A fiús ház vőfényéé volt ismét a főszerep. A gazdához fordult:

Jó napot kívánok tisztelt házigazda,

ki az ő vendégeit örvendezve várja.

Megjött az új vendég, szívesen vegyék hát,

bejövetelét szívesen fogadják!

A menyasszonyhoz fordulva mondta:

Jöjj be, ki e háznak mivel új vendége,

benned e családnak legyen szebb jövője.

Jöjj be és foglald el, mint megnyert várat,

Áldja meg az Isten általad e házat!

Éljen s virágozzon benne a békesség,

szentelje minden lépésed az ég!

Mindenkihez fordulva folytatta:

Legyen az Istennek dicsőség a mennyben,

szerencsével jártunk dolgaink végére.

Legyen az Isten vezérünk mindenben,

ami még hátra van, érjen véget szépen!

Váljék az ifjú párnak az eskütétele

lelkeink örök javára, üdvére!

Az Isten áldása szálljon fejükre,

és az őket néző kedves szülőkre!

Szívemből kívánom!

Ekkor kezdődhetett az igazi vigasság! A fiatalok már táncoltak is, lassan a menyecskék és a fiatal emberek is kedvet kaptak a tánchoz.

 

Itt volt egy szép szokás. 

Néhány tánc után a menyasszony elé hétköznapi kötényt kötöttek, amit teli raktak süteményekkel. Ő kiment az utcára a ház elé, ahol még sok kíváncsiskodó, lakodalmast néző tátotta a száját. A kötényéből a gyerekeknek süteményt osztogatott. Amikor mind elfogyott, bement, a kötényt levették előle, folytathatta a táncot.

 

Nem sok idő múlva a vőfény leállította a zenekart, közölte, hogy itt az idő átvonulni a lányos házhoz is.

Mikor átértek, ott minden ugyanúgy megismétlődött, mint a fiús háznál.

Késő délután, kora este a fiús ház vendégei, a menyasszony, vőlegény, valamint az összes koszorús visszamentek a fiús házhoz, ahova velük tartott az odatartozó zenekar is. Néhányat még táncoltak, ám elérkezett az állatok etetésének az ideje. Hazamentek ellátni azokat. Hát volt jövés-menés az már igaz!

Megosztás a facebookon

Előző írásomat azzal fejeztem be, hogy a vendégek beültek a református templom padjaiba a nem szokásos ülésrendben. De milyen is volt ez az íratlan, ám ősidőktől öröklődő ülésrend? /Ami a mai időnkben már részben kiveszett, hisz olyan kevesen járnak templomba./

Az uszódi református templom a környék legnagyobb, legszebb ilyen építménye. Kelet-nyugati tájolású. Fő bejárat a keleten, az utcáról van. Itt jártak be a férfiak. A fiatal legények felmentek a karzatra, a nősek,az idősebbek beültek a padokba. Az első sorokba a kis hittanos fiúk helye volt.

A hátsó,nyugati bejárón, ami az akkori iskola udvarából nyílt, a lányok, idős asszonyok jártak. A lányok balra ültek, az idős asszonyok jobb oldali padokban foglalták el helyeiket. A nagylányok előtt, az első padokban a hittanos kislányok ültek.

A déli bejáró a parókia udvaráról nyílik. Itt a menyecskék, idősebb és öreg asszonyok mentek be, valamint a presbiterek és a tiszteletes úr.

Balra az első sor a tiszteletes családjának, vendégeinek volt fenntartva.

A menyecskék koruk szerint foglalták el helyüket a mögötte levő sorokban, majd amikor gyermekük született, egy sorral hátrább ültek. Így a fiatal asszony mire megöregedett, lehet, hogy már a jobb oldalra ült át.

A presbiterek közül a legidősebbek ültek a jobb oldali első sorba, sor szélén a kúrátorral, majd a következő sorokat is csökkenő életkor szerint töltötték fel.

Szép szokás volt még, hogy a kis lányok közül 2-2 volt mindig az ajtónyitogató, aki kinyitotta az érkezők előtt a belső üvegajtót. Ez megtiszteltetés és felelősség is volt egyben.

Ugyan így volt felelőse annak, hogy a karban levő táblákra számokkal kitegyék a dícséretek, zsoltárok számát, hogy a gyülekezet felnézve, már tudja is kikeresni az énekes könyvből.

A templomból már a vőlegény jobbján jött ki a menyasszony. Ismét sorba álltak, s valamilyen utcasarok megkerülésével indultak a fiús házhoz.

