A zidősebb embörök a pincébe nótásztak

Ez a fénykép is az 1964-es lakodalomba készűt. Pontosabban a pincébe, ahova a zidősebb embörök eevonútak iszogatni, nótázgatni. Sokszó mönt utánuk égy zenész, akiné nótát röndőhettek maguknak, asztán fizettek is pézt érte. Ha jó nótás csapat gyütt össze égy lakodalomba, még a legényök is itt kötöttek ki. Ekkó fönn a lányok, mönyecskék égyütt kőrbe táncótak.

A zöregök a padokon űve beszéték mög, kinek a legszöbb a szoknyája, réklije, a virágos kontya? Kin áll a legjobban a szoknya, esetleg kin lóg a zasó szoknya. Mulatott mindönki, kiígy, ki úgy.

De eszt is abba köllött hanni éccő, mer hátra vót még a vacsorábú égy fogás, a sütemény.

Abba a zidőbe csak száraz süteményöket vittek a lakodalmakba égy-égy tányérraa. Amikó odaértek vele a zasszonyok, égy mögbízott idősebb rokon asszony sorba beöntözte azokat égy kiüresítött, papírraa kibéleet sublatfijókba. A vacsora végire innen rakták vegyessen tányérokra, atták a vőfény, mög a segíccségök kezibe. No, ha a sűtt húshó nehéz vót léűtetni a népet, a süteményhő má nem is akarták! Csak a muzsikások hagattak ee. A vendégök  körbe átak, csak a zidős asszonyok űtek, mikó a vőfény eekezte a versöt:

Mögjelöntem mögin, ha vártak, ha nem,

aszt akarom, hogy dícsérjék a nevem!

Né mongyák, hogy ijen-ujan lusta vótam,

éhösztek, én mög csak a zidőt rabótam.

Én édösszülémnek kedves fija vagyok,

szöröncse csillagom most is szépen ragyog.

Üres kézzee gyünni engöm sosé láttak,

nincs is baja velem a szakácsnak!

Van itt rétes, bélös, dijós, túrús, mákos,

cukros sütemény, kifli lékváros.

Kinek mákos köll, az vögyön mákost,

ki lékvárost szeret, vögyön lékvárost!

A gusztusra nálunk törvényt sénki sé szab,

ujant vösz mindönki, amijent kap!

Jó étvágyat kívánok!

No, mondanom sé köll talán, hogy jobban a zasszonynép vót oda a zédösér. A zembörök köszt kevés vót a zédös szájú, pláné,annyi bór, fröccs után. Oda-odanyútak a tányérokhó, akiknek gusztusa vót rája, azok csak úgy áva, kézbű mögötték a süteményöket.

De a muzsikások mögin rázendítöttek, hát nem bírtak magukkaa elősző a fijatalok, maj égyre inkább a többijek is táncra pördűtek.  

Ekkó kerűt elő a cifráva vart párna, kezdődhetött a párnatánc! Ez igazán kőrjáték a fijatalabbaknak.

No, mögin vót mit kibeszéni a padon űlő öreg asszonyoknak! Ki, ki elé tötte lé a párnát, hogy atta a csókot, hogy csapta be a mönyecske a fijatal legényt? Akik járták, azok mög aszt élveszték. 

Megosztás a facebookon

                Ezök a kis gyerökök büszkén horgyák a népviseletöt, amikó a tánccsopórtba főlépnek.

Régön is ez vót a zünneplős viselettyük. Ebbe táncógattak űk is a lakodalomba a kis lányokkaa.

Amikó mögötték a tőtött káposztát, jó esött mögin mögmozgatni magukat, léjárni a nehéz ételt. A zenészök újbú muzsikátak. De nem ám csak a népi táncokat táncóták! Vót ott valcer, fox, tangó a csárdások köszt! Ekkó má igazán elég vót űket a zasztalokhó léűtetni.

Pedig muszáj vót, mer követközött a sűtt hús.

Eszt úgy készítötték, hogy a levesbe egészbe mögfőtt tyúkokat fődarabóták, sószták, borsoszták,majd a fokhajmát zsírba mögfonnyasztották, abba a húst mögforgatták. Ugyé, nem kerítöttek nagy feneköt ennek a fogásnak? Ehhő is csak könyeret öttek.

A legszöbb taréjú kakas fejit nyakastú égy tányérra tötte a szakácsné, még pár darab hússaa, eszt atta a vőfény kezibe, aki ezzee beállítva eszt a versöt monta:

Möghosztam a kakast egész taréjávaa,

még tégnap is cicörét a szomszédék tyúkjávaa.

De hát szögénynek fóró érte nyakát,

a szakácsné ki is típte tollát.

Ee is van készítve, mög is van má sütve,

aki ebbű öszik, nem lössz baja tűle.

Jó étvágyat kívánok!

Asztán eszt a tányért a zújembör elé tötte.

