A fijatal léányok tavaszi, nyári nagy ünnepökkó így möntek templomba. Ettű régöbben a lakodalomba a koszorús léányok őtösztek fő tiszta fehérbe, de csak a zesküvő után, amikó hazamöntek átőtözni a zesti vacsoráhó, mulaccsághó.

A templombú kigyüvet, má a zúj asszony a férfi jobbján mönt, úgy, mint most.

A zuccákon még mindönki kinn át, nízelőttek, beszégettek. A mönetnek égy sarkot mög köllött kerűni, hogy a házasság szöröncsés lögyön. Ezér majnem bejárták a falu főbb uccájit.

Vót ujan nízelődő, aki sijetött, hogy amit nem jól látott, aszt a másik sarkon még éccő mögnízhesse.

No, akkó háttaa nem űt ám sénki a zútnak! Ez a Nömös Sanyi öregapjájék előtt készűtt kép, amikó a Kosút ucca is csak fődes vót. Így űtek kinn vasárnap délutánonkénn, beszégettek, nízelőttek.

A lakodalmas mönet közbe odaért a vőlegényös házhó. Itt a zasztalokon üvegökbe bor, poharak, tányérokon a délelőtt sütött kúcsos kalács, esetleg kuglóf várta a nagy útrú érközötteket.

Be is köszönt a vőfény a követköző képpen:

Jó napot kívánok tisztőtt házigazda, 

ki a zű vendégjejit örvendözve várja!

Möggyütt a zúj vendég, szívessen vögyék hát,

begyüvetelit szívessen fogaggyák!

Majd a zújasszonyhó fórdúva fojtatta:

Gyűjj bé, ki é háznak mivee új vendége,

benned é családnak lögyön szöbb gyüvője!

Gyűjj bé és foglaad ee, mint mögnyert várat.

Álgya mög a zIsten átalad é házat!

Éjjön és virágozzon benne a békesség,

szentőjje mindön lépésödet a zég!

Asztán a vendégökhő szót:

Lögyön a zIstennek dicsősség a mönnybe,

szöröncséssen jártunk dógajink végire.

Lögyön a zIsten vezérünk mindönbe,

vájjék a zúj pár eskütétele

lelkejink üdvire!

A zIsten áldása szájjon lé fejükre, 

mög a zű kedves szüléjikre!

Eekezdődött a vígasság. A két muzsikus banda égyütt jáccott, hát kinek lött vóna kedve űve maranni!

 

 

Megosztás a facebookon

A zíratlan szabáj, ahogy lé illött űni a padokba

Ez égy régös régi kép, a református templom lépcsője előtt a zelőjárók, mögöttük iskolás gyerökök, kissebbek, nagyobbak. Löhet, hogy vasárnapi iskolások? Nem kapcsolódik a lakodalomhó, de ujan régi, hogy muszáj vót közreannom.

Ez időbe hozzánk közelebbi kép, de neköm is ez má történelöm, engöm ű körösztőt. A Gaál tiszteletösék vannak rajta, ezök is a templom lépcsőjin, a gyüleközetbű valókkaa.

A mönyasszonyt is mög a vőlegényt is a kísérője vezette be a zÚr asztala elé. Balra a léányt, jobbra a fijatal legényt. Mögéjük áátak a násznagyajik. A koszorús lányok a zasztaatú balra űtek be a padokba, velük szömbe a legényök  főmöntek a karba. A zembörök a főajtón möntek be, űtek kor szerint lé, a zasszonyok a parókija felű. A presbiterök heje a szószékkee szömbe jobbrú vót, mög van is, űk odaűtek. Ez nem a mögszokott üllésrönd. Ijenkó löhetött csak így léűni. Amúgy, vót égy íratlan szabáj, amit vasárnaponta, vagy más istentiszteletkó be köllött tartani.

A református templom főbejárata a zuccárú van, a parókija felű is van égy, mög égy hátú, szömbe a főbejáratta. Onnan vót régön a ziskola. Vasárnapi istentisztöletre a férfijak a főbejárat előtt, a zasszonyok a parókija előtt, a léányok a ziskola felűli ajtóná gyülekösztek. Mindig vótak ajtónyitó léányok, mindön ajtóná ketten. A templom kűső ajtaja mögött van mindönhun kétfelé nyíló üvegajtó, aszt köllött nyitva taranijuk, mikó a hívek vonútak be. Fönn a karba is vót mögbízott gyerök, akinek az vót a föladata, hogy a táblára kitögye a követközö dícséretök, zsoltárok számát. Eszt gyerökként örömmee csinátuk.

Csak a harangozás eekezdésekó indútak befelé a templomba, addig kinn beszégettek. A főajtón begyüvők közű a nőtlen fijatal legényök főmöntek a karba, a nősek kor szerint űtek be a padokba. Elő a legfijatalabbak.

