos volt az egyenletesség, ezért igyekeztek szélcsendes időben vetni.

Ne gondoljunk a kezdeti időkben nagy területekre! 

Csak saját családjuk és állataik eltartására volt elegendő a termés! 

A munkából a gyermekek sem maradhattak ki!

Előbb a baromfiak ellátását bízták rájuk. A kislányok a nagyobbacskákkal tavasztól őszig libákat őriztek, legeltettek.

 Reggel kihajtották őket a gyepre, aratás után a tarlóra. Vittek magukkal egy kis kendőbe kötve elemózsiát, korsóban vizet.

Késő délután tértek csak haza. 

Közben volt idejük mindenféle közös játékra, amit a nagyobbak tanítottak nekik. Mindig kedveltek voltak a lakodalmat utánzó játékok.

Amikor már tudtak a kútból vizet húzni, elbírták a vödröt, rájuk hárult a disznók, tehenek itatása, etetése is.

Szegényebb, sokgyermekes családok 10 év körüli fiai béresnek álltak azokhoz, ahol szükség volt a segítségükre. Előfordult, hogy attól a háztól is nősültek.

 

Érdekességek, amik piacra járáskor estek meg

Az első három fényképet K.Tóth Juliska küldte

Nagy levarrt kosarakban szállították a salátát, zöldséget, sárgarépát, retket, hagymát.

 

Látszik a hajó neve: Dunaföldvár, a zsákokon a rájuk ragasztott cédula.

Kofák a stégen.

Többször előfordult sok termény esetén, hogy eleve úgy indultak föl B.pestre, hogy egymás utáni két piacon is ott maradnak.

Ekkor volt idejük bejárni a főváros fontosabb üzleteit, ahol szép szoknyának, réklinek való selymeket vásároltak az asszonyok, bársony kelméket. Így eljutottak a Váci utcába, a Petőfi Sándor utcába. Megismerték a városnak a fontosabb részeit.

Szívesen járták be Corvin áruház emeleteit is.

Itt történt megy egy alkalommal, hogy nagyapám, néném, édesanyám lepakolták a csomagokat a sarkon, rábízták nagyapámra, míg ők szétnéznek az áruházban. Ekkor délután volt. Az asszonyok hol ide, hol oda néztek be, válogattak, járták az emeleteket. Élvezték az itt már működő mozgólépcsőt is. 

Bent mindenütt világos volt, elveszítették az időérzéküket.

Kint közben besötétedett. Nagyapám már le s föl járkált, azt gondolván, őt bizony ott felejtették, mire a vásárlás lázában égve megjelentek anyukámék. No, Tyatyától megkapták a szidást!

Este Lesnik Julcsa néniékhez mentek aludni. Ott ágyat lehetett bérelni éjszakára. A néninek valami kötődése volt a falunkhoz.

A Gellért fürdő

Egy ilyen kétpiacos alkalommal történt meg a következő eset is.

Az asszonyok piac befejeztével eldöntötték, mivel nem messze volt a budai oldalon a Gellért fürdő, ők bizony meglátogatják!

Ám közös kabinban való vetkőzéshez túl szemérmesek voltak, ezért mindenki külön váltott öltöző kabint magának.

Igen ám! Csak ezután derült ki, hogy akkor, ott csak egy fehér "mellyes" kötényben volt engedélyezett a fürdés, amit ott kaptak. 

Vonultak ám a hátul meztelen, elől kötényes kofaasszonyok szép libasorban!

Elől a legbátrabb, jó termetes asszonyság, s mögötte a "keszeg", majd a többiek. Nesze neked szemérem! Egymást hátulról látva, majd megpukkadtak  a nevetéstől, s alig várták, hogy a vízbe merülhessenek.

Ott kifundálták, visszafelé milyen sorrendben vonulnak. Ám ekkor sem maradt el a hahotázás!

Ezt az alkalmat a  mai napig emlegetik, akik élnek még az akkori fürdőzők közül.

A Kis pipa vendéglőről már esett szó az előzőekben. Említést érdemel még a másik hely, ahol enni szoktak. Ez volt a Fehér Ökör. Ide csak akkor mertek bemenni enni az asszonyok, ha férfi is volt velük, pedig jól főztek, s olcsón ehettek. Itt sok volt az ittas ember, volt "talponálló" része is, s emiatt féltek a nők, még ha többen is voltak.

Sok-sok érdekes történetet lehetne még elmesélni, ami a piacozások alkalmával esett meg. Ám emlékidézőként talán ennyi is elég. Akinek van érdekes története ezzel kapcsolatban, írja meg, s én igyekszem megosztani, mint tettem eddig is.