Az egyik legnagyobb ünnepünk a Karácsony. Ennek méltó megünneplése a régi időkben is nagyon fontos volt. A ráhangolódást az adventi vasárnapokon való istentiszteleteken való részvétel, valamint az egész ház kitakarítása jelentette.

A takarítás azonban kissé bonyolultabb volt, mint a mai időkben!

Előtte napokban tiszta ágyneműt húztak, a "vetött" ágyak világos takaróját kimosták, kivasalták, ahol úgy volt megvarrva, ott "kormizták". / Az egy a mai hajsütőhöz hasonló vasszerkezet volt, amivel hullámokat vasaltak a terítőkbe/.

A sublatról lemosták a terítőt, amíg száradt, a rajta tárolt edényeket mind elmosták. Ezek elsősorban szép bögrék, poharak, tálak voltak, amit csak jeles alkalmakkor használtak.

Az ablakokról lemosták a függönyöket, keményítették, vasalták őket. Az ablakot már előtte megtisztították, így azt csak áttörölték mielőtt visszarakták a függönyöket.

 

A szobák, "házak", földesek voltak, ezért, mint minden szombaton, karácsony "szombatján" is a lótrágyát vízzel sűrű lévé keverték, ezzel dörgölték át a padlót. Ettől simává vált. Amíg fel nem száradt, addig nem lehetett oda belépni.

Ádám, Éva napján csak egyszerű ételt főztek, mondván: "Maj a zinnepbe úgy is jót öszünk!"

Viszont ekkor egész kemencével sütötték a diós, mákos kalácsot, túrós lepényt, kulcsos kalácsot, ami kiállta az ünnepeket is. Ha még disznótor előtt voltak, ide betették cserépfazékban a töltött káposztát is másnapra megfőni.

Ezen az estén templomba mentek, készülve az Úrvacsorára. A viselet ilyenkor nem volt kifejezetten ünnepi.

Hazaérve, az 1940-s években már a gyerekek egy kis fenyőt díszítettek. Legtöbb házban ez a sublatra került. Díszek nem voltak rajta, de szaloncukor azért akadt. Igaz, hogy egyik évről a másikra eltették a papírjait, s volt, hogy azokba kockacukrot, diót csomagolva kerültek ismét díszként a fára. Egy-egy narancs is jutott ajándékba, ha jártak piacon Pesten. 

Este a szobában levő asztal alá egy kis szalmát terítettek, volt, ahol kosárban kukoricát vittek be.

Karácsony első napján tyúkot vágtak, amiből húslevest főztek, ám félig főtt állapotban a húst átszedték a pörköltszaftba, abból lett a tyúkpörkölt tésztával. Másnapra maradt a töltött káposzta. A kelt tészták már ott voltak desszertnek.

Karácsony első napjának reggelén nem ettek semmit, mert mentek a templomba az istentiszteletre, ott Úrvacsoráztak, az volt az első falat, korty aznap.

Ezen a napon az asszonyok, lányok sötétebb szoknyába öltöztek, bársony kendőt kötöttek, esetleg bársony kabátot vettek fel. Komoly, elegáns, ünnepi volt ez a viselet.

Haza érve köszöntötték az esetleg otthon maradt időseket, betegeket: "Több Karácsonyt érjenek egészségben, békességben!"

Délután elmentek Karácsonyt köszönteni a közeli rokonokhoz is. 

Nagyapám, mint oly sok más férfiember a falunkban, a János nevet viselte, nekik a névnapját Karácsony másnapján ünnepelték. 

Nagyanyám ilyenkor halkocsonyát készített és frissen sütött úgynevezett pékkiflit, ropogósan. Ezzel kínálták nagyapám barátait, akik akkor este sokáig töltötték az időt náluk beszélgetéssel, kártyázással. Késő este odaértek a muzsikások is, ekkor kezdődött a nótázás, ami akár éjfélig is elhúzódott. /Az asszonyok névnapját nem ülték meg./

 

Karácsony másnapja kissé ráérősebben telt. Templomba menet, ebéd, esetleges elmaradt köszöntések. Én is emlékszem, volt ahol ilyenkor már kocsonyával kínáltak bennünket, mert megvolt a disznótor. 