Az utcasarok kerülés állítólag azért is kellett, hogy szerencsés legyen a házasság, de nagyobb részt azért, hogy a falu népe még megnézhesse az új párt, a menetet, kinek ki a párja a koszorúsok között, kin milyen szoknya, fejkendő van, kinek állnak legjobban a szoknyái, stb. Miért fosztották volna meg a falut ettől a szórakozástól? Ez jó sokáig beszédtéma lehetett.

A menetben levő férfiak pedig ki-kiléptek a sorból a nézelődő férfiakhoz, s megkínálták őket borral. Így a gazdák boráról is lehetett véleményt mondani.

A vőfényeknél ekkor már csak a vőfénybot volt, mert az egyik üveget a kaláccsal a tiszteletesnek, a másikat a jegyzőnek adták be. 

A zenészek, mielőtt a menet eleje a templom elé ért, abbahagyták a muzsikálást, majd az esküvő utáni induláskor is később kezdtek játszani. Tehát, a templom előtt soha nem illett már hangoskodni.

A lakodalmi menet a fiús házhoz érkezett, ahol az asztalokon üvegekben bor, 1 deciliteres boros poharak, valamint a délelőtt sütött "kúcsos" kalács várta a vendégeket.

Uszódi menyecskék hátulról, ahol a nyakukba kötött selyemkendő mintái, rojtjai is látszanak. Ez persze mai kép. De gyönyörű!!!

Megosztás a facebookon

sajnos rossz minőségű

Megosztás a facebookon

Megosztás a facebookon

Ti következtek már kedves leány társak,

 akikkel töltöttem vidáman napjaimat.

Tőletek is nehéz elválásom,

lánykori életem higgyétek sajnálom.

Jertek keblemre kedves leány pajtások,

el kell menni már, az Isten hozzátok!

Velük is összeölelkezett.

Itt is sorba kerültek a rokonok, szomszédok a már a fiús háznál leírtak szerint, esetleg némi változtatással.

Egy itteni koszorús leány kihozta a viaszvirágokat, amit a menyasszony feltűzött a vőlegény kalapjára, a násznagyok kabátjára, a koszorús lányok pedig a választott koszorús legénynek. Felkerült a lányok fejére is a viaszvirágból készült koszorú.

Ezután a vőlegény vőfénye ragadta magához a szót.

No, hát jer velünk, töröld könnyeidet,

hiszen azok úgyis csak örömtől beteltek.

Jöjj, és mond utánam azt a pici verset,

amit én te helyetted mondok csak most meg.

"Bárcsak, mint ez az óra, ilyen csendes lenne,

a hátra lévő pályám ilyen könnyű lenne,

ily szeretettel folyna el az élet,

Isten segítse a szerető szívet!"

Most pedig a násznéphez szólok!

Menjünk együtt Isten hajlékába,

hol szent áldás után békesség reánk szálla.

Vezérelje Isten az egybe kelőket,

áldással halmozza el minden lépteiket!

Útra keljünk most már, és csendesen menjünk,

ezen a nagy úton Isten legyen velünk!

Szívemből kívánom!

Az indulásnak is meg volt a sorrendje. Ma már nem teljesen követik, ha egyáltalán van lakodalmi menet.

Elöl a két vőfény a díszes botokkal, boros üvegekkel, amin a "kúcsos" kalács volt. Utánuk a két násznagy.

A menyasszony egy rokon fiú karján, mögötte a vőlegény egy rokon lány kíséretében. Utánuk mentek a koszorúsok. Nagyon régen nem, de az 1950-es évektől az örömszülők is beálltak a menetbe. Együtt a "nászasszonyok", mögöttük a "nászurak". Hátuk mögött 3-4-en karonfogva menyecskék, idősebb asszonyok, majd a legények, férfiak, akiknél voltak boros üvegek, amiből a nézelődő férfiakat megkínálták, végül a sort a zenészek zárták. Az utat ők végig muzsika szóval kísérték.

/Az is előfordult, hogy a két menet a Községháznál találkozott, ott történt meg minden, ami a lányos háznál volt szokás.  Amikor nem volt még kötelező a polgári házasságkötés, rögtön a templomhoz mentek mentek.  /

 Itt az anyakönyv-vezető összeadta a fiatalokat, majd ezután átvonultak a református templomba. A menyasszony a vőlegény balján állt, mindkettőjük mögött a násznagya. A koszorús lányok helye a templom nyugati, a fiúké a keleti oldal karzatán volt. A vendégek beültek a padokba. Ekkor nem követték az íratlan ülésrend szabályait.  

Megosztás a facebookon

Megosztás a facebookon