No, ebbű má csak ímmee-ámmaa öttek, a fijatalok talpa alatt égött a főd, táncóni akartak. Ezér a segíccségök gyorsan lészötték a zasztalokrú a tányérokat, kanalakat, véllákat, poharakat, üvegöket. A hejiség közepirű kivitték a zasztalokat, padokat, csak a szélökön hattak. Arra töttek bort, poharat. A csetrös edényt kihórták a mosogató asszonyoknak, akik mög vótak fogadva eere a zalkalomra. Pézt, ételt kaptak. Kezdődhetött a tánc!

A régi mulatásrú persze nem készűtek képek, így a zúszódi tánccsoport segít eeképzeeni, hogyan is löhetött. Ugyan, mijér alakúhatott ki a gubbantós táncunk?

Ebbe szerintem a legényök, embörök vótak rafináttak! Kíváncsijak vótak, mi löhet a főlibbenő sok szoknyák alatt!

 

 

 

 

 

Megosztás a facebookon

A pőrkőtt után mögin táncba möntek gyerökök, fijatalok, asztán lassan a zidősebbek is. Lé kölött táncóni a zételt, hogy jusson majd hej a követköző fogásnak is. 

Említöttem má, hogy a 1950-es évekbe szögénység vót, engedéjt köllött kérni a vágásokhó, abbú be köllött szógátatni.

Ezér asztán nem mindön lakodalomba vót abba a zidőbe marhahús, de még disznóhús sé. Ám a parasztembört nem ujan fábú faragták, hogy né tutta vóna eszt néha-néha kijáccani!

Ha mert, éccaka vágott lé égy malacot, hogy lögyön tőtött káposzta, mer mifelénk aszt mindönki szerette. Ha nem mert a lagzira vágni, mer vót esetleg "jóakarója", aki főjelöntötte vóna, hát akkó is mögoldotta a káposzta kérdést. Fősztek a zengedéjjee télön lévágott disznó sonkájábú.

Káposzta főterítésekó így szót a vőfény verse:

 Paradicsom kerbű ismét mögérköszte,

mej gyönyörű kert gyümőcsibű öttem.

Mivee ott sokáig kertészköttem,

szép fejes káposztát bőven termesztöttem.

Mögvallom kentöknek, ezt én is szeretöm,

mer belevágtam 12 tábla szalonnát,

12 disznónak elejit, hátújját.

Keressék mög benne, ki fülit, ki farkát!

Fogyott ám ehhő is a friss házi könyér mög a bór!

Megosztás a facebookon

A képen Kun Gáborné,( Juliska néni), mellette Horváth Lászlóné, Nemes Lászlóné,( Ica), elől B. Tóth Lajosné, (Tóth Pál Mari), Lukács Zoltánné,( Bodnár Mari)

Bár e za kép 2015-be készűt, így nízelőttek a zasszonyok a lakodalomba, amikó két fogás között vacsorakó a fijatalok pördűtek égyet, kettőt. Persze csak addig, míg űk is kedvet nem kaptak a tánchó.

A zenekarnak külön asztaaná terítöttek. Gyorsan bekapták a zételt, majd előszőr csak haagató nótákat jáccottak, de mikó látták, hogy lassan mindönki befejezi a fogást, eekesztek gyorsakat is. Asztán elég vót a vőfénynek léűtetni a táncolókat újra a padokra, mer a szakácsné má attú fét, hogy eehűl a követköző étel.

De a rezesök nem ügön akarták abbahanni a muzsikálást. Abbú a zidőbű nincs kép rúlluk, de itt a régi szerint fújja Simon Gabi mög Horváth Laci. Az vót a zigazi úszódi muzsika!

De csak lécsöndesödött a nép, a vőfény mögött újbú fősorakosztak a mönyecskék a tálakkaa. Az mög így versőt a marha pőrkőttné:

Ismét mögérkösztem urajim, sokára,

de meröm mondani,nem jártam hijába,

mer ujan étköt hosztam valójába, mej eeső a zétkök sorába.

Ezön eledelér nagy próbát töttem,

égy szilaj bikávaa hét nap vereköttem,

de oda sé neki, csakhama légyősztem,

nosza, hevenyibe a bőrit is lévöttem,

ezön eledeet abbú készítöttem.

Itt a paprikás hús, vögyék ee,

szélös jó étvággyaa éjjék ee!

A paprikáshó csak könyeret öttek, sé savanyúságot, sé más köretöt. Így vót szokás. A hétköznapokba úgy is kevéssző jutott húsbú a zasztaara.

A régöbbi időkbe kést sé töttek, mer mindönki a magájét hasznáta, ha akarta.

Fogyott a bór, a fröccs, de csak 1 decis poharak vótak. Perszehogy a zembörök gyakrabban emeegették! Azér a lányok, asszonyok is ittak a zsíros ételre égy-égy kicsit.

Megosztás a facebookon

Errű a tánccsoportrú sé most készűt ez a fénykép! Löhet, hogy most is találunk ismerős arcokat, rokonokat?

A szakácsné eekészűt a vacsorávaa. Tálakba merte a húslevest, mindön tálba tött a zaprólékbú, tojásbú, tésztábú. A zőccségöket nem atták asztaara abba a zidőbe.

Má ott sorakosztak a fehér kötős mönyecskék, akik majd főhorgyák a zételt.