A régi korokból sajnos eddig nem került elő fénykép, nagy sajnálatomra így ezzel nem tudom mostani írásomat illusztrálni. Kérem, aki olvassa, esetleg birtokában van ilyen fotó, ha teheti, juttassa el hozzám!

A régi Karácsonyokról szóló megemlékezésemet református szokások alapján írtam. A római katolikusok szokásai ettől kicsit eltérnek. A kiegészítéseket szívesen fogadom.

 

 

Megosztás a facebookon

 

Áldozócsütörtök

 

A keresztyén egyház legősibb ünnepei között tartjuk számon a mennybemenetel napját, habár a kezdeti századokban különböző napokon emlékeztek meg a a feltámadott Krisztus mennybemeneteléről a húsvét és pünkösd közötti időben. Ez Húsvét utáni 40. napon, csütörtökön van. Az áldozócsütörtök elnevezés magyar szóalkotás, amit mi, protestánsok, továbbra is használunk.

Uszódon a lányok ezen a napon fehér réklit, fehér selyem felső szoknyát, fehér fehér kötényt viselte templomba menetelkor. Hűvösebb időben fehér kötött, horgolt pruszlikot is magukra vettek. Lábukra fehér harisnya, szandál került.

A kép 1953 körül készült

 

A lányok kezében ott az énekeskönyv és az elmaradhatatlan zsebkendő, valamint a virág.

Konfirmáció

A szó jelentése megerősítés. Az első úrvacsorát megelőző felkészítő tanítás, melynek célja a hitbeli megerősítés. Ez mindig a 14 évet betöltőket érintette. Ők az áldozócsütörtököt megelőző hónapokban a hittanoktatás mellett un. KÁTÉ-ra is jártak, ahol a majdani vizsga kérdéseire adott válaszokat tanulták meg, értelmezték. 

A 19. század(1800-s évek) második felétől a korábbi nagypéntek vagy húsvét helyett vált szokássá a vizsgát áldozócsütörtökön tartani.

A vizsga fontosságát, ünnepélyességét jelezte, hogy a presbitérium és a gyülekezet előtt zajlott. Kezdetben a délelőtti istentisztelet keretében, majd az idő előrehaladtával délutánra tolódott ez az alkalom.

Nem csak a gyülekezet, de a család életében is nagy napnak számított, utána általában otthon vendégséget ültek, ahová a már az egyház teljes jogú fiatal tagjának keresztszüleit is meghívták. 

Ezt bizonyítja az is, hogy már régen is igyekeztek megörökíteni fényképeken a vizsgán átesettek csoportjait. Az Uszód könyvben ezért lehet olyan sok kép erről az alkalomról. 

 

Ez a konfirmálókról hozzám eljuttatott kép 1934-s születésűekről készült. 

A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott egyházi ünnep, amelyen a Szentlélek kiáradását ünnepeljük.

"Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte a házat, ahol ültek.

Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre.

Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy ahogyan a lélek adta nekik, hogy szóljanak."

Nálunk ezen az ünnepen az asszonyok, lányok nagyon megadták a módját a viseletnek. Ilyenkor már legtöbbször jó idő volt, lehetett lengébben öltözni. A fehér selyem réklihez színes selyem szoknyát, fekete kötényt vettek magukra. A fejüket világos selyem, bársony, szövet kendővel kötötték be.

Régen elképzelhetetlen volt, hogy fejkendő nélkül üljenek be az asszonyok a templomba, ez csak a lányoknak volt lehetséges.

Persze, mint minden, ez is változott az idők folyamán. 