A zasszonyok a parókija felű szintén úgy űtek be, de a baarra eső eeső sort mindég kihatták, az a papéké vót. Jobbra mög a presbiteröké. Asztán kor szerint léűtek. Elő a legfijatalabb mönyecskék, akiknek még nem vót gyerökük. Ha má mög vót a kisgyerök, égy paddaa hátrább kerűtek. Mögöttük kor szerint a többi asszony. A léányok ódalán a legkissebbek űtek legelő, asztán mögin korba követték űket a többijek. Vót néhány öregasszony, akinek mögszokott heje vót a templomba. De Úszódon módosság szerint nem vótak a hejek fölosztva, mint pl. Föktűn.

Esztán vonútak be a zelőjárók, ott a zidősek űtek elő, a fijatalok a hátuk mögött. Legutójjára gyütt be a tiszteletös úr. De, hát ez most is így van.

Megosztás a facebookon

No, hány aasó szoknya van a mönyecskén? Bisztos, hogy ölég hosszú annak a csipkés bugyinak a szára? Máma má eszt is mögnízheti a legény.

Most kaptam a képet Tóth Judittú, akinek a képön lévő nagyapja, Kocsi Lajos a zégyik régi vőfény. Na, ezidájig nem ügön tuttuk eeképzeeni, mijenök vótak a régi vőfényök. Köszönöm, hogy tovább athatom.

A búcsúsztatók után a vőlegény vőfényihő kerűt mögin a szó, aki eszt montta a mönyasszonynak:

No, hát jer velünk, törűd könnyejidet,

hiszön azok úgy is csak örömtű bétőtek.

Gyűjj és mondd utánam aszt a pici versöt,

amit én té hejötted most mondok csak mög.

 

"Bárcsak, mint e zóra, ujan csöndes lönne,

hátralévő pájám ujan könnyű lönne,

ujan szeretettee teene ee a zélet,

Isten segíccse a szerető szívet!"

 

Mostan mög a násznéphő szólok!

Mönnyünk égyütt Isten hajlékába,

ahun szent áldás után békesség réánk szálla.

Vezérőjje Isten a zégybe kelőket,

áldás halmozza ee mindön léptüket!

Útra kejjünk mosmá, csöndessen mönnyünk,

ezön a nagy úton Isten lögyön velünk!

Szívembű kívánom!

Elő mönt a két vőfény a fődíszítött botokkaa, kalácsos boros üvegökkee. A zesketés után égyik üvegöt a papnak, a másikat a jeddzőnek atták. Mögöttük a mönyasszonyt kísérte égy fijatal legény, utánuk a vőlegényt égy léjány. hátuk mögött a két násznagy, majd a koszorúsok. Mivee monttam má, hogy régön a zapák, anyák nem möntek ee a mönettee, így követkösztek a zasszonyok karonfogva, csoportokba, majd a zembörök csapatokba. Azok kezibe vót a borosüveg, amibű űk is ittak, de inkább a nízelődő emböröket kínáták mög. Hátú kísérte a mönetöt a két zenekar. Úszódon nem vót szokás csujjogatni, a mönetbe hangoskonni.

Régös-régön csak a templomba möntek. A zidő előre halattávaa asztán előszőr a Kösségházára, csak asztán a templomba.

Régön az úgy vót, hogy a zenekar abbahatta a muzsikálást, mielőtt a templom előtti térre értek vóna, majd innen való induláskó is csak asztán kesztek rá, mikó a teret eehatták.

Megosztás a facebookon

A képön Kobor Eszti, mög Bódizsár Mariska van. A hátuk mögött láccik a sátor, űk fehér kötőbe vannak. Bisztos, hogy segíccségök vótak égy lakodalomba.

A zatyaiji búcsúsztató után a zanyaji gyütt sorba. De azokba a régi időkbe bizon sokszó vót, hogy nem ét má a zédösannya a léánynak. Sok fijatalt vitt ee a tüdőbaj, más kórság, mög sokan möghaatak a "zangyal csinálásba". Hogy az mit jelönt, most nem mondom. Aki érti, érti, aki nem, kérdözzön utánna.

Ijenkó a vőfény verse így szót:

 

Hozzád nem szóhatok kedves édösanyám,

sokat éccakázó főnevelő dajkám.

Szömejim nem látnak akár hogy kereslek,

ezér hullanak most könnyeji szömömnek.

Eevesztöttelek még kis léány koromba,

eeragatt a halál tűlem méj sírodba.

Ahun azúta má csöndbe eeenyészté,

kedves édösanyám, ki engöm szeretté.

Nem köszönhetöm mög tengörnyi jóságod,

rengő bőcsőm fölött való vírasztásod.

Nem öleehetlek mög búcsúzóúl tégöd.

Hogy örűne szíved, ha most engöm látná,

szerető kebledre fórón odazárná.

Ó, de nem láthatod mönyasszony léányod,

mer aaszod csöndbe a zörökös ámot.

No, ekkó vót a rívás ideje. Szöm nem maratt szárazon. De a vőfény nem sok időt adott a szomorkodásra, mer esztán eebúcsúsztatta a léányt nevelő annyátú, vagy ha az nem vót, a zöreg szüléktű, akik nevegették. Majd sorba követkösztek a testvérök, barátoktú való búcsúk. Ezöket a léány mögöleete, mögcsókóta. Itt ezöket a versöket má nem írom lé, mer a zirodalmi nyelvű léírásba mindönki eeóvashattya, aki szeretné.