A vőfény léüllésre bísztatta a vendégöket. Azok lassan ee is foglaaták a hejüket. 

A zúj pár a szobába űt lé, a násznagyok mög a koszorúsok köribe. A többi vendég a másik hejiségbe. Külön űtek a zembörök, külön a zasszonyok. Nem vót szokás, hogy a párjávaa űjjön lé valaki. A segíccségöknek a zasztalok végin hattak hejet. Azok csak akkó űtek lé, ha épp nem vót dóguk. Azér mindön fogás után űk is tuttak önni!

Mikó így eehejöszköttek, a vőfény kezibe vött égy levesös tálat, a mönyecskék mög a háta mögött sorakosztak a levesös tálakkaa.

Így köszönt be a vőfény:

Érdömös urajim, nem üresen gyüttem,

tálakkaa terheeve mind a két kezem.

De még mijelőtt a kanalakhó hozzányúnának 

buzgó szívvee aggyunk hálát a zÚrnak.

De hogy itt soká né papojjak,

e fóró tálaktú seböket né kapjak,

vögyék ee kezembű eszt a fóró tálat,

mit a zujjajim tovább má nem ának.

A hátam mögött is áll néhány asszony,

azoknak is süti a kezit nagyon.

Né tántorogjon hát előttem sénki,

mer a nyakát lé fogom fórázni.

Itt van hát a leves, a zétkek alapja,

násznagy uram a példát mögmutattya.

Jó étvágyat kívánok!

6-7 embörre raktak lé égy tálat. De asztán a vőfény figyeete ám, hun fogy a leves! Má intött is a zasszonyoknak, akik sijettek a zúj tálla oda, fővötték, de rögvest a hejibe is tötték a másikat.

Illetlenség vót vővönni, eevinni, s úgy hozni a zúj tele tálat! A vendég előtt mindig köllött, hogy lögyön, szöhessön, ha még akar, várakozás nékű.

Ha mindönkit kiszógátak, gyorsan léűtek, űk is öttek.

Addig kinn a szakácsné eekészítötte tálakba a követköző fogást. Ez régön csak tyúkokbú, kakasokbú pőrkőtt vót, később má csinátak hejötte tőtött káposztát, vagy birka pörkőttet. De csak a zégyiket!

Későbbi divat, hogy éccőrre főtálajják a pőrkőttet is, mög a tőtött káposztát is. De akkó szögénység vót, mög nem is kívánták vóna!

A házigazda a gazdasszonnyaa járkát a zasztalok között, kínágatta a vendégöket. A gazda hun ezzee, hun azzaa kocintott. Na ezöknek nem ügön jutott idejük a zövésre!

Megosztás a facebookon

Vót égy szép szokás, aminek a gyerökök örűtek a legjobban.

Ez égy régi gyöngyös konty. Ügön míves, sok munkávaa járt a zeekészítése. Fő is vátotta a sejöm kendőbű varrt. Néhány azér még van, így, ha a zasszonyok mögakarják mutatni, főtöszik. Itt Kun Gáborné Juliska néni fejin látttyuk. 

A sejömkendő összeszödésinek is mög vót a móggya, mjelőtt a mönyasszony nyakába tötték vóna a zőtösztetéskó. Tóth Pál Mari, Katona Gizi néni, Bodnár Mari épp eszt csinájják.

Ez a kép is 1964-be készűt. Ekkó má kesztek a fijatalabb asszonyok kivetkőzni, szűk ruhába járni. Mögváltozott a vendégvárás szokása is. A fehér ruhás kosárba má sóskiflit visznek a zasszonyok kínáni.

Néhány tánc után a zújasszony elé égy fehér kötőt kötöttek, amit mögraktak süteménnyee. Fokta, kivitte a zuccára, a még mindig ott bámészkodó gyerököknek. Vót é hát kösztük öröm! Égyrészt látták a zúj mönyecskét, mög még süteményt is kaptak!

Asztán fojtatódott a tánc. kis idő múva a lányos ház vőfénye léállította a vígasságot, hogy mosmá mönnyenek a lányos házhó.

Ekkó kétfelé osztódott a társaság. A fijús ház vendégeji marattak, a lányos házéji a muzsikásaikkaa égyütt eevonútak amoda.

Ott is vót égy kis kínálás, égy kis tánc, de hamarossan ee köllött mönnije mindönkinek átőtözni a vacsoráhó. Ez természetösen inkább a nőkre vonatkozott. A zembörök ujan ügön nem őtöszköttek át. Amikó visszamöntek, mögin táncóni keztek. Párokba, körbe, hun így, hun úgy. A koszorúsok mindig ott vacsorátak, ahun a mönyasszony, vőlegény vót. Maj a táncótatáshó i kísérgették űket.

Lassan a segíccségbe levő asszonyok hordani keszték kosarakba a zasztalokra a tányérokat, mások a kanalakat, vellákat, mögin mások a poharakat. Esztán kerűt a zasztaara a só, bors, könyér. A zembörök hoszták a csapostú üvegökbe a bort, mög a szódát.

Megosztás a facebookon