A képet Bedi Gyula készítette.

Az istentisztelet végeztével úrvacsora osztásra került sor.

Először a presbiterek járultak körben az úrasztalához kenyérért, majd a következő körnél a kehelyből egy kort bort ittak. (Régen csak férfi lehetett presbiter)

Ezután a frissen konfirmáltak következtek, akik most vehettek magukhoz először úrvacsorát. Természetesen elöl a fiúk, majd a lányok.

Végül az asszonyok vonultak ki.

Nálunk egyedi szép szokás, hogy az éppen úrvacsorázónak hozzátartozói a padokban felállva mutatják összetartozásukat vele.

 

 

Asszonyok ünneplőben - Bedi Gyula fotója

Pünkösdöt köszönteni délután elmentek egymáshoz az emberek. Gyermekek szüleikhez, unokák nagyszüleikhez, közeli rokonokhoz.

Pünkösd másnapja hasonlóan zajlott, de már mindenki abban a szoknyában, rékliben ment a templomba, amiben kedve tartotta, ám még mindig nagyon ünnepi öltözetben. 

Samu Ernától származik ez a fotó.

Amikor a viseletünkről írok, mindig hiány marad bennem, hiszen a férfiak, legények öltözetéről nem esik szó. Az ő öltözködésüket leginkább csak az évszak határozta meg. A "melegüngök" színét változtathatták, vagy hidegben kabátot is viseltek. Most mégis álljon itt két régi fénykép róluk is szintén Samu Ernától.

 

Megosztás a facebookon

 

Virágvasárnap Húsvét előtt egy héttel van. Ekkor minden lány és asszony igyekezett szép színesbe öltözni. Előkerültek a színes virágos selyem, bársonyszoknyák a hozzávaló színes réklikkel, bordó, kék, zöld nyomott virágos fejkendők. A lányok jó idő esetén kendő nélkül mehettek a templomba. Fekete kötényt kötöttek. Nyakukba a gyönyörű virágos selyemkendőket tették, hátul a derekukon megkötötték. Kezükbe vették a "csontborítású", aranyozott csatos énekeskönyvet, a szép fehér díszített zsebkendőt. Az éppen nyíló virágból mindig fogtak hozzá pár szálat. Ha más nem volt még, hát rozmaring ágat törtek.

 

A reformátusok a Húsvét előtti böjtöt nem tartották olyan szigorúan, mint a katolikusok. Ám Nagypénteken ők is igyekeztek zsír nélkül és hús nélkül étkezni. Akkor még nem volt szokott ilyenkor a halétel, az csak a későbbi korokban vált azzá. Bár még ma is hallom, hogy főleg az idősebbek nem halat fogyasztanak ezen a napon.

Legtöbb háznál ebédre fehér bablevest főztek sok zöldséggel, csipetkével. Rántás helyett tejfölbe kevertek egy kis törött paprikát, azt tették rá. Ezután lehetett a második fogás valamilyen édes tészta: diós, mákos, vagy mákos barátfüle.

 Ezen a napon a templomba sötét ruhába öltöztek.

A pendely fölé csak, mint hétköznapokon, a kis hurkafart kötötték. Erre felvettek 3-4 db kopottabb karton, pargit szoknyát. E fölé került a fekete vagy sötétkék delin vagy szövet szoknya.

A rékli is sötét volt, fekete vagy sötétkék. Maguk elé kötötték az ünnepi fekete kötényt. Templomba csak a lányok, és csak jó időben mehettek hajadonfőtt. Fejüket nagypénteken fekete szövet kendővel kötötték be.

Ha szükségét érezték barna pruszlikot öltöttek.

Hidegebb idő esetén sötétbarna, sötétkék bársony, vagy zsenília kendőt fogtak a vállukra.

Ritkán, de előfordult, hogy szükség volt még belinerre, ami a fiatalabbaknak barna volt, az időseké fekete.