Most gyütt ee annak a zideje, hogy a koszorús léányok főtűzzék a legényöknek a bukrétát.

A kép má a lakodalom után készűt. Herczeg Erzsike, Herczeg Marika édösapja, édösannya, mög a zögjeik vannak. Szépen láccik a fijatal, mög a zidősebb embör ruházata köszti külömbség.

Megosztás a facebookon

Búcsúsztató a zapjátú. Úszódon régön ezt a rigmust montta a vőfény

 

A vőfény égyik ódalára átak a szülők, ha vót még, öreg szüle, tyatya, testvérök, a másikra a násznagy mög a mönyasszony. Így nísztek szömbe a vőlegény kísérőjivee, annak vőfényivee, násznagyávaa. Ekkó a vendég vőfény kikérte a mönyasszont. Imígyen szót:

Jó napot kívánok násznagy uraméknak!

Bocsássanak mög, hogy főnyitottuk ajtaját é háznak!

Bizonyára mondom, nagy utat mögtöttünk,

ee is fárattunk, mire ideértünk.

Tudomása van násznagy uraméknak,

mi céjja van mostani útunknak.

A mi vőlegényünk ügön szépen kéri,

drága mönyasszonyát ezönnee anná ki!

Most követközött a lányos házná a búcsúsztatás. Máma is van a lakodalmakba, löhet, ahány vőfény, annyi búcsúsztató versöt mond.

Úszódon régön így montták:

Hajjátok búcsúmat, akiket szeretök,

mer kösztetök má nem soká löhetök.

Mint a fecskének ee kő vándorónom,

miér most szomorú könnyűimet ontom.

Kedves édösatyám, aki hűn szeretté,

fétő, óvó gonddaa főneveté,

látom, hogy keserögsz, könnybe lábad szömöd,

bánattaa van tele jó atyai szívöd.

Hajjad búcsúszavam, gyűjj hozzám közelebb,

csókód búcsú csókkaa léány gyermeködet.

Né hullasd könnyedet, tudod, ahhó mögyök,

akit a világon legjobban szeretök.

Köszönöm sok véktelen jóságod,

mejjee elárasztá engömet, léányod.

Fogadd hála képpen é búcsú csókomat.

Né zokogj, bocsásd ee békévee mönyasszony lányodat!

Ezután a léány odalépött a zapjáhó, akit két ódaarú mögcsókót.

A zidősebb asszonyok így haagatták, karon fogva égymást, a búcsúsztatókat. Bár ez a kép Sívó Julis néni díszpógárrá avatásakó készűt, de a népviseletös  idősebb asszonyok őtözete a lakodalomba is ijen vót jó időbe.

Megosztás a facebookon

Ezöket a versöket máma má nem hasznájják, mer égy hejön van a lagzi, így nincs szükség rájuk.

     Ez a kép 1964-be készűt a várakozó koszorús léányokrú, vendégökrű. De kinek vót a zesküvője?

A fijús házná a vőfény eebúcsúsztatta a vőlegényt a zegész csaláttú.

Nem írom lé most a versöket, mer máá éccő, égy évvee ezelőtt mögtöttem, csak akkó nem nyelvjárásba.

A búcsúsztatók után sorbaátak a vőfény vezetésivee, aki elő mönt. Érdekös, a majitú eetérő szokás vót, hogy a zörömszülők ügön régön nem kísérték ee fijukat, lányukat a zesküvőre, hanem otthun marattak a szakácsokkaa főügyeni a vacsora előkészületejit.

A vendégsereg a muzsikások kíséretibe átmönt a lányos házhó. A zuccákon má kinn átak a nízelődők.

A koszorús léányok is ott gyülekösztek, várva a koszorús legényöket. Naggyábú má tutták, előre mög is beszéték, ki, kinek tűzi majd fő a vijasz virágot.

Azér mindig történt valami möglepő dolog. Vót, hogy előtte összeveszött a leendő koszorús pár, s a legény azéris mássaa tűzette fő a bukrétát magának.

Amikó odaértek, a legényös ház vőfénye beköszönt ijen módon:

Jó napot kívánok tisztőtt ház, mindönkinek,

akik é házná összegyüttek!

Nem akarunk mink hosszas, unalmasak lönni,

kentök engödelmibű bátorkottunk begyünni.

Ezön tisztőtt házhó gyüttünk mink igenyöst,

szállást kérünk pedig ideglenöst.

Hogyha annának égy kevés időre,

asztán fogunk lépni majd előre.

A mönyaszzony vőfénye emígyen fogatta:

Én e tisztőtt háznak mögbízottya vagyok,

vendégszeretetbű kentöknek szállást adok.

Gyűjjenek előre, foglajjanak hejet,

kívánságuk céjja fontos löhet.

Óhajtásuk szerint parancsukra állok,

amibe csak löhet, szívesen szógálok.

Tele vót a zudvar a vendégökkee. 

A gyerökök is ott vótak természetösen. Ezök a kis gyerökök, lánykák is mára má jó mögnyőttek!

 

 

Megosztás a facebookon