Ez az öltözködés a szomorúságot, a gyászt volt hivatott jelezni ezen a napon.

Nagyszombaton napközben kerülték a hús és a zsíros étel fogyasztását. Sóba-lébe csuszás krumpli jött legtöbb háznál szóba. Ezt a következőképpen készítették: 

Hideg vízbe feltették főni a megtisztított zöldséget, sárgarépát, elég sok összedarabolt krumplit. Megsózták, kockára vágott vöröshagymával tovább főzték. Tésztát gyúrtak, vékonyra nyújtottak, csuszává szaggattak, vagy nagy háromszögre metéltek. Belefőzték a levesbe. Ezt is tejföllel dúsították. Jó sűrű leves készült, amivel jól lehetett lakni.

Ezen a napon sült a kenyér, reggel már lángost reggeliztek.

Előző este már beáztatták hideg vízbe a sonkát. Szombaton tiszta vízben feltették főni, s a forrás után lassan, alig gyöngyözve puhult a finomság. A lében hagyták kihűlni. A sonka levében főzték meg keményre a tojásokat. A kevésbé vallásos házaknál, no meg ahol több gyerek is volt,  azt mondták, ha feljött az esthajnal csillag, hozzá lehet kezdeni a sonkaevésnek a friss kenyérrel. A katolikusok elvitték megszenteltetni, s csak mise után ettek belőle.

 Húsvét vasárnapján tyúkhús levest főztek, s ha hozzájutottak, birkapörköltet. Ha nem volt birka vagy marhavágás a faluban megtette a kakaspörkölt is. Utána a kemencében lekváros, diós kiflik sültek.

Az asszonyok, lányok templomi öltözete ezen a napon elegáns volt.

Nagy fart kötöttek, fehér, keményített alsószoknyákat, rá selyem, bársony szoknyát vettek fel. Fehér rékli, fekete selyem, bársony fejkendő, fekete kötény illett. Jöhetett a szép selyemkendő a nyakba. Hűvösebb időben fehér angóra pruszlik melegítette őket. ha nagyon kellett, fehér beliner kendőt fogtak a vállukra, de nem kötötték hátul meg.

 

Sári a templomban

 

Horváth Erzsi és Annus néni készülődés közben

A férfiak öltözködése igazodott az asszonyokéhoz, lányokéhoz. Az élénkebb színű "melegüngöket" ők is virágvasárnap és húsvétkor viselték a fekete kis mellénnyel, fekete csizmanadrággal, fényesre vikszelt fekete csizmákkal.

Húsvét hétfőjének reggelén Uszódon is szokás volt a locsolkodás. A lányokat a kútnál öntötték meg vízzel a legények, de elsősorban a nagyobbacskákat a nagy fiúk, az udvarlók. Csapatokban jártak, munkálkodásukat a lányok egy pohár borral, ha már kedvesebb volt a legény, ennivalóval is megkínálták. Illett a fiúknak egy kicsit leülni, mielőtt tovább mentek. Az volt a legkapósabb lány, akinek többször is át kellett öltözködnie.

Kis fiúk, nős emberek régen nem locsolkodtak. Később került szokásba, hogy ezek is eljártak, kislányokat, asszonyokat is meglocsoltak, s a tojásfestés is ekkor vált elterjedt szokássá.

 

Mindez csak az istentisztelet kezdetéig tartott, hisz oda mindenkinek mennie kellett ekkor is. 

Délután a lányok szépen felöltözve, karon fogva sétáltak le a Dunára.

 

 

Benedek Péter megfestette a mai Árpád utcán sétálókat, a házak előtt üldögélőket.

 

 

 

 

Megosztás a facebookon

Lányok magyar ruhában

Fehér ruhában, piros gyöngyös pruszlikban táncolják végig az utcát

Nem is olyan régen, igaz nem Uszódon, hanem vendégségben

Fokalatt a menet  legutóbb

Késő délután lett, mire a vidám ment bejárta a falut, lement a Dunára is, majd visszatért a kiinduló pontra. Ekkor legények, leányok hazamentek átöltözni az esti bálra. Minden csőszleány anyja vacsorára várta leánya csőszlegényét. De csak ekkor, máskor az udvarlók nem ehettek a lányos háznál!

A bálba együtt mentek. Ott volt szinte az egész falu apraja, nagyja! No a gyerekek az öregekkel maradtak otthon. Elkezdődött a mulatság.

A kisbírónak fontos feladata volt ekkor is.

A szőlővel díszített terem mennyezetéről a legények a lányoknak szőlőt próbáltak lopni. Ám, ha a kisbíró észrevette, bírságot kellett fizetnie a lopónak!

A nagy mulatságban libbentek a keményített szoknyák, repültek a szalagok!

A mulatság tetőfokán előkerültek azok az uszódi táncok is, amelyek játékosságuk révén egy kicsit intimebb kapcsolatot engedtek meg a fiataloknak. Ilyen volt pl. a Kacsingatós,

Valamint a Párnatánc

Éjfél körül a bíró megvette a bírónénak a plafon közepére felfüggesztett szőlővel teli kosarat. Ennek az ára, valamint a szőlőlopásból származó pénz a kocsmárosé lett. Egyéb haszna az italfogyasztásból származott. A férfiak, legények bort ittak, az asszonyok, lányok szódát. Volt egy idő, mikor a legények "szalonfröccsöt" vettek a lányoknak, amit azok maguk között körbekínáltak. Hogy ez mi volt? Állítólag császárkörte likőr szódával. Nagy szó volt, ha egy leány ilyet kapott a legénytől, hát a kínálás egyúttal büszkélkedés is volt.

Jól kitáncolták magukat a fiatalok, jól kinézelődhették magukat az idősek, hát mindenki elégedetten feküdt le.

Megosztás a facebookon

A kép külön érdekessége, hogy még csak így állt Darabos Bandiék háza.

Régen az úgy volt, hogy a kocsmáros szólt a fiataloknak, hogy mikor akarja tartani a szüreti bált.

A legények elkezdték a szervezkedést. Ki öltözik be és lovagol majd, mint csőszlegény. 

A csőszlegények meghívták csőszlánynak, akinek udvaroltak.

A bálhoz legközelebb házasulandó jegyesek lettek a bíró és a bíróné.

Már csak egy jó kiállású, erős legényre volt szükség, aki a kisbíró szerepét vállalta.

A bál napján a kocsmáros feldíszítette a termet, a plafonról szőlőfürtök lógtak, középre pedig szőlővel telt kosarat kötöttek. Ezeknek a bál folyamán szerepük volt.

Ebéd után mindenki szépen felöltözött, A legények fehér bő gatyába, a lányok volt, hogy magyar ruhába, volt, hogy fehérbe piros gyöngyös pruszlikkal.

Csőszlányok a párjaikkal

A legények lovon mentek a lányokért. Azok szép zsebkendőkkel díszítették a lovat a szemellenző mögött.

Gyalog, a lovat vezetve együtt mentek a kocsma elé. A bíróért hintó indult, majd úgy mentek a bírónéért.

A bírónak hosszú szárú pipa dukált, mint a régi igazi bíróknak. A bíróné menyecskének öltözhetett életében először.

Amikor muzsikások is megérkeztek, akikről a kocsmáros gondoskodott, a csőszlányok legtöbbször kocsikra szálltak.

A kisbíró felszállt a Bíró, bíróné kocsijára. Elindulhatott a menet! Elöl lovagoltak a legények, őket a hintó, majd a kocsik követték. Az utolsón ültek a zenészek. Volt még általában egy kordé, kukorica szárral "díszítve", amin maskarába öltözött fiatalok ültek.

A zene szólt, a lányok énekeltek, a népek kiálltak az utcasarkokra nézelődni.

Az utcák kereszteződéseiben megállt a menet. A kisbíró felállt a hintón, megverte dobját, majd hangos szóval felolvasta a hol tréfás, hol gúnyolódó szövegét a faluban történtekről, a faluban lakókról.

Ezután mindenki leszállt kocsiról, lóról, majd elkezdődött a tánc. A kör közepén a bíró táncolt a bírónéval.

Megosztás a facebookon

Bedi Gyula fotója

 

A régi időkben a kizöldült nyárfa a természet megújulását hirdette. A legények által lányos házhoz szállítása a komoly udvarlási szándék jele volt, illetve szerelmi ajándék.

Április 30-án estétől éjszakáig fejszecsattogás zaja verte fel az ártéri erdőt. Legények csapatokba szerveződve vágták ki, majd vállukon vitték a fákat a lányos házakhoz. Legtöbbször lopták,  ám akadt gazda, akivel előre megegyeztek. Előfordult, hogy büntetést is fizettek érte.

Régen csak nagy lányokhoz kerültek a díszítetlen fák, ahol a lány apja, anyja és a lány is várták a legényeket. 

A lány előre feldarabolta a színes krepp papírt, kis üvegbe bort töltött, hímzett kendőt készített.

Az anya pogácsát sütött, poharakat, bort készített egy asztalra.

Az apa ásót, kötelet tett a keze ügyébe, amivel majd a megfelelő helyre rögzítik a fát.

Tehát mindenki készült, várakozott.

Végre megjöttek a legények! Minél nagyobb fát hoztak, annál többen voltak.

Először ettek, ittak a fáradságra, majd a földön fekvő fára felkötözték a lánnyal együtt a szalagokat, a hegyébe a borosüveget meg a kendőt. Ekkor a kerítés mellé az apa útmutatásai alapján kisebb gödröt ástak. Kötelek segítségével ebbe beleállították, majd kötelekkel a kerítés vagy a kapu oszlopához erősítették.

A lány még egyszer végig kínálta őket pogácsával, borral, a szerelmesek között csók is csattant. De nem maradhattak tovább a legények, hisz várta őket a következő szerelmes leány is!

Május elsején reggel a friss májusi szél minden lányos háznál lengette a fákon a szalagot. Ahol több lány volt egy háznál, ott több fa is állt!

A fák nagysága azt is mutatta, milyen komoly az udvarlás, milyen erős, bátor, közkedvelt a legény aki vitte, hiszen erő, merészség és barátok kellettek a tett végrehajtásához. 

Ha a lánynak nem tetsző fiú vitte a fát, akkor ő nem ment ki feldíszíteni. De ez csak igen makrancos fehérnép esetében történt. Az apa, anya ekkor is helyt állt. Nem akarták, hogy másnap reggel ne legyen a kerítésüknél  májusfa. Szóbeszéd lett volna belőle!

Annak a lánynak, kinek udvarlója, kérője nem volt, májusfája sem lett.

Asszonyoknak, kis lányoknak ez nem járt.

Májusban mivel gyakran esik az eső, a színes szalagok gyorsan kifakultak. De lebontani mégis csak május 31-én lehetett. Ebben az udvarló is segített az apának ebben.

Ezen a napon este nagy bál volt. Bár nem hívták ezt a "májusfa kitáncolásának", de csak a lebontás után mentek a fiatalok a bálba.

Az idők folyamán hol elmúlt, hol fellángolt a májusfaállítás divatja. Át is alakult. Ma már nem az eredeti szimbólumot jelenti, hisz állítanak férjek feleségüknek, apák lányaiknak is. 

Az erdők védelme miatt gyakran élő fát díszítünk fel, esetleg egy kis ágacskát.

Így gyökerezik a jelen a múltban, így ível át egy régi szokás több évszázadot.

Megosztás a facebookon